Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága
1943. július / 2. évf. 12. szám
elsötétedett a Nap. A nyugati égen széles, szürkés homály terjesztette szét palástját, a Napot kezdi ez a homály elfátyolozni. Szélcsend van, a tó olyan, mintha súlyos, nehéz, olvadt fém volna, mintha nehéz, nyomasztó álomba merült volna. Falevél sem mozdul, de rekkenő hőség van. Gyorsan föl a hegytetőre, mert most nagyszerű színjáték fog kifejlődni! Boldog az, aki nem fél esőtől, vihartól, égiháborútól, mert zavartalanul gyönyörködhet a legnagyszerűbb termésizeti kataklizmában. A levegő alsó rétegei túlságosan fölmelegedtek a délelőtti izzó napsütésben s megbomlott az egyensúly. Alul a nagyon fölmelegedett levegő olyan erősen kitágult a meleg miatt, hogy könnyebb lett, mint a fölötte levő levegőrétegek, tehát olyan a helyzet a légkörben, mintha olajra töltenénk vizet. Csak egy kicsit meg kell rázni az edényt, az olaj felemelkedik, a víz lesüllyed, felfordul az egész folyadékrendszer. Éppen ilyen felfordulás keletkezik a levegőben is az alsó rétegek túlságos felmelegedése következtében. Az alsó, meleg légrétegek hanyatthomlok rohannak fel a magasba. Ezt a tüneményt nevezzük zivatarnak. Újságíróink Tendesen nem tudják, mi a különbség a zivatar és vihar között. A vihar erős, mondjuk pusztítóerejű szél, lehet teljesen derült időben is vihar, lehet télen is, nyáron is, esővel, hóval, stb. A zivatar ezzel szemben a levegő labilis egyensúlyi állapota következtében keletkezett, hirtelen felszálló légáramás. A felfelé való rohanás lehet olyan heves is, hogy az esőcseppeket is magával ragadja, felviszi 10—20 km. magasságba. Ott a cseppek megfagynak és mint átkozott jégeső hullanak vissza a földre. Előáll tehát az a paradoxon, hogy minél nagyobb a meleg, annál valószínűbb a jégeső, mert annál hevesebb a felfelé szálló légáramlás. A Nap egészen elhomályosult, a zivatar felhő felett szétterülő, homályos felhőpalást már alig ereszti keresztül a tüzes napsugarakat. De a homály alatt ólomszínű, dudoros halmazfelhők látszanak. Persze a felső, szélesen elterülő zivatarpalást sötéten beárnyékolja a különben hófehér felhőket. Fonyód is árnyékban van már, egészen sötét, majdnem feketének látszik a sötétszürke felhő hátterén. Innen a hegytetőről ellátunk kelet felé is. Látjuk Tihany falut a hegyoldalon és a legszebb magaslaton a templom két tornyát, a kolostor egyszerű épületét. Mögötte látni a keleti, széles Balatont is. A füredi partok már árnyékosak, de Kenese felé még mindig napfényben ragyognak. Olyan nagy az ellentét most kelet és nyugat között, akárcsak a mult és a jövő közt. Kelet a szép napsugaras, dicsőséges mult, nyugat a nehéz, sötét, félelmetes jövő! Már villám is villog, valahol a felhők mögött nagyot villámlott s mintha pislantott volna egyet a haragos ég. Fonyód elhomályosul, ott már szakad a zápor eső, megérkezik a zivatar előszele. A sötét víz világos fűzöld színű lesz és a hullámok dühösen tarajozva, fehér csíkokat vonnak a smaragdzöld vízre. Na»gyszerü ez a színpompa! A zivatar előszele t. i. igen erős szél, magasra kapja a port, tördeli a gallyakat, felkapja sokszor a tarajzó hullámok vizét is és az alföldi forgószél mintájára vízporból keletkeznek tornyok. Ezeket víztölcséreknek nevezik helytelenül, mert egyszerűen ugyanaz a tünemény, amit Arany János olyan kedvesen énekel meg: „iMiintha füstokádó nagy kémény szaladna".
