Udvardi Erzsébet (Keszthely)

Badacsonytomaj, Rózsa köz 9. A borostyántól zöldellő kerítésen egyszerű márványtábla, rajta egyetlen szó: Képtár. Az épület falát borostyán és vadszőlő borítja egészen a tetőig. A vadszőlő otthon érzi magát: birtokba vette a házat, vastag indakarjaival átfonja a korlátot, öleli a lépcsőt és a fal alját. Védi a hidegtől a korán nyíló téltemetőt, és dajkálja a lépcső szürke betonjából fölkéklő, tágranyílt gyermekszemre emlékeztető csillagvirágot. Gyökerei és sejtjei mindenre emlékeznek, amióta első hajtásuk kibújt a földből. A két emberre is, akik itt laktak. Egyikük már messze költözött, másik dimenzióban él, emlékét egy márványtábla őrzi: 1974-96 KÖZÖTT ITT ÉLT ÉS DOLGOZOTT TAMÁS ISTVÁN ÍRÓ A másikuk egyedül maradt a kerttel, a virágokkal, a macskákkal - és „nagy szomorúsággal a szívében"de naponta lejön, hogy megöntözze a növényeket, s megetesse a két macskát, akik nem költöztek át az 1980-as években épült új műterembe, hanem őrzik a múltat, a megszokottat, mint hűséges katonák a kiürült várat. Ha kimúlnak az árnyékvilágból, akkor fejeződik be Tamás István róluk szóló - Udvardi Erzsébet akvarelljeivel illusztrált - Macskák és kertek c. befejezetlen könyve. 1966 nyarán megilletődve lépdeltem föl a lépcsőkön - akkor még itt volt a műterem, ahonnét Vivaldi muzsikája hallatszott - hogy a bemutatkozás után azonnal rácsodálkozzam a badacsonyörsi öbölre, amely ragyogó tükörként terült el a félköríves műterem széles ablaka előtt a nyári napsütésben. „Ez volt az első műtermem Badacsonytomajban - mondja Udvardi Erzsébet - 1967-től, édesapám halála után először édesanyámmal ketten éltünk itt. A műterem szinte a víz fölött van. A Balaton mindig más színben játszik, minden évszakban más. Ahogy a szél megborzolja a vizet, és a fény megtörik a hullámokon, ahogy megremeg a hidegtől, ahogy a nap végigsimítja a jeget... A ház északkelet-délnyugati tájolású, hosszában lehet látni a Balatont, így a végtelenség érzetét kelti. Nagyon szép évek voltak. Ekkor találkoztam Tamás Istvánnal. " Udvardi Erzsébet Baján született, Tamás István Dunaföldváron. Aki víz mellett élt, örökké víz mellé vágyódik. Ezért is szerették mindketten annyira Badacsonytomajt. Itt minden együtt volt, ami kedves a szemnek és a szívnek: a víz és a hegy. Udvardi Erzsébet 1948-1953 között végezte el a Képzőművészeti Főiskolát Bernáth Aurél osztályában. Nehéz szívvel vált meg Bajától, tanulmányai befejezése után mégis Budapesten maradt, rajzot és művészettörténetet tanított a Vendel utcai tanítóképzőben. Egy kiránduláson látta először a Balatont, és „megrendített a látvány, ahogy az őszi napsugár bearanyozta az apró hullámok taraját. Minden hullám égett" - emlékezik. A fiatal festőben feltámadt a vágy, hogy viszontlássa e tájat. 1958 őszén Badacsonytomajra utazott szándéka szerint két hétre, és azóta is itt él. Az állami gazdaság kezdetben egy alkotó szobával segítette a letelepedését. Ezt a sors, vagy a gondviselés rendezte így, neki eszébe sem jutott hogy itt találja meg a festői világát.