Halápy János Emlékszoba, Tájak Korok Múzeumok 389. (Bp., 1990)

HalápyJánosné, Lili asszony arcképe, 1950 körül Frau Lili Halápy, um 1950 variációkban, az emlékszobában lévőn figyelő, kutató tekintete melegen fénylik, barázdált arcát lobogó fehér haja keretezi. Egyszerű, közvetlen ember volt. Szeretett elbeszélgetni az emberekkel, érdekelte életük, sorsuk: a balatoni szőlőmunkásoké, a kisembereké, a nehezen élőké is. Széles körű műveltsége, kitűnő előadókészsége folytán baráti vagy nagyobb társaságban akarva-akaratlanul mindig ő lett a központ. Szenvedélyesen vitázott művészeti elveiért, évekig, mint a Hétfő reggel című lap művészeti kritikusa, írásaiban is. Az ötvenes évek elejének művészetpolitikájával nem értett egyet, háttérbe szorították, de művészi meggyőződését, igényességét a legnehezebb időkben is megőrizte. Tízéves hallgatás után 1959-ben végre Budapesten, a Fényes Adolf-teremben, újra kiállításhoz jutott. A Balaton fényei és virágai címen mutatta be utolsó éveinek bő termését. A tárlattal járó rengeteg munka, a művészvilág, a közönség nagy érdeklődése, a siker öröme kimerítette, de továbbra sem kímélte