Halápy János Emlékszoba, Tájak Korok Múzeumok 389. (Bp., 1990)

Kápolna domboldalon, 1957 • Kapelle auf einer Hügellehne, 1957 napfény, a levegő, a vitorlák villanása, a hullámok fodrozása szinte zenei ritmust érzékeltet. Festészetének másik nagy témaköre a balatoni táj mellett - főként élete utolsó szakaszában - a virágcsendélet volt. „Csendéleteim mondta gyakran - szervesen egészítik ki balatoni képeimet. A Balaton fényei és kertjeinek virágai együtt élnek bennem. Ők adnak erőt, jókedvet a boldog alkotó munkához." Könnyedén, széles ecsettel festett, csalhatatlanul megtalálva palettáján azokat a színárnyalatokat, amelyeket a látvány és a lelkében kialakult színlátomás sugallt. Virágcsendéleteinek gazdag sorozatából az emlékszobában két képe is szerepel: az üde, sárga, piros, fehér virágú Dáliák, melyről bélyeg is készült, és a valőrjeiben nemes szépségű Vörös dáliák. Saját arcmását, feleségét többször is megfestette, szívesen dolgozott könnyed pasztelltechnikával. Az 1951-ben készült Önarcképen bizakodóan, derűsen néz a világba. 1957-ben, az első szívinfarktusa után, lábadozásának idején egész sor önarcképet festett különböző szín-