Bodnár Éva dr.: Balatoni Képtár (Keszthely, 1975)

szerves része a rajzolás. Rajzaiban Tihanyt szinte feltérképezte: a parton az őrködő és testőrökként sort álló jegenyéket, a Füredi-öblöt szegélyező hegyvonulatokat, az Óvár mély, vízre vetett árnyékát, a tó adta víziélményeit, tárgyilagos egyszerűséggel, könnyed vonalakkal, minden átköltés nélkül vetette papírra. Lavírozott tusrajzainak hangulati szépségekkel telített sorozatából az 1954-es év szép termése: Pásztorlányka, Tihanyi táj (33) és Balatoni fények. Kétségtelen, hogy Egry fényittas festészetének hatására a napnak és víznek csodálatos színjátéka vált a modern Balaton-festészet főtémájává. A Balaton szerepe mindinkább nőtt az újabb magyar piktúrában : ami eleinte csak témaválasztásban jelentett eltérést másfajta tájfestészetünktől, a harmincas-negyvenes évektől már természeti élményeink jellegében, sajátos festői problematikájában is „balatonivá" lett. A mind közvetlenebb kapcsolat kialakulását a Balatoni Intéző Bizottság kezdeményezésére a kultuszminisztérium által létesített ún. balatoni ösztöndíjak is segítették. Ezeket az ösztöndíjakat a festők a Balaton melletti gondtalanabb festői munkálkodásukra, évente néhány hónapra kapták. Kifejezetten balatoni művésztelep, a nagybányai vagy a szolnoki, kecskeméti, szentendrei művésztelephez hasonlóan nem alakult, minden festőművész maga kereste meg önmaga számára a Balaton-környék pazar festői lehetőségeiből, ami saját művészi felfogásának, egyéniségének megfelelt. Az első ösztöndíjasok 1937 nyarán jelentek meg a Balatonnál: Burghardt Rezső, Istókovits Kálmán, Hincz Gyula, Novotny Emil, Udvary Pál. Névsoruk egyre bővült, 1938-ban, 1939-ben már tizenötre emelkedett számuk: Cserepes Istvánt, Egry Józsefet, Halápy Jánost, Iván Szilárdot, Szabados Jenőt, Szobotka Imrét is közöttük találjuk. Cserepes István számára igen termékeny volt a Siófokon és Tihanyban eltöltött néhány hónap. A második világháborúban fiatalon meghalt Szabados Jenő merészen lobogó akvarelljei Tihanyban születtek (53). A tomaji öbölben és Badacsonyban festette néhány optikai frisseségű képét Szobotka Imre: Tomaji öböl (55), Balatoni présház, amelyek tiszta világos színükkel, kiegyensúlyozott nyugalmukkal hatnak. Hincz Gyulát is nagyméretű alkotásra késztette e vidék: Badacsonyi táj című képében (44) a fiatal művész a kubisztikus formaadást expresszionista kifejező erővel egyesítette. A kosarukat fejükön vivő Tihanyi asszonyok-nak a parti jegenyékhez hasonló szép egyenes tartása ihlette meg Gáborjáni Szabó Kálmánt, konstruktív felépítést hangsúlyozó, ritmikusan tagolt, tiszta szerkezetű alkotásra (43). A fény és levegő vibrálását próbálta megragadni a Füredhez hű Halápy János, aki közel öt évtizeden át festette minden évszakban a tó vitorlásokkal ékes sima tükrét vagy viharos hullámzását. Budán és Füreden is tartott fenn műtermet a harmincas évektől : „Füredről kószálgattam el — írta feljegyzéseiben — Siófokra, Tihanyba, Badacsonyba... Ezek a kis hajóutak úgy éltek bennem, mintha nem is a Balatonon, hanem a tó fényben csillogó színein lebegtem volna". . . Technikája a pointilistákra emlékeztető, kis foltokban, vonalakban rakta fel a színeket: a rózsaszíneket, halványlilákat, világoskékes-zöldes árnyalatokat. Opálos csillogású, impresszionisztikusan oldott képei közül a Téli Balaton, Vitorlás-verseny, Megérkezés Tihanyba és Tihanyi reggel (24) szerepelnek többek között a Balatoni Képtár kiállításán. Tihanyban töltötte élete utolsó termékeny évtizedét Vass Elemér, akinek lírai hangulatú festészete nem csupán a Balaton hullámzását, színköltészetét, de csendéleteinek változatosságát is megörökítette. Fiatalon évekig a francia Riviérán Cagnes-sur-Merben, Renoir városában élt, mely annyi festőt — köztük magyarokat is, Bäsch Andort, Czóbel Bélát — vonzott, képei ott, az erős déli napfény hatására élénkek, világosak. Hazatérve itthon Zebegényben, a Duna-kanyar 39