Bodnár Éva dr.: Balatoni Képtár (Keszthely, 1975)

A Balaton ábrázolásával a legszorosabban Egry József, a XX. sz.-i magyar festészet kiemelkedő, eredeti hangú, drámai erejű mestere forrott össze. Amint a XIX. században Mészöly Géza életműve teljesedett ki a Balaton festészetében, addig jelen századunkban Egry József művészete vált elválaszthatatlanná attól. Fiatalkori műveinek kivételével egész munkássága a Balatonhoz kötődött. Keszthelyen és Badacsonyban találta meg művészetének, egész alkotó életének értelmét. „Senki művész nálánál szomjasabb, hűségesebb szemmel nem csüngött ennek a tájnak gyönyörű alkatán és pazar színjátékán", — írták róla már életében. Egész életét tette fel rá, hogy korszerűt s egyben maradandó értékűt alkosson. „En nem a Balatont, hanem a világát festem" — vallotta naplójában. A természet — a Balaton világának — legbensőbb átélésével, küzdelmes vívódásai eredményeképpen hozta létre képeinek különleges hatású fény és színtüneményeit. ,,A Balaton párás fényében minden elveszti tárgyi valóját" jegyezte fel, s képein csakugyan minden vibrál, a mindent magába szívó, mérhetetlen távlatokat sejtető fény uralkodik. Egry József a hosszan felkészülő tehetségek közé tartozott. Már benne járt a férfikor nyarában, amikor megtalálta igazi önmagát. Sok nélkülözéssel megküzdve Münchenben, Párizsban, Budapesten kitűnő mestereknél képezte magát, de sem a hagyományos, akadémikussá vált festői realizmus, sem Szinyei, Ferenczy természetlátása nem elégítette ki. Fiatalkori sikerei, belgiumi, bruggei tartózkodásának új benyomásai után kínlódva kereste a maga útját. Az első világháborúban szerzett súlyos betegsége jó időre tétlenségre kényszerítette, 1918-ban kezdett gyógyulni Keszthelyen, itt fedezte fel festészete örök témájául a Balatont: ,,a nádas millió élet neszével zsúfolt világát, a néma vízben sikló halakat, a fészküket őrző madarakat, a fénnyel átitatott levegőt; együttérző figyelemmel élte át a napok, évszakok fordulását, a természet halálát és újjászületését"

3. .. „Életem egyik legnagyobb élménye volt az az éjszaka, — írja le feljegyzéseiben —, amikor a halászokkal először kimentem a vízre. Semmi mást nem láttam, csak a gyönyörű csillagos eget és a tükröződő vizet, a ladik könnyen ringott velünk s valami remegő pára összekötötte körülöttem az eget és a vizet s ekkor úgy éreztem, hogy valahol a végtelenség közepén vagyok s ennek az éjszakának az átélése újból kezembe adta az ecsetet. Nem érdekeltek az impresszionisztikus természet-megfigyelések, nem akartam „kivágásokat" csinálni. Szinte tárgytalan volt az inspiráció, ami hevített, képeimből kimaradtak a záró vonalak, színeim lebegőkké lettek, s arra törekedtek, hogy a mindenségben való viszonyomat fejezzem ki általuk." — A művész megérlelődéséhez szükséges nyugalmat, életlehetőséget felesége, Pauler Juliska, több mint harminc éven át hűséges társa, segítője biztosította. Mikor a keszthelyi villát elvitte a dollárkölcsön, felesége badacsonyi házába költöztek, a hegy lankáját borító szőlők közé. A badacsonytomaji kis présház udvaráról messzire lehetett látni „az ég és a tó végtelenjében lebegő vitorlásokra, a fonyódi hegyek finom vonalú kettős kúpjára, a Balatonba benyúló hegyek, dombok sziluettjeire"... Lenn, a víznél a horgászpadról, ahol órákig üldögélt szótlanul — megfigyelhette „a fény áramlását, ragyogását, elsötétedését, megleshette a víz önfeledt ünnepeit, újra meg újra átélhette a természetben lefolyó átlényegülések csodáját" ... Ebből a csendből és misztériumból táplálkozott Egry érett, nagy művészete"

4... Nem a természeti látvány aprólékos ismétlését tartotta festészete céljának, hanem a párát, a levegőt, a mindent magába szívó, csodálatos reflexektől remegő atmoszférát akarta kifejezni. 35