Sági Károly szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely (Keszthely, 1969)

A magyar hadsereg zöme az akkor már elavult kovás rendszerű lőfegyverrel harcolt. A korszerű csappantyú és gyutacsos fegyver ritkaság volt nálunk. A nemzetiszínű szolgálati övet a napos tiszt hordta (57. kép). A gyalogságunknál csak a tiszti- és altiszti kar viselt kardot, a közkatona fegyvere a szuronyos puska volt. A lovasság rövid karabéllyal és pisztolypárral is fel volt szerelve, főfegyvere a nehéz lovassági kard. A szabadság oldalán harcoló bécsi légió gyalogosainak a szuronyos puska mellett rövid, pallos-szerű kardjuk is volt. A szabadságharc széles népi tömegekre támaszkodott. A nemzetőrök fegyvere a kiegyenesített kasza és és a falusi kovács által készített nyárs volt. 1849. júniusában 193 ezer orosz és 165 ezer osztrák katona együttesen támadta meg Magyarországot. A honvédsereg nem tudott megbirkózni az ellenséges erőfölénnyel, 1849. augusztus 13-án Világosnál a cári csapatok előtt letették a fegyvert. Népünk nem hitt a szabadságharc bukásában. A sármelléki nemzetőrök együtt ásták el kiegyenesített kaszáikat és nyársaikat. A 7. és 8. tárló közti falfelületeken a keszthelyi magyar szabó céh 1840-ben, és a csizmadia céh 1843ban készült díszes zászlóját láthatjuk. Keszthelynek jelentős kézműipara volt, ezt kívántuk érzékeitemi ezekkel. 57.