Sági Károly szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely (Keszthely, 1969)

tokokat a katonaállítás kötelezettsége fosztotta meg a munkaerőtől. A III. század első felében a kisparaszti birtokok voltak már túlsúlyban a tartomány belsejében. A III. század második fele Pannónia történetének legsötétebb korszaka. A vezetés a katonaság kezébe csúszott át. Olyan emberek kerültek a felsőbb vezetésbe, akik ugyan bátor katonák voltak, de hiányzott belőlük az állam vezetéséhez szükséges magasabb képzettség. A megválasztott katonacsászároknak mindig több és több pénzre volt szükségük, hogy a csapatoknak, melyek trónra juttatták őket, megfelelő ajándékot adhassanak. Ezt csak az adók állandó emelésével érhették el. Természetbeni beszolgáltatások és állandó rekvirálások súlyosbították a tartományi lakosság helyzetét. Mivel az adók beszedéséért a városok tanácsai voltak felelősek, a városok visszafejlődtek, elnéptelenedtek. A gazdaságokban nem volt elég igaerő, tönkrement az ipar és csaknem teljesen megszűnt a kereskedelem. A kisparasztság elszegényedett és ez lehetővé tette a nagybirtok újbóli terjeszkedését. A termelés csökkenése áruhiánnyal járt, ami nagyfokú spekulációt vont maga után. Az arany eltűnt, a pénz romlott, és a kereskedelem rovására egyre jobban előtérbe lépett az önellátásra való törekvés. Tetézte Pannónia helyzetének súlyosságát, hogy A.urelianus császár 271-ben kénytelen volt kiüríteni a mai Erdély területén szervezett tartományt, Dáciát. Ettől kezdve Pannónia lett a római birodalom sarokbástyája, melybe minden kelet felől jövő támadás beleütközött. Diocleiianus trónra lépéséig (284) a légiók és a segédcsapatok a határon állomásoztak. Ekkor világos lett már, hogy a határon kiépített merev, keskeny védelmi vonal, a limes nem tudja feltartóztatni a határra egyre jobban nehezedő ellenséges nyomást. A császár a hátországban állomásozó nagy sereget állított fel, melynek legénységét határon túli „barbárokból" soroztatta. Ezt a hadjáratra alkalmas mozgó sereget a veszélyeztetett határszakaszra lehetett irányítani. Nagy Constatinus (306-337) uralkodása idején a római erő a határokon védelemre rendezkedett már be. Constantinus - Diocletianus katonai elgondolását folytatva, - Aquileianál állomásozó központi lovas-sereget állított fel, mely a támadással fenyegetett limes rész segítségére tudott sietni. Amíg ez a lovas sereg megérkezett, az ellenség szabadon garázdálkodhatott. Betörés esetén a tartomány lakossága védtelen volt. II. Constantinus (337-355) intézkedése segített ezen a helyzeten. Uralkodása idején a tartomány belsejében fallal és kerek bástyákkal ellátott új telepek épültek. Ilyeneket ismerünk a Győr melletti Kisárpásról, Környéről Komárom megyéből, a Siófok melletti Ságvárról, Dombóvár melletti Felsőheténypusztáról, és a Keszthely melletti Fenékpusztáról.