Sági Károly szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely (Keszthely, 1969)

II.'TEREM RÉZKORKÉSŐI VASKOR RÉZKOR (i. e. 2500—1900) A 7. tárlóban láthatók az átfúrt agyagkorongok, az orsónehezékek, a szövőszék nehezékek, a szövés és fonás igen elterjedt bizonyítékai. Egyik edényaljtöredéken gyékény-szövet lenyomatát láthatjuk. A még ki nem égetett edényeket gyékény szövetre állították, illetve ezen készültek. Néhány kiégett sártapasz-töredék áglenyomatokat őrzött meg. Magyarországon a kőkor és bronzkor közé még egy önálló fejlődési szakasz ékelődött be, a rézkor, önállóságának elismerése tulajdonképpen nem a réztárgyak nagy számának köszönhető, hanem annak, hogy az életmódban történt olyan változás, amely lehetővé tette a réz széleskörű elterjedését. A réz önmaga nem kormeghatározó, mivel már a kőkorszakban is megjelent és még a bronzkor kezdetén is használták. Az újkőkorban a megélhetés súlypontját a földművelés alkotta, addig ez a rézkorban az állattenyésztés felé tolódott el. A rézkor fejlődési szakaszait Kelet-Magyarországon lehet jól elkülöníteni. A Dunántúlra ilyen támpontok a legutóbbi időkig nem voltak. Az utóbbi néhány év Keszthely környéki kutatása egészen újtípusú leletanyagot fedezett fel, amelyről beigazolódott, hogy a Dunántúl nagy részén otthonos és a kelet-magyarországi középső rézkorral párhuzamosítható önálló fejlődési szakaszt képviselt a lengyeli és a péceli (badeni) kultúra között. Mivel első és legtöbb lelőhelye Keszthely környékén vált ismeretessé, ezért a magyarországi nagy rézkori kultúrán belül a balatoni csoport elnevezést kapta.