Sági Károly szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely (Keszthely, 1969)

A pelyvától megtisztított gabonát nagyméretű edényekben tárolták. A pelyvát sem dobták ki, mivel állandóan használták az agyag soványítására. A gabonát az őrlőköveken darálták meg. A 4. tárló mellett látható egy ilyen berendezés, használatát rajz szemlélteti. A darából nagy, lapos agyagtálakon lepényszerű tésztát sütöttek. Valószínű, hogy az újkőkorban a nőkre hárult a földművelés munkáinak nagy része. Zánkán talált égett gabonamagvakat és ezek mai, kalászos megfelelőit látjuk a 4. tárlóban. Ezek: alakor (Triticum monococcum L.), cölöpbúza (Triticum aestivum L. ssp. aestivocompactum Schiemann), árpa (Hordeum sp.) és köles (Panicum miliaceum L.). A 4. tárlóban állatcsont maradványok utalnak az újkőkori állattenyésztésre. Az újkőkor háziállatai a sertés, juh, kecske, a kutya és a szarvasmarha. A vonaldíszes kerámia kultúrája idején gyakoriságban a szarvasmarha után a juh és kecske, majd a sertés, végül a kutya következett. A lengyeli kultúra idején is a szarvasmarha volt a leggyakoribb, majd a sertés következett. A juhot és kecskét kevés példány képviselhette, kutya azonban több volt akkor. A vonaldíszes kerámia dunántúli telepeirt talált állatcsontok szerint a háziállatok arányszáma az összes csontanyag 88%-a. A lengyeli kultúrában 54% háziállat, 46% vadon élő állat. Az állattenyésztés férfi foglalkozásnak számított a vadászattal egyetemben. Az újkőkorban jelentős szerepe volt az utóbbinak is. A vonaldíszes kerámia kultúrája idején a dunántúli telepek állatcsontanyagából 12% , a lengyeli kultúra idején 46% vadon élő állat csontja. A vadászott állatok a nyúl, hód, vaddisznó, őz, szarvas és őstulok. A vadászatra a nyílhegyek, buzogányok, bőrfejtő és bőrvakaró szerszámok utalnak. Igen jelentős lehetett a kollektív vadászat különféle formája, így a csapdás és hálós vadzsákmányolás is. A csontárakat és tűket főleg az állatbőrök lyukasztására és összefűzésére használták. A vaddisznó agyarából hasított lemezeket amulettként vagy esetleg totemjelvényként a férfiak viselték nyakba akasztva, főleg a lengyeli kultúra idején. A halászatnak több emléke maradt meg. Az egyéni és kollektív halászat minden formáját űzték az újkőkorban. Az agancsszigony és a két végén kihegyezett csont pecekhorog az egyéni halászat emléke. Az agyag hálósulyok a hálós halászat meglétére utal, amit valószínűleg kollektív módon űztek. A Zalaváron talált karperec nagyméretű osztriga kagylóhéjból készült. Távoli területekkel fennállott kereskedelem bizonyítéka ez. Hasonló karkötőket az ország legkülönbözőbb részeiről is ismerünk. A vadászat, halászat és kereskedelem emlékeit az 5.