Sági Károly szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely (Keszthely, 1969)

A földtanban járatlan kiránduló is észreveszi, hogy a bazalthegyek lába homok és agyag, csak fenn a magasban kezdődik maga a bazalt. A vulkáni kitörés lávája szétömlött a Pannon-tenger helyén keletkezett síkságon. A megszilárdult láva pajzsként óvta az alatta fekvő puhább rétegeket (8. kép), melyeket a szél és csapadék ott, ahol nem borította őket bazalt takaró, lepusztított. Id, Lóczj Lajos vette észre, hogy a bazalthegyekből leolvasható a hajdani síkság magassága. Ezért tanúhegyek az említettek. A pliocén időszak végén a kéregmozgások emelték ki a Dunántúli-középhegységet. A folyók esése megnövekedett és az addig hullámos felszínt tovább alakították ezek. A Balaton vidékének mai képe ekkor kezdett kialakulni. A tűzhányók tevékenységét vulkáni utóműködés követi, aminek emlékeit a 3. számú vitrinben láthatjuk. A vulkáni utóműködés néhány helyen napjainkban is észlelhető. Az utóműködési forró vizek feltörése vezeti be, majd szénsavas ásványvíz források jelzik. A forró víz ásványi anyagokat old fel, amelyek a felszínen lerakódnak. Forráskvarcit vagy gejzirit keletkezik így. Az egyik bemutatott darab nemesopál zárványt tartalmaz, a másikon a forróvíz járatai figyelhetők meg. A Tihanyi-félszigeten mintegy ioo gejzirit kúp őrzi a vulkáni utóműködés kezdeti szakaszának emlékét. Legnevezetesebb közülük az Aranyház (9. kép). A melegvizű tavak későbbi keletkezésüek. Legnevezetesebb a Hévízi tó, a reumabetegek Mekkája. Gyógyhatását tőzegkorpa és enyhe rádiumemanáció tartalma fokozza. Tapolca nevezetességét, a tavasbarlangot ugyancsak hidrotermális víz alakította a már említett szarmata mészkőben (4. kép). A somogyi Csiszta10.