Horváth Béla szerk.: A Balaton. Egry József festményei (Keszthely, 1958)

beteg katona, a Balaton mellé került s itt megtalálta, amit keresett. A nagy eszmélés, a magáratalálás ideje volt ez, melyről maga így számolt be : „Életem egyik legnagyobb élménye volt az az éjszaka, mikor a halászokkal először kimentem a vízre. Semmi mást nem láttam, csak a gyönyörű csillagos eget és a tükröződő vizet, a ladik könnyen ringott velünk s valami remegő pára összekötötte körülöttem az eget és a vizet s ekkor úgy éreztem, hogy valahol a végtelenség közepében vagyok s ennek az éjszakának az átélése újból kezembe adta az ecsetet. Nem érdekeltek az impresszionisztikus természetmegfigyelések, nem akartam „kivágásokat" csinálni. Szinte tárgytalan volt az inspiráció, ami hevített, képeimből kimaradtak a záró vonalak, a színeim lebegőkké lettek s arra törekedtem, hogy a mindenséghez való viszonyomat fejezzem ki általuk." Önmaga megtalálása volt ez elsősorban, felismerése annak, hogy szakítania kell azokkal a tradíciókkal, melyek a tárgyias festészethez bilincselték. Persze a szenvedések, kísérletezések hosszú útját kellett megjárnia, míg élményeit s vízióit sikerült a piktúra nyelvén megszólaltatnia. A szakadatlan próbálkozás, a rengeteg munka azonban meghozta gyümölcsét. Múltjából természetesen nem vetett el mindent, csupán azt,, ami nem volt egyéniségére szabva, a célzataihoz, mégpedig legegyénibb célzataihoz szükséges elemeket továbbfejlesztve új piktúrájába átmenekítette, így a fényt, mely 1917-ben készült „Önarckép-én" már oly fontos szerepet játszik s megtartotta az építkező stílust, mely Cézanne óta elsősorban a modern francia festészet sajátja. Minden képe szinte geometriailag kimutatható szilárd vázra épül, csakhogy ez a váz belesimulva a képbe gyakran észrevétlen marad, a festői elem, a szín és fény, mint ruha a testet szépen eltakarja. Eleinte a vonalas szerkezeti megoldás jellemzi a függőlegesek és vízszintesek tagozódásában, majd egy bonyolultabb, gyakran átlós irányban megvalósuló szerkesztési móddal gazdagítja a kompozíciót, hogy aztán ezt is magasabb tökélyre emelje a színnel és tömeggel történő helyettesítés révén, melyhez még a fény is hozzájárul a maga különös, képalakító szerepével. Egryt a fény festőjének szokták nevezni, ám nála a fény soha nem cél, eszköz csupán élményeinek, a lélek feszültségének, nyugtalanságának, csodálkozásának, vízióinak kifejezéséhez. A puszta fényfestés csakúgy értelmetlen számára, mint a tárgyak festése. Ahogy a Balaton csak motívum, úgy a fény csak eszköz 6