Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: A kerámiakészítés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 6. Keszthely, 1987)

természeti formákat, leginkább tökedényeket utánoznak. A bemélyített vonaldíszítés mintakincse egyszerű. Vízszintes és függőleges vonalak, egymásba kapcsolódó ívek, laza spirálisok, zegzug-vonalak ritmikusan ismétlődő együttese borítja az edényeket. (1-3). Ez a mintakincs az eredeti tökhéjedények felfüggesztését szolgáló hálószerű tartó utánzataként kerülhetett az agyagedényekre. A Vonaldíszes Kerámia dunántúli történetének utolsó szakasza már a középső újkőkor időszakát képviseli. Erre az időszakra az ún. Zselizi típusú edényművesség jellemző, melyet egy szlovákiai lelőhely után neveztek el. Az edényeket 2-6, párhuzamosan bekarcolt vonalból álló, különféle formában elhelyezett, merőleges irányú átvágásokkal tagolt sávok díszítik. A sávokat alkotó vonalak között megjelenik a festés is: leggyakoribb a piros, ritkább a piros és sárga szín együttes alkalmazása. (Kerámiatabló I.) A bemélyített vonalakból alkotott minták elsősorban a kisebb, finomabb kerámia díszítésére szolgáltak. Ehhez a díszítéshez általában különféle formájú bütyökdíszek és átfúrt bütyökfülek is társultak. A vonaldíszes edényművesség vezető formája a gömbalakú edény volt. Ehhez a korai időszakban fordított csonkakúp alakú tál és alacsony talpú edény is tartozott. Később ezek helyett amforák és palackszerű edények váltak jellegzetessé. (Kerámiatabló L). A zselizi fazekasság különleges kerámiái voltak a vallási hiedelmekhez kapcsolódó arcos edények. A vonaldíszes kultúra fazekasai élelemtárolás céljára egyszerű, nagyméretű öblös edényeket is készítettek. Ezeket elsősorban plasztikus díszekkel látták el, melyek közül a különféle módon tagolt és benyomott bütyökdíszeket, bordákat, ujjbecsípéseket említhetjük. (Kerámiatabló L). A vonaldíszes edényművesség sajátosságai közé tartozik az edények anyagának pelyvás soványítása is, de emellett a finomkerámia készítésénél homokszemcséket is alkalmaztak. A későneolitikumban kb. i.e. 2800 táján új kultúra jelent meg a Dunántúlon, melyet elsőnek megismert lelőhelye után lengyelt kultúránakmvez a régészeti kutatás. Az új kultúra kialakulását a helyi vonaldíszes hagyományok továbbélése mellett újabb déli hatások váltották ki. A lengyeli kultúra agyagművessége lényegesen átalakult a korábbi időszakhoz képest. Legkorábbi edényein vonaldíszes örökségként még megtalálható a finom vonalú karcolt díszítés, de ezt hamarosan kiszorítja a jellegzetessé váló festés. Az edények kidolgozása a megelőző korszakhoz viszonyítva finomodott, megszűnt a szerves anyaggal való soványítás is. Ajó minőségű kerámia egyfajta eldurvulása csak a kultúra fejlődésének végén tapasztalható. A lengyeli kultúra különösen kedvelt, jellegzetes edénye volt a temetőkben és telepeken egyaránt fellelhető magas csőtalpon álló tál, melynek funkciója ma is vita tárgyát képezi. Atárlóban festés nélküli tálat állítottunk ki (4), míg a bal oldali fríz 2. képén szép, festett díszű csőtalpas tál látható. A temetkezéseknél és a háztartásban különböző formájú talpnélküli tálakat is használtak. Igen gyakoriak a kisméretű, rendkívül vékony falú csészék. Ez, a sokszor tojáshéj vékonyságú edényeket előállító technológia a lengyeli kultúra fazekasságának fontos jellemzői közé tartozik. Akétfülű amforákat (6) elsősorban a háztartásban, gabona, száraz élelem vagy folyadék tárolására használhatták. Hasonló funkciója lehetett a jellegzetes gomba alakú edényeknek is. (Kerámiatabló L). A lengyeli kultúra kerámiájának egyik legsajátosabb vonása az edényfestés gyakorisága. Legáltalánosabb a vasoxid tartalmú kőzetből, a hematitból készített vörös festék alkalmazása, melyet néha sárgával vagy fehérrel kombináltak. (Kerámiatabló I.). A kultúra későbbi fejlődési szakaszában már csak a fehér festéket használták, majd életének végén a kerámia bizonyos fokú eldurvulása mellett eltűnik