Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: A kerámiakészítés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 6. Keszthely, 1987)
az edények festett díszítése is. A lengyeli kultúra edényeire az ún. pasztózus festés jellemző. A kerámiára égetés után vitték fel a festéket, majd azt újabb enyhe égetéssel rögzítették. Az edények festett mintái egyszerűek; sávok, meandroid és spirális motívumok váltogatják egymást, melyek sokszor az egész felületet elborítják. Gyakran a tálak belsejét is festették. A festett díszítés elsősorban a finom kidolgozású vékony falú edényeken gyakori. A festés mellett a plasztikus díszítés is megtalálható a lengyeli kultúra edényein. A legjellemzőbb a félgömb alakú bütyökdísz, mely leggyakrabban az edények hangsúlyos részein, vagy a perem közelében helyezkedik el. A felcsúcsosodó füleket általában az edények öblén alkalmazták. (Kerámiatabló I.). A lengyeli kultúra agyagművességének jellegzetes termékei a kanalak és a kocka alakú edények, melyek mécsesek, vagy szertartásokban használt kellékek lehettek. A lengyeli kultúra vallási életében, így agyagművességében is fontos szerepet játszott az istenek megszemélyesítése és ábrázolása. Az erőteljes altesttel megformázott álló (5) és trónoló istennők a termékenységgel kapcsolatos kultuszhoz kapcsolódtak. Az állatállomány szaporodásával összefüggő szertartások kellékei lehettek a különféle állatábrázolások. A lengyeli kultúra élete a korai rézkorban is folytatódott. Ebben az időszakban a kerámia durvábbá válása és a festett díszítés hiánya jellemzi az edényművességet. A középső rézkorban, kb. i.e. 2400 körül déli, észak-balkáni eredetű népcsoportok betelepedésével, új kultúra és újfajta edényművesség jelent meg a Dunántúlon. A Balaton-Lasinja I. kultúra kerámiája gondosan simított, gyakran fényezett fekete. Díszítését tompa végű eszközzel, ferdén, függőlegesen, vagy spirális alakban besimított sekély árkolások, ún. kannelurák alkotják. A fő formák között elsősorban a kettős csonkakúp alakú mély tál (8), a hordószerű tárolóedény (7) és az egyfúlű korsó említendő meg. A tárlóban látható kisebbik kétfülű edény feltehetőleg sírból származik. (9). A Balaton-Lasinja I. kultúra fazekasai plasztikus díszítést is alkalmaztak. Ezek közül az egyik legjellegzetesebb a korong alakú bütyökdísz. (Kerámiatabló I.) A Balaton-Lasinja I. kultúra népének megjelenése gyökeresen megváltoztatta a megelőző lengyeli kultúra életét és fazekasságát. Az új edényművességben megjelenő csőtalpas tálak, agyagkanalak, felcsúcsosodó fülek azonban a lengyeli kultúra népének és hagyományainak halvány továbbéléséről tanúskodnak. A középső rézkor második felében ismét alapvetően átalakult a Dunántúl ecfényművessége, eltűntek a korábbi jellegzetes edényformák és kannelurás díszítés. Az új kultúra {Balaton-Lasinja II-III.) fő edényformái és díszítései ezúttal közép-európai eredetűek. Jellegzetesek az alacsony füles bögrék, a megváltozott formájú egyfülű korsók, a kihajtó szájú tálak, a nagyméretű rücskös felületű fazekak. Az edények fő díszítőeleme a hegyes eszközzel beböködött vonaldísz {tűzdelt barázda). Emellett jellegzetes a faragásra emlékeztető kimetszett díszítés is. A mélyítéseket mész alapanyagú fehér masszával töltötték ki. (Kerámiatabló I.) A kelet-európai vándorlások megindulása által kiváltott történelmi események, i.e. 2100-1900 között, olyan népmozgásokat eredményeztek DK-Európában, melyek egyrészt a Balkán felől, másrészt a Fekete-tenger és az Al-Duna vidék környékéről indulva, elérték a Dunántúl területét is. Ezzel összefüggésben, a későrézkor kezdetén, i.e. 2100 körül új leletanyag, sőt új népesség jelenik meg az egész Kárpát-medencében. A helyi rézkori őslakosságot magukba olvasztó, dél-kelet felől több hullámban felhúzódó népcsoportok alakították a badeni (péceli) kultúrát, melynek korai fejlődési szakaszát bolerázi csoportnaknQvtzi a régészeti kutatás. Abeköltöző népesség túlsúlya miatt, a korábbi hagyományok megszűnésével, újfajta edényművesség alakult ki, mely addig kevéssé ismert formákat és díszítést honosított meg a Kárpát-medencében. Már
