Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: A kerámiakészítés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 6. Keszthely, 1987)

M. VIRÁG ZSUZSANNA A KERÁMIAMŰVESSÉG TÖRTÉNETE A KEZDETEKTŐL A KÉSŐVASKORIG Az agyag alapvető tulajdonságát, képlékenységét, jól formáihatóságát már az őskőkor embere is felismerte. Bizonyítják ezt azok a mágikus célokat szolgáló emberes állatalakokat mintázó szobrocskák, melyek Európában több őskőkori lelőhelyen megtalálhatók. A kezdetben napon szárított figurákat a későpaleolitikus Gravetti kultúra embere már ki is égette. Ismerte tehát az agyag másik alapvető tulajdonságát is, hogy tűzben átégve más jellegű, tartósabb anyaggá, cseréppé alakul. Mindezek ellenére az őskőkor embere a cserépedény készítésének gondolatáig még nem jutott el, hiszen mozgékony, vadász, gyűjtögető életmódjához a kevésbé sérülékeny, könnyebb kosarak, kobak-, bőr- és fakéreg-edények jobban megfeleltek. Az újkőkorban a paraszti gazdálkodás bevezetése lehetővé és szükségessé tette az állandó települések kialakulását. A megváltozott életforma többek között az agyag sokrétű felhasználását is magával hozta. Fontos szerepet kapott a házépítésben és az agyag lett az edénykészítés alapvető nyersanyaga is. Arra, vajon hogyan ébredhetett az ember az agyagedény készítésének gondolatára, csak feltevéseink vannak. Akosarakat és kobakedényeket valószínűleg agyagburokkal vonta be, hogy szigetelje és tartalmukat hűvösen tartsa. Ha valamilyen véletlen folytán az edény tűzbe került, belseje hamuvá égett, a külső burok viszont átégett, szilárdabbá vált, így tűzálló cserépedény keletkezett. Kedvező tulajdonságainak köszönhetően, a cserépedény már jobban megfelelt az újkőkori ember megváltozott igényeinek, hiszen az újfajta növényi táplálékok jó része csak főzve volt fogyasztható, a növényi és állati eredetű anyagokból készített edények pedig erre a célra alkalmatlanok voltak. Az égetett agyagedény használata már lehetővé tette a táplálkozás változatosabbá tételét és a termelő gazdálkodás során felhalmozódó termények megfelelő tárolását. Az agyagedény készítésének mesterségét tehát a letelepült, élelemtermelő életmód szükséglete hívta életre. Az agyag mindenütt megtalálható, megfelelő előkészítés után tetszés szerint alakítható. Az edények formájának, díszítésének kialakításában, a célszerűség szem előtt tartása mellett a fazekas ügyessége és találékonysága is közrejátszott. A legkorábbi edények alakja még kötődött a korábbi kosár- és kobakformákhoz, de az agyag adta új lehetőségek megismerésével az őskor folyamán gazdag formavilág alakult ki. A fazekaskorong megjelenéséig az edényeket szabad kézzel formálták, ez több variációs lehetőséget rejtett magában. E látszólagos szabadság ellenére, a megszokás, a hagyomány korlátozó tényezőként hatott a formakincs és díszítésmód alakulására, így egy-egy kisebb-nagyobb közösségnek jellegzetes edényformái és díszítőmintái jöttek létre, melyhez a közösségen belül szigorúan ragaszkodtak. A korlátlan ideig megmaradó égetett agyag megőrizte számunkra az egy-egy közösségre jellemző és a fejlődés során egységesen változó edényformákat és díszítésmódokat. Ennek köszönhetően, az őskorkutatás számára többek között az agyagművesség jellegzetességei szolgáltatnak alapot egy-egy közösség meghatározásához, tér- és időbeli elkülönítéséhez. A különböző formával és díszítéssel rendelkező változatos kerámia a régészet számára az egyik legfontosabb keltező anyag. Az agyagművesség termékeinek vizsgá-