Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: A kerámiakészítés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 6. Keszthely, 1987)

Különlegességként kell kiemelnünk az Urnamezős kultúra cipő, illetve csizma alakú edényeit is. (53-54). Ezeket az edényeket általában az umamezős népesség hitvilágával hozzák kapcsolatba, akárcsak az agyagművesség több ismeretlen rendeltetésű termékét, a különböző kerekeket, kicsiny kanalakat, emberi kezeket, karikákat, csüngőket. A tárgyak egy része feltevések szerint a termékenység kultuszából fakadó hiedelmekhez tartozhat. Korai vaskor Az i.e. 8. században új kultúra feltűnése jelentette a dunántúli korai vas/cor kezdetét. Az Alpok keleti előterében virágzó Hallstatt kultúra a só bányászatának és kereskedelmének köszönhetően kiterjedt kapcsolatokat tartott fenn Közép-Európával, s főleg Itáliával és a Balkánnal. Ez a kultúra az i.e. 8. században kiterjesztette fennhatóságát a Dunántúl területére is. A kereskedelmi kapcsolatai révén formálódott Hallstatt kultúra megjelenése új elemekkel gazdagította a dunántúli fazekasságot. Emellett az új kultúra edényművességében néhány formai és díszítésbeli jellegzetesség, mint például az edényperemek vízszintes és ferde síkozása az urnamezős népesség hagyományait tükrözi. Ez ismerhető fel a kiállított kis füles bögre kannelurás díszítésében is. (68). A dunántúli halstatt kor agyagművességének legszebb emlékeit a kultúra sírjaiból ismerjük, melyek között különösen jellegzetesek az urnák (66, 69-71), tálak különféle változatai. Különlegesebbek a kúpos edényfedők, melyeket bizonyos temetkezési edények lefedésére használtak. A kerámia formagazdagságát mutatják a szarvasmarhafejjel díszített edények, melyek Nyugat-Szlovákiától Szlovéniáig és Ausztriáig, beleértve a Dunántúlt is, mindenütt előfordulnak. Feltevések szerint ennek az ábrázolásnak szellemi hátterében bikakultusz állt, az edények az ehhez kapcsolódó áldozati szertartásokhoz kapcsolódhattak. Újdonság a tálak és csészék alján gyakran megjelenő felhomorodás, (omfalosz) is. így képezték ki a kiállított magasfülű tál alját is, melynek formája és díszítése poncolt fémedények hatását kelti. (67). A korai vaskorban a Dunántúlon számos újfajta díszítésmód elterjedése is megfigyelhető. Igen kedveltté vált a grafit alkalmazása, melyet elsősorban mázként, vagy minták kialakítására, festésére használtak. A koravaskori fazekasok a nagyobb felületek lefedésénél égetés előtt finom grafitport vittek fel az edényre. A grafitbevonat készítésének másik módja az edények felületének grafittartalmú kőzettel való simítása, tömörítése lehetett. (71). A grafitot különféle motívumok felfestésére is használták. (Kerámiatabló I.). A gyakran élénkvörös, festett alapra felvitt mintákat sugarasan és háromszög alakban felfestett sávok, rácsminták, meanderek, spirálok alkotják. A meanderminta elterjedése az i.e. 7. századi görög adriai kereskedelemmel hozható összefüggésbe. Akoravaskori edényeken gyakran alkalmaztak különféle, besimításokkal kialakított díszítéseket is. (66, 69). Az edények egyöntetű sötét színét oxigénhiányos égetéssel érhették el. Ekkor az edényfalba rakódó szén hatására az edény fekete, a besimított részek pedig csillogó fényűek lettek. (66, 69-70).