Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: A kerámiakészítés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 6. Keszthely, 1987)

Megvastagított peremű kétfülű tálak, tojástestű amforák, füles és fületlen fazekak tartoznak még a kultúra edényformái közé. A fazekak nyakrésze általában simított, testük durvított felületű, a vállon nemegyszer plasztikus dísz fut körbe. A tálak öblét gyakran párhuzamosan ferde besimításokkal díszítették. A korai bronzkor második felében új típusú, egységes edényművesség jelent meg az egész Dunántúlon. Az ún. Kisapostagi típusú edényművesség extasie, ma még nem egyértelműen megoldott. Egyes formái a korábbi hagyományokhoz kötődnek, mely a lakosság helybenmaradását feltételezi. További feltevések szerint kelet felől érkező hatásokra kezdődhetett meg kialakulása. A kisapostagi edényművesség legszembetűnőbb jellegzetessége az újfajta díszítésmód alkalmazása. Vékony pálcikára finom fonalat tekercseltek, ennek lenyomatával alakították ki a mintákat. A legkorábbi edényeken maga a lenyomat adta a díszítést, később a benyomkodásokat porrá tört kagyló- vagy csigahéjból készített masszával töltötték ki. (Kerámiatabló I.). Az edények közös jellemzője a tölcséres nyak, mely az urnákon, fazekakon, nyomott gömb hasú bögréken (25, 26, 27) és a ritkábban előforduló tálakon egyaránt megjelenik. A tekercselt pálcikás és mészbetétes díszítést elsősorban a füleken és az edények nyakán alkalmazták. A korai mintákat többnyire párhuzamos benyomkodások alkották, majd később változatosabb, tetszetősebb motívumok is kialakultak. (Kerámiatabló I.). A fazekak, poharak testét seprűvel készített szabálytalan bekarcolások fedték, melyek a későbbi edényeken párhuzamos vonalkötegekké rendeződtek. A fazekak, poharak, szűrőedények kifejezetten háztartási célokat szolgáltak. A bögrék, tálak, urnák emellett a temetkezésben is használatos kerámiafélék voltak. A középső bronzkor elején, i.e. 1700 táján a kisapostagi típusú edényművesség átfejlődésével kialakult a Dunántúli Mészbetétes Kerámia kultúrája. Az új edényművességet az edénydíszítés technikájának megváltozása és a formavilág gazdagodása jellemzi. Folytatódik a mészbetét alkalmazása, de a mészbetétágy kialakításának módja átalakul. Vékony pálcikák helyett szélesebb, laposabb tárgyra tekerték a vékony szálat, majd később már csak a lapos eszköz benyomásával, vagy végének beböködésével készítették el a mészbetétágyat. A Dunántúli Mészbetétes Kultúra edényművességében a mészberakást befogadó bemélyítések elkészítésének már többféle módját is megtaláljuk; egyszerű pontok, bemélyített vonalak, apró betűzdelésekből álló vonalak egészítik ki a fentebb említett szélesebb, sávos díszítést. A Dunántúli Mészbetétes Kerámia kialakulása egységes kisapostagi népi alapokon indult meg. Később azonban az Észak-Dunántúlon, a Balaton környékén, beleértve a déli parti sávot is, eddig ismeretlen eredetű, idegen tényezők hatására, a dél-dunántúlitól eltérő díszítésmód és formakincs alakult ki. Míg a Dél-Dunántúlon a túlburjánzó díszítés jellemző, addig az északi csoport a visszafogottabb, finomabb mintákat kedvelte. Eltérő a két terület edényművességében a díszítés rendszere is. Az I. tablón a Dunántúli Mészbetétes Kerámia formakincsét mutatjuk be, a vitrinben azonban a Balaton környékén megtalálható északi csoport jellegzetes edényeit állítottuk ki. (28-45). Az urna (28) a megelőző időszakból öröklődött át, a korsó (29-31) és a behajtó peremű tál (32-33) azonban már az Északi Mészbetétes kultúra új edényformája. A különféle formájú tálakat, urnaszerű edényeket, korsókat a háztartásban és a temetkezésekben egyaránt használták. A gyakran miniatűr edények elsősorban temetkezéshez tartozó kellékek voltak, telepeken ritkábban fordulnak elő. (35-44). A Dunántúli Mészbetétes edények népe hamvasztással temetkezett, a hamvakat a sírgödör aljába szórták, vagy urnákba helyezték. A sírokba edénymellékleteket is temettek, melyeknek száma az életkor függvénye volt. A csecsemő- és gyermekkorosztály kapta a legtöbb edényt, míg a felnőtteknél a mellékletek száma minimálisra csökkent. Az öregedéssel párhuzamosan