Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: Ékszer- és viselettörténet (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 5. Keszthely, 1987)

48. A csuklón szívesen hordtak karperecet (27-30.), amit általában bronzból öntöttek, de még gazdag sírból is került elő vaskarperec. A kézen legfeljebb egy bronzból, ezüstből vagy aranyból készült gyűrűt viseltek (18-21., 50.). A gyűrűfej kővel berakott vagy ókeresztény vonatkozású vésett díszítésű mint pl. a halak (19.), vagy a genitáliákkaljelölt emberpár, nyilván Ádám és Éva (50.). Az előkelő férfiak díszes övéről ezüstkoptatós fátokban vaskés csüngött alá. Az övet összefogó csatok germán (31., 34.), vagy bizánci (32., 51.) ízlést mutatnak. Az övveretek és szíjvégek között a korai avarság által kedvelt ún. Martinovka- és Fonlak típusúak is megtalálhatók (33., 52.). Az avar birodalmat a 7. század elején nagy megrázkódtatások érték. A belső háborúskodás során a Fenékpusztán élő vezetők valószínűleg rossz oldalra álltak. A győztesek 630 táján elpusztították az erődöt, a benne élőket pedig áttelepítették Keszthelyre. Az erőd ezután mintegy két évszázadra lakatlan maradt. Stratégiai jelentőségét elveszítette, hisz a késő avarkorban a birodalom határai messze nyugaton az Enns folyónál voltak. A Keszthelyi kultúra népessége így teljesen elszigetelődött külső kapcsolataitól. Különállását azonban végig meg tudta őrizni, nem oldódott fel a közben környékünkre is betelepedő késő avar népességben. Ezt keresztény hitének köszönhette, amelyet valószínűleg még a 8. század végén is őrzött. Az avar birodalom megdöntése után 796-ban a Dunántúl térítési kérdéseinek megvitatására egy „püspökkonferenciát" hívtak össze a frankok a Dunánál. Itt merült fel, hogy mi a teendő azokkal a keresztényekkel, akik írástudatlan papjaik vezetése alatt élnek. Valószínűleg a Keszthely környékén élőket említik ekkor.