Gyulai Ferenc - Petánovics Katalin: A Balaton természeti képe. A láp haszna (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 1. Keszthely, 1990))
A Balaton természeti képe
A Balaton részmedencéi a pleisztocénban Bulla Béla (1943) szerint a Balaton csak az utolsó riss-würmi interglaciálisban (eljegesedések közötti időszak) alakult ki. Véleménye szerint ezért van a Balatonba ömlő folyók völgyeinek csak egyetlen terasza. Kéz Andor (1934) teraszmorfológiai vizsgálatai is ezt támasztják alá. Zólyomi Bálint (1952) pollenanalitikai vizsgálatai szerint a Balaton medréből származó fúrásmintákban talált pollenszemek (virágpor) alapján bizonyítottnak látszik, hogy a tó csak az utolsó jégkorszak végén, a wurm III maximuma után keletkezett, mintegy 15000-20000 évvel ezelőtt. Sümeghy József '(1952) a Balatont, a somogyi dombok löszfalait tagoló murvaszintek elemzése alapján, még fiatalabbnak, mindössze óholocénnak tartja. Mindezek után igen meglepő Mike Károly kutatásának eredménye. A Vízügyi Tudományos Kutató Intézet keretében ugyanis 1974-1975-ben több ezer fúrásmintát vettek a Balaton medréből. Ezek elemzéséből következtet arra, hogy az Ős-Balaton medrét nem a defláció (szél általi elhordás), hanem a Duna őse hozta létre a pleisztocénkor idején. Ebben a tektonikának (kéregmozgás) csak másodlagos szerepe volt. E szerint a Balaton mintegy 600 000 évvel ezelőtt alakult volna ki az Ős-Duna egyik elhagyott medrében. Az itt levő tavacskák láncolatát a Zala folyó táplálta. Az elmélet értelmében az Ős-Balaton kialakulását követő éghajlati-tektonikai változások hatására a tó vízfelülete előbb csökkent, majd mintegy 115000 éve elérte kiterjedésének maximumát. Ekkor a Tihanyi-félsziget, a Szentgyörgy hegy és a fonyódi Várhegy szigetként emelkedett ki. Csak a holocénban alakult aztán ki a maihoz hasonló Balaton, miközben a déli parton turzások keletkeztek. Ilyen turzás választotta le pl. a Balaton legnagyobb öblözetét a Nagyberek vidékét is. Majd a meder kissé megsüllyedt, ugyanakkor fokozódott feltöltődése. Ezen elmélet igazolására azonban még további vizsgálatokra van szükség. Marosi Sándor és Szilárd Jenő (1981) megállapításai szerint a meder kialakulásában a Dunántúli Középhegység csapásirányában sorakozó helyi süllyedések játszották a legnagyobb szerepet. A kéregmozgások által meglazított, feldarabolt, összemor-