Gyulai Ferenc - Petánovics Katalin: A Balaton természeti képe. A láp haszna (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 1. Keszthely, 1990))

A láp haszna

A nádazás sohasem vált önálló kisipari foglalkozássá, de minden vidéknek voltak jó hírű, ügyes nádazó mesterei, akiknek munkájára igényt tartottak 200 évvel ezelőtt is - amint arról a megmaradt uradalmi szerződések vallanak - és manapság is a nádfedelű házak, pincék, nyaralók tulajdonosai. (Friz jobb 6.) A nádazáshoz két ember kell: egy, aki kívül áll, és a kis nádkévéket, csomókat egymás mellé rakja a tető hosszában, és egy belül, akinek segítségével gúzzsal (a század elejétől tűbe fűzött dróttal) szorosan egymáshoz és a tető léceihez köti a csomókat (5). A nádazó az összekötő rúdon vagy a tetőbe kapaszkodó nádazó kapocs keresztlécén áll (6), és a kellőképpen megerősített nádkévék torzsáját a nádverő lapickával (4) egyenletessé ütögeti. A zsúp hiánya miatt újabban a szalmatetőket is náddal javítják, így a szerszámkészletet is ehhez igazítják. Pl. a lapos nádvarró tűt gömbölyűre formálták (5). A tetőfedésen kívül nádból készülnek az alkalmi mezei kunyhók, kerítések, a vej szék, de az építkezésnél használt nádpallók is. Kitűnő szigetelése és tetszetős formája miatt újabban szívesen fedik vele a modern villák tetejét is. Teknővájó cigányok A földesurak a korábban élvezett kedvezményeket sorra megvonták a parasztoktól, így a szabad faizás jogát is, amely nemcsak az erdőre vonatkozott, hanem a KisBalaton sekélyebb mocsaraiban és a szigetein élő fákra, bokrokra is. A berek szélén nőtt a mocsári tölgy, néhol a bükk és a körisfa. De a legfontosabb mégis az éger, vagy a környéken ismert nevén a berekfa volt. A közeli falvak lakói részben a berekből szerezték be az épületekhez, tüzeléshez vagy egyes szerszámok elkészítéséhez szükséges faanyagot.