Gyulai Ferenc - Petánovics Katalin: A Balaton természeti képe. A láp haszna (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 1. Keszthely, 1990))

A Balaton természeti képe

(hemimetamorfózis) fejlődnek. A vízből kirepülő imágók párzás és peterakás után elpusztulnak, „kérészéletűek". Víz környékén, főleg a nyár esti órákban látni őket. A tiszavirág (Palingenia longicauda) inkább a Zala folyó torkolatvidékén él. A tarka kérész (Ephemera vulgata) (5) a Zala-Tapolca környéki hegyvidéket kedveli. A szitakötők (Odonata) igen szép színezetű, nagy szemű, jól repülő, ragadozó életmódot folytató állatok. Lárváik vízben élnek „álarcot" viselnek. Ez nem más, mint a fogókészülékké módosult, megnyúlt alsó ajkuk. Hemimetamorfózissal (hiányzik a báb stádium) fejlődnek. Az imágók vizek mentén élnek és a repülésük során zsákmányolt rovarokkal táplálkoznak. Fényt kedvelő, nappali állatok. A hazai fajok mintegy 90%-a található meg a Balaton környékén. Még mindig gyakori a közönséges acsa (Libellula depressa) (3). Végveszélybe került a kisasszony szitakötő vagy légivadász (Agrion virgo) (1). Igazi ritkaság a Kis-Balatonon lencsevégre kapott zöld acsa (Aeschna viridis), amely a rovartárló mögötti fotók között látható. Az egyenesszárnyúakhoz (Orthoptera) tartozó rovarok nem állnak sem fejlődési, sem táplálkozási összefüggésben a tó vizével. Mezőgazdaságilag művelt területeken ma már csak kisebb mértékű kártételt okoznak a sáskafélék (10,11). A lótücsök, azaz a „lótetű" (Gryllotalpa gryllotalpa) (17) a föld alatti növényi részek és a giliszták pusztításával okoz kárt. Nyáron a mezei tücsök (Gryllus campestris) (12) ciripelő hangját mindenfelé hallani. Apoloskákhoz (Heteroptera) igen változatos, de nagyon eltérő életmódú állatok tartoznak. A parttól távolabbi részeket tavasszal, párzás idején nagy számban lepik el a verőköltő bodobácsok (Pyrrhocoris apterus) (16). A hencének nevezett Rhaphigaster nebulosa telelésre szívesen keresi fel a tó parti lakásokat. Számos mezőgazdaságilag kártékony fajt találunk közöttük, mint pl. a mórpoloskát (Eurygaster maura). A karcsú testű tavi molnárpoloska (Gerris lacustris) védett helyek nyílt vizein gyakori. A vízipoloskák vízben élő fajok. Akis termetű búvárpoloskák (CorbúásLO) leginkább moszatokkal táplálkoznak. Jó repülők. Este elhagyják a vizet. Csak alakjukban hasonlítanak névrokonukhoz a víziskorpió-félék. A víziskorpió (Nepa rubra) (14) elülső lábai erőteljes fogólábakká alakultak. Potrohúk végén levő hosszú, kétrészes légzőcsővüket (sipho) kidugják a vízből. Hosszúra nyúlt, pálcaalakú a botpoloska (Ranatra linearis) (13). Tavunk partjáról és környékéről több száz bogár (Coleoptera) fajt ismerünk. A szegélyes csíkbogár (Dytiscus marginalis) (55) és a nagy búvárbogár (Cy

bister laterimarginalis) (56) lapos testű, vízi ragadozók. A süllőhinár és a fésüshinár gyökerein él és bábozódik a Balaton bennszülött levélbogara, a Haemonia mutica ssp. balatonica. Acsiborfélék(Hyárophüidae) fajai, mint pl. az idetartozó közönséges óriáscsíbor (Hydrous piceus) (57), javarészben víziállatok. De ezeknek csak egyrésze úszó, a többiek vízinövényeken, köveken élnek. A szárazföldi fajok közül többek között védett a szarvasbogár (Lucanus cervus) (44), a nagy hőscincér (Cemmbyx cerdo), a kis hőscincér (C. scopolii). A lepkék (Lepidoptera) a bogarakhoz hasonlóan teljes átalakulással (holometamorfózis) fejlődnek ki. Csak a Keszthelyi-hegységben 837 nagylepke faj előfordulását jegyezték fel. A faji összetétel elemzéséből kitűnik, hogy a Keszthelyi-hegység lepkefaunája a Tapolcai medencéhez képest erős mediterrán jelleggel bír. Az Északi-Bakony nagyíepke faunája viszont már a jellegzetes magyar középhegységi képet mutatja. Akiállításban szereplő lepkefajok között több kártevő van, mint pl. a vetési bagolylepke (Scotia segetum) (68). Igen dekoratív az egyre ritkábban előforduló nagy éjjeli pávaszem (Saturnia pyri) (73), a halálfejes lepke (Acherontia atropos) (79) és a fecskefarkú lepke (Papilio machaon) (69).