Gyulai Ferenc - Petánovics Katalin: A Balaton természeti képe. A láp haszna (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 1. Keszthely, 1990))

A Balaton természeti képe

A pliocen kor végén a Balaton-felvidék hegyei és a Dunántúli Középhegység még csak alacsony dombvidéket alkottak. Hegyképző erők hatására azonban némileg megemelkedtek. Apleisztocénnal kezdődött negyedidőszakban a lassú emelkedés következtében a patakok, folyók esése megnövekedett. A víz egyre nagyobb területeket abradált, a felszínen erős bevágások keletkeztek. Egyidejűleg az éghajlat is megváltozott, nedvesebbé, hűvösebbé vált. A miocénban megkezdődött, majd a pliocénban folytatódott lehűlés a pleisztocénban az nn. jégkorszak beköszöntével vált teljessé. Az éghajlatban végbement radikális változás oka mindezidáig megnyugtató módon nem tisztázott. Négy eljegesedést (glaciális): günz, mindéi, riss, würm, azaz jégkort, közöttük pedig felmelegedéseket (interglaciális) különböztetünk meg. Hazánk területe ebben az időszakban az ún. jégtakaró-környéki övhöz tartozott, összefüggő jégtakaró sohasem borította. A glaciálisokat rövid, hűvös nyár, aránylag száraz tél jellemezte. Hidegtűrő állatok: mammut (Mammontheus prigrigenus) (18), gyapjas orrszarvú (Coelodonta antiquitatis) (17), barlangi medve (Ursus spelaeus), barlangi oroszlán (Felis leo spelaea) és taránd vagy rénszarvas (Rangifer tarandus) népesítette be vidékünket. Ilyenkor a tűlevelű fák jutottak uralomra. Az interglaciálisok idején meleg nyarú és enyhe telű volt az időjárás. Ezekben az időszakokban még víziló (Hippopotamus sp.) is élt nálunk. A jégkorszak jellegzetes üledéke a lösz (13). Ez nem más, mint folyamatosan képződött, szélárnyékban lerakódott hullópor. Legnagyobb mennyiségben az utolsó jégkorszakban képződött. Néha igen nagy vastagságot is elér, mint a balatonkenesei löszfal esetében. A tó környékének mai képe a pleisztocén idején alakult ki. A Dunántúli Középhegység kiemelkedett, a Kisalföld lesüllyedt. Amint már említettük, az utolsó eljegesedés alakult ki a Balaton. A tó holocén korban képződött tőzegtelepei zárják le a Balaton környékének hosszantartó és igen változatos geológiai történetét. A tó környékének rovarvilága Az állatvilág fajokban leggazdagabb és formákban legváltozatosabb osztályának, a rovaroknak (Insecta) rendjei rendkívüli fontos szerepet töltenek be a tó életében. Viszonylag kevés azon fajok száma, amelyek lárva és imágó állapotukban is vízben élnek, mint a vízipoloskák. Az árvaszúnyogok, csípőszúnyogok, tegzesek és levélbogarak vízben, víz közelében fejlődnek, míg a hártyásszárnyúak inkább a parton. Tömeges előfordulásuk miatt legjelentősebbek az árvaszúnyogok. Fontos haltáplálékok és nagymértékben hozzájárulnak a vizek öntisztulásához. Az utóbbi évek fokozódó környezetszennyezése szemmel láthatóan gyéríti a Balaton környékének változatos, szép és gazdag rovarfaunáját. Nem elhanyagolható létszámgyérítő hatása volt - különösen a ritka fajok esetében - az iskolások rovargyűjtésének. Hála az új ökológiai szemléletet nyújtó oktatási politikának, ez egyre inkább megszűnőben van. A Balaton környékén is előfordulnak az ország más részeiből ismert rovarfajok, mégis van néhány olyan faj, amely csak itt található meg. A teljesség igénye nélkül ragadjunk most ki néhány olyan rendet, amelyek különösen jellemzőek a tó környékének rovarvilágára. A kérészek (Ephemeroptera) karcsú testű, gyenge kitinvázú rovarok. Mindkét szárnyuk hártyás. Hosszú ideig fejlődő lárvái vízben élnek. Tökéletlen átalakulással