Dr. Dornyay Béla szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely Értesítője 2. (Keszthely, 1941)

vett tudomást keszthelyi monográfiájának megírásánál és — jóllehet az én könyvtáramban is megvan Lippnek ez a müve, — mégis az én figyelmemet is kikerülte 1935ben, amikor »Keszthely végvár a törőkvüagban« c., illusztrált dolgozatomat megirtam. Mindezeket a hiányokat eddig senki sem vette észre, tehát itt igyekszem azokat pótolni! Bevallja értekezése elején Lipp Vilmos, hogy mint kezdő régészt őt is elvakította a praehistoricismus szóvivőinek ékesszólása és ezért óvakodik minden merész következtetéstől és határozott vélemény -nyilvánítástól és ez irányban csakis az adatgyűjtésre (illetőleg közlésre) szorítkozik. Ne csodálkozzunk ezen, hiszen még 1920-ban, a Balatonvidék nagy archaeológusa, Kuzsinszhy Bálint is jóformán csak ugyanezt tette! Lippnek, Keszthely és vidékét illetőleg, van néhány őskori adata, bár az őskor nyomai aránylag nagyon is csekély számban tűnnek még elő az ő korában. Lipp szerint a tiszaparti gazdag őstelepekkel szemben, vidékünkön vajmi kevés találkozik. Lehet, hogy az erdőirtások és a szőlőtelepítések semmisítették meg a maradványait; lehet hogy még sok lappang a föld alatt, miután — irja Lipp bizonyos rezignációval, de a szomorú valóságnak teljesen megfelelően, — eddigelé árva magamon kivül senkinek sem jutott eszébe e vidék régmúltjával még csak törődni is! Említi röviden a tátikai sirhalmokat, Egregy és Csókakő guggoló csontvázait. A bronzkorszakból pedig az istvándi husz, egymásba akasztott bronzkarikát, a vörsi bronzkardot (!) és a három keszthelyi leletet, u. m. a) a gazdasági tanintézet kertjében 1880-ban talált urnatemetőt ; b) a büdöskuti bronzleleteket és c) a dobogói bronztőrt. Majd a rómaiakról szól. »Keszthely »castellum« volt-e, nem tudom — irja Lipp (p. 7.), — de hogy rómaiak laktak itt, ha nem is valami nagy számban, az bizonyos. Urna-temetőjük egyes sirjai még mindig (!) tűnnek elő a »csórés«-gödörben, vagyis az urasági homokbányában, s miután ez jókora terjedelmű, már igen sokat pusztítottak ki belőle.« Leggazdagabb római lelőhely azonban a fenéki vár. Egy népvándorláskori barbár törzs két nagy temetőjét, a keszthelyit és a keszthely-dobogóit, már egészen felásatta, a 3-dikat, az alsó-páhokit 1884-ben ásatta Lipp, aki szerint a 4-dik: a diási és az 5-dik: a fenéki még eddig érintetlen. Ha valaki nem hiszi, hogy ez a lovas harcias nép szerette az ékszert, a piperét és annak megválasztásában nagyon is finomult izlést tanúsított, — az nézze meg Budapesten a Nemzeti Múzeumban a keszthelyi gyűjteményt. (Ma már erről — dr. Csák Árpád buzgalmából —- persze a keszthelyi Balatoni Múzeumban is meg lehet győződni!) Megemlékezik még Lipp a népvándorlás hullámairól, majd a honfoglaló őseinkről és határozott szavakkal emeli kij(p. 10), hogy az Árpádok uralma alatt a magyar főnemesség sokkal jobban becsülte meg a Balatont, hazánk e valódi gyöngyszemét, mint azt a mai nap teszi! Kedvesen emlékezik meg a balatonvidéki régi templomokról, pl. Egregyről, — amelynek szerkezete határozottan a XII. század második felére vall — és templomromjainkról. A legnagyobb és ami az építkezési részt illeti, még legjobb állapotban levő ilyféle