Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.

Hadtörténelem - V. Molnár László: Kanizsa vára a Nádasdyak korában (1532–1568)

74 HADTÖRTENELEM megtudták, hogy a törökök gázlót keresnek, hogy átkelhessenek, és a folyó túlsó partján harcra készen sorakoznak. Ezt megtudván a bánt a stájer, karín tiai és krajnai zsoldosokkal, valamint 800 főnyi magyar lovassággal az ellenség fogadására küldi, hogy akadályozza meg az átkelést. . . az ellenség eleinte merészebben nyomult a mieink ellen. De ezek nemcsak hogy bátran ellenálltak, hanem még vissza is vetették őket, és oly kívánatos sikerrel folytatták a harcot, hogy az ellenséget nem is egyszer a folyó túlsó partjára vetették vissza . . . Folyt a harc ez nap tizenegy órától éjszakáig, sok ellenség elesett, még többen a folyó iszapjába merültek. " '

9 A túlerőben levő ellenséges had azonban másnap mégis átkelt a Rinya folyón, s az egyik török csapattest megkerülve a magyar sereget a keresztény táborra ütött. Ekkor Zrínyi huszárjaival bátran felvette velük a küzdelmet, majd megszalasztotta őket. „így végződött az az ütközet, amelyben . . . négyszáz vagy még annál is több ellenség esett el a harcban, vagy fulladt a mocsárba, hatszáznál többen sebesültek meg. A mieink közül kétszázhetven fejet raktak a basa sátra elé, mintegy harmincan estek fogságba, a magyarok közül alig negyvenen maradtak ott, köztük Nádasdy Jakab, a nádor testvére, szépreményű ifjú . . . " 2 ° Ezek után a magyar csapatok Berzencén át Kanizsára vonultak vissza, ahol több mint egy hónapig tétlenül várakoztak, mivel Ferdinánd főherceg csak ekkorra érkezett meg, hogy átvegye a fővezérletet. Könnyű elképzelni, hogy ez idő alatt a zsold nélküli idegen katonák milyen szörnyű pusztítást vittek véghez a zalai falvak lakosságának körében. Idézzük fel ezzel kapcsolatban ismét Forgách Ferenc Emlékiratát: „Mikor a német katonaság Kanizsa környékén hosszabban időzött, miközben az elfoglaltság hiánya is követelődzővé tette, meg a zsold elmaradása is bomlasztotta a katonai fegyelmet, elmondhatatlan kicsapongásra és züllésre adta a fejét: a falvakban és a szőlőkben húsz mérföldnyire is csapatosan kószáltak, a népet mindenfelé fosztogatták, ütötték-vérték, jószágait ragadozták, sem korra, sem nemre nem voltak tekintettel, sőt a parasztoktól elhurcolt élelmet a táborba hordták és azzal kereskedtek. Az emberek végül már nem tűrték ezt a gyalázatot, hanem a hegyekben és az erdőkben maguk is összeverődtek, az útszorosokban meglesték a fegyveres katonákat, és amint szokás szerint zsákmánnyal megrakodva haladtak, üldözőbe vették, kifosztották, végül le is öldösték őket, és így álltak rajtuk bosszút az elszenvedett sérelmekért."

21 Végre szeptember elején Ferdinánd főherceg is megérkezett Kanizsára 6000 főnyi cseh—morva lovasságával, megközelítően ugyanakkora gyalogságával, majd a Nádasdy és Zrínyi csapataival egyesített sereg két hét múlva a török kézre került somogyi várak visszafoglalására indult. így először Korotna várát vették ostrom alá, ahol az idegen zsoldosok brutális kegyetlenséggel mészárolták le a megadásra kényszerített török helyőrség katonáit. Korotna bevételét követően jelentősebb harc nélkül tudták visszafoglalni Szentlőrinc, Görösgál, Sellye és Szentmárton várait. Ezzel a hadjárat elérte célját, hiszen egy sor erősséget sikerült felszabadítani a török uralom alól, s egyúttal megvalósult a stratégiai szempontból döntő fontosságú Szigetvár felmentése is.

22 Kanizsa új kapitányának, az 1557ben kinevezett Tahy Ferencnek nemcsak a vár körül portyázó török könnyűlovasság ellen kellett megvédeni a vidéket, de gondot jelentett számára a környéket fosztogató szabadhajdúk megfékezése is. Ezek a fegyveres csapatok állandó rettegésben tartották a környék lakosságát, mivel akcióikat bestiális kegyetlenséggel hajtották végre. Forgách Ferenc leírása szerint: „ . . .jobbadára csak abból éltek, amit raboltak, de ha törökre akadtak, rendszerint igen keményen harcoltak. A törökök anynyira gyűlölik ezeket az embereket, és annyira haragusznak rájuk, hogy egyet sem szoktak életben hagyni közülük, a foglyokat pedig a legszörnyűbb kínzások közepette végzik ki, ezért aztán állhatatosan kell harcolniuk, vagy ha nem harcolnak, a keresztényeket zsákmányolják. De fő leg a kaposújváriak oly megátalkodottan kegyetlenek voltak, hogy a keresztény parasztokat kínzással kényszerítették pénzük odaadására .. . Voltak, akik vasfúróval lyukasztgatták át a férfiaknak a lábuk szárát, nőknek a mellét, és a kegyetlenkedés semmiféle módját sem mellőzték, csakhogy pénzt csikarjanak ki."

23 Ezért Tahy Ferenc és Zrínyi Miklós még 1557 nyarán 400 katonájukkal vonultak ellenük és a fosztogató szabadhajdúk csapatait egymásután semmisítették meg And, Marótvár és Kálmáncsa közelében. Az elfogott haramiákat nyomban karóba húzatták vagy elevenen a földbe ásták őket.

24 5. ábra. Nádasdy-címer a sárvári vár udvarán. 1557 őszén nagyszerű fegyvertény fűződött Tahy Ferenc nevéhez, aki 800 lovasával Babócsa mellett lest vetett a pécsi Ali pasa és Amrat bég csapatainak, amelyeket néhány óra leforgása alatt szinte teljesen megsemmisített. Az ütközet során a törökök állítólag 1000 katonájukat és 600 lovukat vesztették el, de ezen kívül néhány ágyú és számos lőfegyver is a magyarok kezére került. A győztesek Berzencén és Csurgón keresztül Kanizsa várába siettek, ahol hálaadó istentiszteletet, majd pedig nagy ünnepséget rendeztek.

2 A harcok azonban változó szerencsével folytak, amit jól mutat az is, hogy még 1557 őszén Kanizsa majdnem a török kezére jutott. Tahy Ferenc ugyanis a várőrség egy részével Belovárra lovagolt, s amikor a pécsi törökök erről értesültek, elhatározták, hogy a parancsnok nélkül maradt őrséget kicsalják a várból és Reese mellett lest vetnek neki. A tervnek megfelelően egy 20—30 főnyi kisebb csapatot (az úgynevezett martalékot) közvetlenül a várfalak alá küldték, akik hangos szóval szidalmazni kezdték a kanizsaiakat. Erre azok egy része — Sárkány és Kormos nevű hadnagyaik vezetésével — üldözőbe vette a törököket, és amikor Reese közelébe értek, azt vették észre, hogy tőrbe csalták őket. A kanizsaiak végül is egy heves rohammal kivágták magukat az ellenség gyűrűjéből és minél hamarabb a várba igyekeztek visszajutni. A várfalak alatt azonban a török derékhadba rohantak, s így két tűz közé szorulva elkeseredett harcba kezdtek. A várbeliek látva társaik szorult helyzetét, mintegy 200 főnyi lovasságot küldtek a megsegítésükre, amelynek támogatásával végül megfutamították a törököket. A kanizsaiak győzelme azonban felettébb kétes értékű volt, mivel 80 halott és 240 sebesült jelezte a harcok rendkívüli hevességét.

26