Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.

Hadtörténelem - Varga Tibor: Egy veszprémi levente Németországban (1945. február–november)

134 HADTÖR TENELEM helynek tűnt. Megszabadultunk az örökös légiveszélytől és az azzal együttjáró félelem érzésétől. Hogy mi történik velünk, különösebben nem izgatott bennünket. A tanyán szállásoló magyaroktól (köztük civilektől, vagy civilbe öltözött katonáktól) értesültünk, hogy közel járnak az angol—amerikai csapatok, bármikor ideérkezhetnek. Valóban láttunk néhány szakasz német katonát, több motorkerékpárost, utánuk jóval később a szövetségesek könnyű tankjai is megérkeztek. A harckocsik — 15— 20 lehetett — lassan vonultak, mintha ráértek volna. Harc, lövöldözés nem volt a környéken, távolról azonban időnként ágyúzás robaja hallatszott. Az egyik magyar azt tanácsolta, hogy öltözzünk civil ruhába. Persze használható civilruha alig volt. Egyébként is kár lett volna a jó állapotban levő német katonaruhánkat az ajánlatot tevő magyar kacatjaiért elcserélnünk. Mindössze német derékszíjj unkát tüntettük el „dögcédulánkkal" együtt. Megállapodtunk, hogy lassan hazafelé vonulunk. A helyzet egyelőre bizonytalannak tűnt. Kedvezően hatott viszont, hogy ezekben a napokban nem éheztünk. Az élelemszerzésben Higin segítségére volt új társunk, Kiss Imre, aki a tanyán csatlakozott hozzánk. Az új fiú nálunk idősebb volt, magyar katonaruhát viselt. Azt, hogy milyen alakulattól szakadt el, sohasem kérdeztük. Egyébként Apc községből származott és erősen palócos tájszólással beszélt. Szerény német tudását jól hasznosítva kiválóan értett a „darizás"-hoz. Német nyelvismerete a következőkre terjedt ki: Guten Tag, bite Brot, danke, nix fersten. (E szavakat úgy ejtette, ahogy írtam.) Módszere pedig a következő volt: bement egy házhoz, jónapottal köszönt, majd kenyeret kért és azonnal leült. Amíg nem kapott valami élelmet, meg sem mozdult. Hiába mondtak bármit — mivel úgysem értette — „nix ferstén"-nel válaszolt. Végül megunták és adtak neki valamit, mire ,,

danke" szóval búcsúzott. Ajánlotta, hogy módszerét alkalomadtán mi is próbáljuk ki. Ő Kaufbeurentől így jött a tanyáig. Ezzel elárulta, hogy elég messziről érkezett hozzánk. Higinnel kitűnő bizonyságát adták a ,,magyar élniakarás"-nak. A tanyai tartózkodásunk során két nap alatt három lovat is szereztek. „Nem hagyhattuk szegény párákat kóborolni, még fejbe üti őket valaki, hogy egy darab húst kivágjon belőlük" magyarázták barátaink a volt katonalovak befogását. Jobb dolguk lesz nálunk, fűzték hozzá. Nem lett jobb dolguk, csak egy napig ették kenyerünket, azaz a gazdától kölcsönzött szénát. A „szerzők" hamar túladtak a portékájukon. A lovak miatt nekem is „veszélyes" kalandban lett részem. A tanyán tartózkodó civilek közül az egyik, aki Pecöl község (Vas megye) körjegyzőjének mondta magát, szemet vetett elsőként szerzett lovunkra. A jegyző családjával együtt a — 2—3 km-re levő — szomszéd tanyán lakott. Elmondta, hogy lóra lenne szüksége. A Higinnel alkudozott, majd azt ígérte, hogy a lóért cserébe ellát bennünket élelemmel és cigarettával. Előlegként adott egy csomag cigarettapapírt. A lovat persze azonnal elvezette. Késő délutánig hiába vártuk a jegyzőt. Társaim már aggodalmaskodtak, én azonban kijelentettem, hogy a jegyző úr jönni fog, hiszen a szavát adta. Nem érkezett meg, mire elhatároztam, hogy megkeresem. Már erős szürkületben mentem át a szomszéd tanyára. Egy civilruhás magyartól megtudtam, hogy a körjegyző — aki valóban ott lakott — még a délutáni órákban kocsira pakolta családját és elhajtott. Bizalmamban megrendülve indultam vissza. Közben beesteledett és kissé félve botorkáltam az ismeretlen földúton. Nem messze egy facsoport mögül ugatást hallottam, majd lövés dörrent. A földre vetettem magam. Egy ideig semmi mozgást nem észleltem, később két embert láttam távolodni. Az egész valószínűtlennek tűnt. Vártam, majd felugorva futni kezdtem. Rohantam, végül a távolban megláttam a tanya halvány fényeit. Társaim csalódottan látták, hogy üres kézzel tértem vissza. Wagner még kilépett az istállóajtó elé, hátha oda tettem le а ,До árát". Végül Imre megjegyezte: „Ebül szerzett jószág ebül veszik". Később Laci megkérdezte, nem hallottam-e lövést, mert ő nemrég az istállóból kilépve lövést észlelt. Csodálkozott, hogy én nem hallottam. Másnap a tanya közelében egy lelőtt kutya tetemére akadtak. Mondták, hogy a gazdáé volt, de mindenkivel elcsavargott. Tehát nem is rám lőttek. Jó, hogy hallgattam a kalandról. A tanyán egyébként bőségben éltünk. A Higin egy szakasznak is elegendő mennyiségű komiszkenyeret és egyéb élelmiszert szerzett. Ezekben a napokban nemcsak ebédet, hanem reggelit és vacsorát is ettünk. A tanya gazdája — miután a szövetségesek a környéket megszállták — sürgette, hogy jelentkezzünk a katonai hatóságnál. Megnyugtatása érdekében átsétáltunk a közeli faluba. Kérdezgettük a helyiektől, hogy hol van a ,

Meldeamt" (bejelentőhivatal). Nem értették, mi pedig nem erőltettük a keresgélést. Visszatérve láttuk, a gazda megnyugodott. Szívesen vette, hogy segítünk neki vízelvezető árkot ásni. Ahhoz értettünk. Tervünket, hogy hazafelé vonulunk, nem adtuk fel. Imre is közölte szándékát, szívesen velünk tart. A dolgok azonban másként alakultak. ,Május 2. Szerda. Reggelit kapunk a háziaktól, tejet, kenyeret. Havazik. Dél felé egy magyar fiú jött (Kiss Imre), szállást kért. Mondtuk neki, hogy maradjon velünk. Délre megfőtt a húslevesünk, benne a tyúk. Imrét is megkínáltuk. Délután kártyázgattunk és a magyarokkal beszélgettünk. Imre alsóneműeket akar cserélni. A Higin hoz értük 4 kg kenyeret, fél kg vajat és 22 tojást. Este tejbe krumplit aprítunk és sülttojást ettünk. Május 3. Csütörtök. Ma születésem napján hazagondoltam. Délelőtt angol autók (dzsippek) vonulnak el. (Páncélosok már tegnap.) Heverünk, kártyázunk, s tejet iszunk. A Higin szerez 26 komiszt s egy lovat. A lovat a magyar jegyzőnek adja át. Délután két angol katona jön igazoltatni. Mondjuk nekik, hogy magyarok vagyunk. Nem sokat törődnek velünk. Este (a másik tanyán) a jegyzőt kerestem. Már elment. Visszafele rámlőttek. Május 4—9. Innen a tanyáról pompás kilátás nyílik az Alpokra. Sokszor gyönyörködöm a havasokban. Május 5-én a Higin és az Imre két lovat szereznek. Az egyiket visszaveszik, a másikat elcseréljük a gazdával egy kiskocsiért, másfél kg vajért, 2 kg kenyérért, 12 tojásért. Indultunk tovább. A Higin alvóhelyet keres, csak nehezen talál egy pajtát. Másnap tovább vándorolunk. A Higin (egy patakban) halat fog. Dél felé egy tanyára érünk. Itt találkozunk négy magyar katonával. A fegyvereket őrzik. Mondják, hogy menjünk velük Feldkirchenbe. Van ott egy magyar hadosztály, s több levente akiket összegyűjtenek, majd hazaszállítják. Elhatároztuk, hogy megyünk velük." Hadifogolytáborokban, hadikórházban „Rózsa, rózsa bazsarózsa, Szól a régi bakanóta, Fürdünk újra tejbe, vajba, Majd ha szüret lesz Tokajba. Én remélem, hogy megérem, Búza nő a csatatéren, Hazatérünk nemsokára, Hazaérünk aratásra. " A négy magyar honvéd — akikkel találkoztunk — a 9. hadosztály fegyver- és lőszerkészletét őrizte egy paj-