Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.

Hadtörténelem - Varga Tibor: Egy veszprémi levente Németországban (1945. február–november)

HADTÖRTÉNELEM 135 tában. Érkezésünk idején kezdték a hadianyagot (ami puskákból, gépfegyverekből, páncélökölből, kézigránátokból és főleg töltényesládákból állt) teherautókra pakolni. Az egész rakomány elfért négy teherkocsin. A rakodásra felügyelő amerikai katonáknak fel sem tűnt, hogy mi — német zubbonyosok — is segédkezünk. Azért sem szóltak, hogy a rakodás után felszálltunk a töltényesládák tetejére. Ahogy a kiskocsiról a tartalék élelmünket az egyik teherautóra „mentettük", már indult is a fegyverszállító különítmény. Elől egy dzsipp haladt amerikai katonákkal, mi öten az utolsó teherkocsin utaztunk. Útközben a fejünk felett alacsonyan vadászgépek húztak el. Gyorsan lesunytunk és csak utána eszméltünk, hogy már nincs mitől félnünk. A további eseményeket naplómból idézem : „Wasserburg előtt megálltunk. Higin és Wagner figyelmeztetésünk ellenére leugrottak. Az úthoz közel egy kútnál inni akartak. Váratlanul elindultunk, ők pedig lemaradtak. Hiába kiabáltunk, zörgettünk a sofőrnek. Nem állt meg. Egy darabig szaladtak utánunk és integettek. Minket számításunk ellenére Neubibergbe vittek. Ők ketten nyilván Feldkirchenbe gyalogoltak. A repülőtéren (Neubibergben) lerakodtunk. Ahogy végeztünk, a négy magyar faképnél hagyott bennünket. Alvóhely után néztünk. Találkoztunk Gémmel Károly, Malasits László veszprémi leventékkel. Találtunk egy üres szobát, a padlóra fekszünk úgy alszunk." Fájlaltuk, hogy két társunk elszakadt tőlünk. Imre látta, hogy elszontyolodtunk és megjegyezte: Idetalálnak a fiúk és egyébként se féljünk amíg őt látjuk. A fiúk nem érkeztek meg. Nem tudhatták — ahogy a fegyvereket őrző katonák sem —, hogy a hadosztályt időközben a neubibergi repülőtérre „költöztették". Az új fogolytáborban a hadosztály szemmel láthatóan még nem rendezkedett be. Napokig nem törődtek velünk. Jelentkeztünk ugyan több zászlóaljtörzsnél, de csak tovább küldözgettek bennünket. Most vettük jó hasznát tartalék élelmünknek, mert kosztot nem adtak, ugyanis nem tartoztunk a hadosztály állományába. Megtudtuk, hogy közel negyven levente „raboskodik" a táborban. (Napokkal később leventeszakaszt alakítottak, de az számunkra formális szervezet volt. Ritkán, legfeljebb parancshirdetéskor álltak egy szakaszba a leventék.) Érkezésünk másnapján felkeresett ugyan bennünket a leventeparancsnok, egy nálunk alig idősebb, Zimmel (vagy Zimmer) nevű fiú, helyzetünkön azonban ez mitsem változtatott. Megállapította, hogy van jó szállásunk, majd közölte, élelmet nem tud részünkre biztosítani. Egyébként — tette hozzá — ő maga is éhes. Mi vendégeltük meg a parancsnokot, ráadásul kapott egy komisz kenyeret is. Hadifogságunk neubibergi időszakáról naplóm összevontan, az eseményeket utólag — kb. június vége táján — rögzítve számol be. „Május 10-31. Majd egy hétig saját élelmünkön éltünk. Főztünk babot, krumplit. Nem törődnek velünk, azt csinálunk, amit akarunk. A hadosztály is csak három napja jött ide. Naphosszat kártyázunk, nézelődünk. Egy hét után a kenyéren kívüli élelmünk elfogy. Kenyerünk még van 10—12 darab. Végre beírtak bennünket a hadosztály törzshöz 38 más levente közé. (Velük van Fáth József, a Fertig testvérek, Willand Antal, akikkel Riemben is együtt voltunk.) Sok huza-vona után kiderül, hogy öten nem vagyunk felvéve a törzshöz kosztolásra (Imre, Laci, Gémmel, Malasits és én). Jelentkezünk több zászlóaljnál. Végül a 6. zlj. törzsnél Oravecz főtörm. úr befogad bennünket. Kapunk öten kükön szobát. A napi programunk: ébresztő 6 óra, szobánk felmosása, előterünk, mosdó, WC kitakarítása. Reggeli 7-kor. (Egy ideig zupa, majd tejeskávé.) Utána szabadidő. A Laci és a Malasits az altiszti konyhára vágnak fát, ezért repetáznak. Ebéd: kevés leves és főzelék. Utána ismét a folyosó és a mosdók felmosása, majd szabadidő. Vacsora: leves és eleinte 20 dg, majd 7 dg kenyér, néha kis sajt. Takarodó 9 órakor. Az ágyba nem teszünk szalmát, csak leterítjük az ágydeszkát pokróccal, s úgy alszunk. Este mesélni szoktunk otthonról, vagy másról, parancsnokunk" Peszlen Sándor öreg baka, akit Oravecz főtörzs rendelt ötönk fölé. Imre a szobaparancsnok, én pedig a helyettes." Rendeződött az élet a hadosztálynál. A legénységet egy idő után az altisztek foglalkoztatták. Rendszeressé vált az alakizás, kitűnően ment a díszlépés. A számunkra lezsernek tűnő amerikai őrség gyakori bámulója volt a magyarok „mutatványának". A leventéknek nem kellett az alaki foglalkozásokon résztvenni. Sanyi bácsi — közvetlen felettesünk — ugyan szerette volna, ha magyar vezényszóra alakiztathat bennünket, hogy elfelejtsük a német kiképzést. Oravecz főtörzs azonban lebeszélte szándékáról. Azt ajánlotta, tisztíttassa meg velünk az épületszárnyunk ablakait. Sanyi bácsi nem nyugodott, amíg meg nem győződött arról, hogy nemcsak az ő öt szem leventéje, hanem a többi sem alakizik. A tisztelgést azonban néha gyakoroltatta, nehogy véletlenül karlendítéssel köszöntsük elöljáróinkat, ahogy a németek alatt szoktuk. Tartalék élelmünk gyorsan elfogyott és a tábori koszt számunkra is kevésnek bizonyult. Pedig a neheze ezután jött. A körülményekkel ismerős katonák a hulladékgyűjtő gödör környékén naponta lestek az amerikai konyháról a szemeteskocsi érkezését. Amint a kocsit kiürítették megindult a guberálás, főleg a konyhai hulladék után. A yenki sofőr vigyorogva figyelte a magyarok tülekedését. Resteltem, hogy honfitársaim lökdöstek, tiporták egymást egy-egy cigarettavégért, amit az „amik" elpöcköltek. Egy néger katona ezt rendszeresen űzte. Röhögött amint megtévesztő mozdulatára a magyarok meglódultak, azután más irányba lőtte a csikket. Különösen haragudtam az egyik katonára, aki az amerikai étkezdében a tányérokon elnyomott csikkeket is összegyűjtötte, majd megszárította és eladta. Féktelen a dohányéhség, s azt ki kell használnom — mondta, miután szóvátettem eljárását. (Szerencsés voltam, mert ha korábban szívtam is naponta néhány cigarettát, a fogságban könynyen lemondtam róla.) A tábor körülményeivel megismerkedve kezdtünk a környezetünkben szétnézni. Időnk bőven volt, mert a leventéket nem kötötte olyan szoros fegyelem, mint a sorkatonákat. Néhány tiszt és altiszt túlzó szigora miatt időnként zúgolódott a legénység egy része. Hallottunk olyan esetről is, hogy egy fegyelmet súlyosan sértő katonát kikötéssel büntettek. Egyesek szították is az elégedetlenséget. A tisztekkel közös fogságban voltunk, a körülményeink azonban eltértek. Külön főztek a tiszteknek, de más kosztot kaptak az altisztek és a legénység is. A tiszti szolgák (csicskások) egy ideig még itt is „szolgálatot" teljesítettek. Élelmezésünket esetenként ún. „dineres" csomagokkal biztosították. A csomagok (dobozok) egyébként az amerikai katonák ellátását szolgálták a konzervfélét, kekszet, sajtot, kávét, tejport, csokoládét, cigarerrát, wc-papírt tartalmaztak. E dobozokból — mire a leventékhez jutott — többnyire hiányzott a cigaretta és a csokoládé. Mi, a Sanyi bácsi leventéi gyakran bóklásztunk a tábor területén levő német katonai repülőtéren, amelyet már senki sem őrzött. Szabadon állt ott több ,Jiasználaton kívüli" német vadászgép, bombázó, sőt szállító repülőgép is. Bemásztunk a gépekbe, „tanulmányoztuk" a belsejüket. Az élelmes Malasits barátunk — másokkal együtt — sorra