Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.

Hadtörténelem - Varga Tibor: Egy veszprémi levente Németországban (1945. február–november)

HADTÖRTÉNELEM 147 revont nem is felelős. Vagy a háború utáni új helyzet teremtette azt a légkört, amelyben akkor minden nyugattal kapcsolatos dolog gyanút keltett. Viszont az is igaz, hogy annak idején fogságból hazatért leventeként számos társammal együtt beiratkozhattunk a középiskola 2. osztályába, s az első évfolyam anyagából utólag vizsgáztunk. Ezenkívül a szolgálati időbe (a munkaviszony időtartamába) a leventeként Németországban töltött hónapokat is beszámították. Az 1960-as évek elején egy 19-es veterán ismerősömet, Kapcsos Vili bácsit faggattam a II. világháborúban történtekről. A jó öreg mindig az ellenállókat emlegette. Egy beszélgetés során megkérdeztem tőle, hogy miért nem tettek valamit az ellenállók, vagy mások a 15—16 éves leventék kihurcolásának megakadályozására. Nem tudhatom, válaszolta. Másrészt mi volt az a néhányezer levente dolga az igaz ügyért harcolók millióinak szenvedéseihez képest. De te ezt úgysem érted. Az lehet - dehát én csak a kiharcolásnak voltam részeTIBOR VARGA Am 15. Februai 1945 schickte man von der Bahnstation Veszprém-Jutas aus in einer aus Viehwagen bestehenden Zugeinheit mehrere hundert 15-18-jährige Jungmänner auf den Weg nach Deutschland. Der Schreiber dieser Zeilen gehörte auch zu den verschickten Jungmänncr. Unterwegs führte er über seine Erlebnisse Tageguch. Es gelang ihm, das Tagebuch aufzubewahren, und er fertigte daraus im wesentlichen die vorliegende Schrift. Die Jungmänner wurden über Hegyeshalom-Wien in das tschechische Eger (heute Cheb) gebracht. In Eger nahm man die Einheit nicht auf, sie wurde weiter geschickt in die Gegend von München. Die erste bedeutendere Station war der Flughafen Neubiberg, wo die Burschen mit deutschen Uniformen eingekleidet wurden. Später wurden zwei Kompanien der Einheit zum Flughafen München-Riem se, nem a fasizmus elleni küzdelemnek — mondtam és ebben maradtunk. „Szép ajándék ó az élet, kár hogy elszáll, röpke álom." A költő szerinti röpke álom korai szakasza — a németországi út — még ma is mélyen él emlékeimben. Másokkal is így lehet, s ennek kedves barátom, Pintér Árpád nyírmadai tanár a megmondhatója. Együtt vittek el bennünket 1945 februárjában Németországba. Miután hazatértünk a sors Őt a Nyírségbe vezényelte, én pedig szűkebb pátriámban, Veszprémben maradtam. Teltek az évtizedek, s mi nem tudtunk egymásról. Végül az 1980-as években kapcsolatba kerültünk, majd személyesen is találkoztunk. Árpád barátomnak a nyugdíjbeszámításnál figyelembe vehető németországi tartózkodásáról tanúk által aláírt igazolásra volt szüksége. Tanúkat a volt veszprémi leventetársak közül remélhetett. Néhányuk nevére emlékezett (azok a feljegyzéseiben is szerepeltek), közelebbi címüket EIN VESZPRÉMER JUNGMAN IN DEUTSCHLAND (FEBUARkommandiert. In Riem arbeiteten die Jungmänner ebenso nur wie am vorigen Standort, zumeist führten sie Grabenaushübe und Erdarbeiten aus. Bei der ersten Bombardierung des Flughafens wurde auch die Interkunft der Jungmänner zerstört. Die Einheit wurde in die Schule des nahen Trudering verlegt. Bei der zweiten Bombardierung Riems, am 9. April starben auch 6 Burschen, weitere wurden verwundet. Die Einheit wurde rasch von Reim nach Schirling in der Nähe von Regensburg dirigiert. Da arbeiteten die Jungmänner auf einem Platz im Walde, wo Munition und Gasbomben gelagert wurden. Bei Annäherung der allierten Verbände wurde die Jumgmannereinheit nach München zurück beordert. Aus der zu Fuß maschierenden Truppe blieben immer mehr, so auch der Schreiber dieser Zeilen und drei Kameraden zurück. Sie versteckten sich in einem Gehöft. Sie azonban nem ismerte. Felderítő munkába kezdett. A Levéltárnál nem járt eredménnyel, segítséget kapott viszont a Napló с Veszprém megyei laptól. Végül a telefonkönyvben lévő címek alapján Veszprémbe küldött levelei — áttétellel — sikerhez vezettek. Szerencsét hozott a Fábián Pál címére feladott levele, bár az nem a volt levente társához, hanem egy névrokonához került. A címzett Fábián úr ismerte a levélben említett volt leventék közül Hegyi Higint, s átadta neki a levelet. Á többi sima ügy volt. Hegyi barátom felvette a kapcsolatot Árpáddal és velem. Ezt követően a veszprémi városi tanácstól beszereztük a szükséges iratot, amit Árpád kézhez kapott. Ezek után természetes, hogy levelezünk egymással, sőt kétszer személyesen is találkoztunk. Az első találkozásunk — 40 év után — a veszprémi vasútállomáson zajlott le, ahol Árpádot Hegyi Higinnel vártam. Felismertük egymást, hiába lett fehér a hajunk. Adódnak az életben igazi örömök, ez a találkozás is közéjük tartozott. gelangten bald in amerikanische Gefangenschaft. Erste Station der Kriegsgefangenschaft war erneut der Flughafen Neubiberg, wo man die 9. ungarische Division (Befehlshaber General Loskay) bewachte. Einige Wochen später siedelten die Amerikaner die Division in das auf der Münchener Pferderennbahn (Dagelfingen) errichtete Kriegsgefangenlager um. Ein Teil der Gefangenen arbeitete bei der Ruinenbeseitigung in München. An diesen Arbeiten nahm auch der Schreiber dieser Zeilen teil, bei dem zwischenzeitlich eine frühere Verwundung wieder aufbrach. Er wurde am 23. Juni in das in München gelegene székesfehérvárer Kriegslazarett gebracht, danach gelangte er in das in Ingolstadt wirkende kecskeméter Kriegslazarett Nr. 10. An letzterem Ort verbrachte er etwa 3 Monate, dann wurde er in das Sammellager Pockingen gebracht, von wo er im November nach Ungarn zurückkehren konnte. („LEVENTE") NOVEMBER 1945)