Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.

Hadtörténelem - Varga Tibor: Egy veszprémi levente Németországban (1945. február–november)

136 HADTÖRTENELEM szerelte, feszegette a gépek kiszed­hető műszereit, jelzőberendezéseit. Végül majd egy hátizsák értékes anyagot gyűjtött össze. Egy reggel Oravecz főtörzs egy karpaszományos őrvezetővel állított be szállásunkra. Három diákra volt szükségük. Tóth Lacival azonnal je­lentkeztünk és az éppen ott tartóz­kodó Imrét is ,,kineveztük" diáknak. Ezután az őrvezető a repülőtér né­met könyvtárába vitt bennünket, ahol két amerikai tiszt tartózkodott, őrvezetőnk - mint kiderült — értett angolul, s nyomban megkapta a pa­rancsot. Külön kellett raknunk a , »ná­ci" könyveket, amelyeken Hitler, Göring, Göbbels képe, vagy neve sze­repelt. (Találtunk vagy egy tucatot a „Mein Kampf'-ból és mégtöbbet egy másik könyvből, amelyen Göring marsall képe díszelgett). Jani (az őr­vezető) irányításával a többi könyvet is szétválogattuk, majd összekötöz­tük és teherautóra raktuk. A „náci" művek pedig egy dzsippbe kerültek. Késő délután végeztünk. A rako­mányt Münchenbe kellett szállítani, s Jani ajánlotta, hogy vállaljuk a kí­séretet. Lacival azonnal csatlakoz­tunk. Mivel a lerakodás elhúzódott, aznap nem is tértünk vissza. Egy raktárban aludtunk. Kaptunk fejen­ként két dineres csomagot. Másnap reggel Jani azzal a hírrel állt elő, hogy mehetünk „világot látni". A frank­furti repülőtérre küldenek két te­herautó rakományt, ő már megbe­szélte az amerikai hadnaggyal, velük tarthatunk, bár szállást nem adnak. Törődtünk is mi a szállással, csak a „kirándulásra" gondoltunk. Két ponyvával fedett teherautót ládákkal raktunk tele. (A ládákban — ahogy Jani mondta — iratok voltak.) Az utazást nagyon élveztük. A kocsi hát­só részén a ponyvát felhajtottuk, s onnan szemléltük a tájat. Az útvonal főbb állomásai Augsburg, majd Stutt­gart voltak. Az utóbbi repülőterén a rakományt dzsippen kísérő katonák hosszan időztek. Mi nem távozhat­tunk el a gépkocsik mellől. Folytatva az utat Karlsruhe, Mannheim, végül késő este Frankfurt volt a végállo­más. A teherautón töltöttük az éjsza­kát. Reggel egyre késett a kirakodás­ra szóló parancs. Végül közölték az őrvezetővel, hogy a szállítmányt Bre­menben kell leadni. Addig nyúztuk Janit, amíg kölcsönkért az ameri­kaiaktól egy térképet, hogy megnéz­hessük az útvonalat. Nagyon örül­tünk amikor láttuk, hogy további mintegy ötszáz kilométert utazunk és remélhetőleg a Rajna mentén. Persze nem úgy alakult az utazás aho­gyan mi a térképről „elképzeltük". Először is a dzsipp és a két teherautó mindvégig száguldozva alig állt meg rövid pihenőkre. Limburgon keresz­tülhajtva Bonn városánál közelítettük meg a Rajnát, majd Köln mellett el­haladva Düsseldorfban időztünk. Azután talán a leghosszabb út követ­kezett: Essen, Münster, Osnabrück, végül késő éjjel Bremen. Reggel egy raktárban targoncákra raktuk a ládá­kat, s azokat valahova elszállították. Bremenből visszamenet kifejtette Jani (akiről megtudtam, hogy böl­csészhallgató volt Budapesten), hogy milyen szerencsések vagyunk, végig­járjuk egész Németországot, kitűnő az időjárás és éheznünk sem kell. Igazat adtam neki. Este lett mire Düsseldorfba érkeztünk. Ott egy lak­tanyaépület udvarán a teherkocsin töl­töttük az éjszakát. Jani elmagyaráz­ta, hogy a környék a híres Ruhr-vi­dék, a német ipar, egyben a fegyver­gyártás központja. Figyeltük is, hogy utunkon egymást érik a városok, sok a gyárépület, de romokból is bőven akadt, tanúsítva a bombázásokat. Másnap későn kerültek elő a yen­kik. Ahogy Jani említette, sokáig tivornyáztak. Visszafelé haladva Kölnben rövid városnézés követ­kezett. A dzsippen két amerikai katona és mi hárman áthajtottunk a Rajnán. Az egyik katona fényképe­zett. A kölni dóm előtt rólunk is ké­szített felvételt. (A német zubbonyt előzőleg le kellett vetnünk.) Kölnből Wiesbadenba hajtottak „gazdáink". Ott éjszakáztunk, mi — a már meg­szokott helyünkön — a teherkocsin. Másnap hosszú utat megtéve Mann­heim, Karlsruhe, Stutgart, Ulm, Augsburg érintésével (vagy közelíté­sével) érkeztünk vissza Münchenbe, illetve a neubibergi repülőtérre. (Az utazásunk fontosabb állomásait — Ja­ni útmutatásával — egy dineres doboz hátuljára feljegyeztem. Az „iro­mány" azonban Janinál maradt. Mindössze a nagyobb városok nevét sikerült utólag a naplómban rögzíte­nem.) Megérkezve röviden búcsúz­tunk Janitól, hiszen úgyis találko­zunk. Egyszer láttuk még, egy menet­oszlopból integetett. A szobatársak örömmel fogadtak bennünket. Kap­tak tőlünk egy egy dineres csoma­got. Imre különösen örült, s ez alka­lommal kisorsolta szobatársai között az egyik jó állapotban levő magyar katonazubbonyát. A szerencse ne­kem kedvezett. Később Imre megem­lítette, hogy ő biztos volt a szeren­csémben. Miből sejtetted, kérdez­tem. Abból — válaszolta —, hogy mind a négy cédulára a te neved ír­tam. Lassan belerázódtunk a tábori életbe. Esténként Lacival felváltva meséltük társainknak a nagy utazás élményeit. Megtudtuk, hogy mialatt az országot jártuk, Imre kettőnk fej­adagját is szerette volna felvételez­ni. „Gazdánk", Sanyi bácsi azonban elhamarkodva bejelentette a konyhán távollétünket. Csakhamar nehéz napok jöttek, gyengült az ellátás. A legénység közül többen azt mondo­gatták, hogy a tisztek miatt éhezünk. Az élelem java a tiszti konyhára ke­rül — hangoztatták — a katona meg a maradékot kapja. A rossz hangula­tot fokozta egy-két fiatal tiszt arro­ganciája, s nem különben néhány al­tiszt ordítozó, mindig fegyelmezni akaró magatartása. Mindez ellenér­zést váltott ki a legénység körében, ami időnként — ahogy Sanyi bácsi kifejtette — „figyelmeztető tettek"­ben jutott kifejezésre. A tettek né­melyike gyerekesnek és ostobának tűnt. Például a tiszti konyhán egy alkalommal a levessel telt kondérba valaki nagy kancsó ecetet töltött. Hallottuk azt is — bár a szakácsok ta­gadták —, hogy az altisztek részére főzött sárgaborsófőzelék egyízben habzott a „tévedésből" belekerült szappantól. Oravecz főtörzs pedig — napokkal a nagy utazásunk után — amiatt méltatlankodott, hogy a le­génység egy eléggé el nem ítélhető csoportja különböző vádakkal fel­jelentést tett a tiszt urak ellen az amerikai parancsnokságnál. így zajlott hát az élet, amelynek „sóját" a zászlóaljak közötti labda­rúgó mérkőzések jelentették. A dön­tőt, amit Lóskay tábornok úr is meg­tekintett amerikai tisztek társaságá­ban, ünnepélyes keretek között ren­dezték. Kürtszó és díszkíséret köze­pette vonult a tribünre hadosztá­lyunk parancsnoka. Ez alkalommal zászlóaljunk egyik hadnagyától — aki már többször bizonyította jóindula­tát — kaptam egy tucatnyi „Comics" című színes, rajzos amerikai újságot. (Kár, hogy nem volt velünk Jani, aki a képek feliratait lefordította volna.) Az előző eseményeket naplóm rö­viden, néhány más dologra is kitérve tartalmazza: „Május 10—31. (folytatás) В ago si Jóskától és Kiss bácsitól (tisztiszol­gák a törzsnél, egyébként erdélyiek) többször kaptam ételt. Bagosi adott egy katonasapkát és egy pár kesz­tyűt. Ezekért segítettem nekik mos­ni; vagy egyebet. Néha fürdővizet melegítettem a törzsúréknak. Vasár­nap misét és szentbeszédet hallgat­tam. A repülőtéri könyvtárban egy karp. őrvezető (Jani), Imre, Laci és én könyveket pakoltunk. Amerikai katonákkal teherautón Münchenbe szállítottuk. Onnan többnapos úttal ládákat vittünk két teherautón Bre­menbe. Útvonal: München, Augs­burg, Stuttgart, Karlsruhe, Frank­furt, Bonn, Düsseldorf, Essen, Müns­ter, Osnabrück, Bremen. Vissza

Next

/
Thumbnails
Contents