Veszprémi Történelmi Tár 1989. II.

Művelődéstörténet - Molnár András: Egy zalai kisdiák emlékei a reformkorból. (Részletek Galsai Kovách Ernő emlékirataiból)

MOLNÁR ANDRÁs EGY ZALAI KISDIÁK EMLÉKEI A REFORMKORBÓL RÉSZLETEK GALSAI KOVÁCH ERNŐ EMLÉKIRATÁBÓL Az Országos Széchényi Könyvtár kézirattára őrzi Galsai Kovách Ernő negyvennyolcas honvédőrnagy nyolckötetes, mintegy 1300 oldalas emlékiratát.

1 A kézirat egy részét még maga a szerző publikálta életében,

2 visszaemlékezéseit ma is a legbecsesebb források között tartják számon az 1848/49-es szabadságharc történetének kutatói.

3 Ezzel szemben a szabadságharc előtti, ifjúkori élményeit leíró vaskos, 291 oldalas kötet adatait senki sem használta fel, most ebből adjuk közre a pápai diákélményeire vonatkozó részleteket. Galsai Kovách Ernő 1825. szeptember 12-én született a Zala megyei Türjén, Kovács Vendel megyei katonai biztos (később zalaegerszegi várnagy) családjában. Alsófokú iskoláit szülőfalujában kezdte meg, és Pannonhalmán (az akkori Győrszentmártonban) fejezte be édesanyja szüleinél. (Nagyapja, Rákóczy József előbb a premontrei 'prépostság uradalmának türjei tiszttartója, majd 1828-tól Pannonhalmán a bencés rendi főapátság főszámvevője volt.) 1835 őszén, tíz éves korában került a pápai bencés gimnáziumba, az első osztályba. Pápán csak egy évet töltött, tanulmányait előbb a premontrei rend keszthelyi iskolájában (1836), majd 1837—39-ben a kőszegi bencés gimnáziumban folytatta, ahova németet tanulni küldték szülei. Az ötödik osztályt (1840-ben) ismét Keszthelyen, a hatodikat a nagykanizsai piaristáknál végezte el (1841-ben). Szülei, felismerve rendkívüli rajztudását, építésznek akarták taníttatni, ezért, hogy a bécsi műegyetemre bekerülhessen, a horvátországi belovári katonai intézetbe küldték németül tanulni. 1841 októberében azonban, eltérve a család eredeti szándékától, apja beadta Varasd-kőrösi (Warasdiner Kreutzer) határőrezred hadapródjai közé. Tanulmányai befejezése után, 1844 októberében került ezredéhez, de alig néhány hónap múlva Zala megye ajánlására felvették a bécsi királyi testőrséghez. Testőrtisztként, Bécsben élte át 1848-ban a márciusi forradalmat, majd szeptemberben a kormány hívó szavára hazatért, és szolgálatra jelentkezett a szerveződő honvédseregben. Szeptember 27-én kinevezték főhadnagynak a Hódmezővásárhelyen szerveződő 30. honvédzászlóaljhoz, november 16-án már százados volt ugyanitt, és 1849. április 25-én lett ideiglenesen, július 5-től pedig őrnagyi rangban a 30. honvédzászlóalj parancsnoka. Miután részt vett több véres délvidéki összecsapásban, július 14-én a hegy esi csatában elfogták. Megjárta Titel, Zimony, Pest és Arad börtöneit, amíg 1849 novemberében hadbíróság elé állították. Először kötél általi halálra, majd „kegyelemből" 16 évi, vasban töltendő várfogságra ítélték a császáriak. Hét hosszú évet töltött le az aradi várbörtönben, míg végre (szinte az utolsók között) 1856. december 2-án kegyelmet kapott. Kiszabadulása után földmérő mérnöksegédként dolgozott, 1861-ben néhány hónapig Pest megye mérnöke volt, majd kinevezték a váci püspökség uradalmi mérnökének. Nyilván a börtönévek alatt szerzett tapasztalataiban bízott az új magyar Igazságügyminisztérium, amikor 1868. május elsején kinevezték a lipótvári fegyintézet igazgatójává. 1874-ben az illavai, 1885-től megint a váci fegyintézet igazgatója. 1890-ben a szamosújvári fegyintézetbe akarták áthelyezni, ekkor lemondott. Nyugdíjazása után, 1890. szeptember elsején választották meg a váci ipari és kereskedelmi bank vezérigazgatójának.

4 Szinnyei József szerint az „aradi fogságában írta naplóját". Ezt azonban megkérdőjelezi feltűnő tárgyi pontossága, ami csak azzal magyarázható, hogy olvasmányaival egészíthette ki, pontosíthatta később a börtönben papírra vetett vázlatát. Az emlékirat első kötetén („Naplóm I. rész. Az atyám és anyám gyermekségi idejökből az 1848. év szeptember 21iki eseményekről) ez a helymegjelölés szerepel: „Váczon." Kéziratának az OSZK-ban őrzött, letisztázott változata így legkorábban az 1860-as években készülhetett, de találhatók benne az 1890-es években „beszúrt" kiegészítések is. 50 év körüli lehetett tehát a szerző, amikor leírta 10 éves korában szerzett pápai diákélményeit. Emlékezetében csak annyi, és csak úgy maradhatott meg, ahogy azt annak idején a jobbára asszonyok szoknyája mellé húzódó kisdiák felfogta, ami egy nemesgyerek számára leginkább szokatlan, furcsa, új volt a polgárváros közegében. Benyomásai így jóllehet felszínesek, mégis egy-egy részlet találóan jellemzi az iparosok öntudatos világát. Különösen figyelmet érdemlő a mesterségek, a polgárőrségben élő szokás, és a szállásadó mester családjának leírása. Galsai Kovách Ernő emlékiratának e része a korabeli forrásokkal összehasonlítva hitelesnek mutatkozik, rokonságot mutat Francsics Károly borbélymester és Voyta Adolf pápai építőmester önéletrajzával.

5 A germanizmusokkal telezsúfolt, ezért helyenként nehezen érthető szöveg helyesírását a maihoz közelítettük, de érintetlenül hagytuk a táj nyelvet tükröző régies alakokat. „1835 év nyarán végeztem el Sz[en]t Mártonban a felső normál osztályt, mely után már a gimnáziumi tanulmány következett. Hogy szülőim és nagyszüleimhez is közelebb legyek, Pápa városába adtak engem az első gimnáziális osztályra 1835 év október hóban kezdődő előadásra. [ . . . ]

6 Kosztra és szállásra engemet Pápán Hegedűs nevű öreg csizmadia mester párhoz adtak, kinek háza nem messze a gimnáziumhoz, a megyeház melletti kis utcában volt balra. Hegedűs Pápán az előkelő emberek közé tartozott az iparos osztályban, ekkor már 70 éven felüli ember volt, a neje hozzá hasonló korban, mutatja, hogy azelőtt fiatalabb éveiben Pápa város magyar polgárőrségének a kapitánya volt. Pápán ekkor úgy két századot képező polgári őrség volt, magyar és német. De azért ne gondolja valaki, hogy Pápán akkor német ajkú lakosság lett volna! Az nem volt, kivéve egy két mesterembert, amilyen bevándoroltak Magyarországnak minden városában voltak, de ezek csak egyes családok voltak.

7 Hanem a mesterségek voltak akkoriban két, egymástól elkülönített ágra