Veszprémi Történelmi Tár 1989. II.

Művelődéstörténet - Molnár András: Egy zalai kisdiák emlékei a reformkorból. (Részletek Galsai Kovách Ernő emlékirataiból)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET 147 osztva, úgymint a magyar és a német mesterségek, mind egymástól elkülönített céhekben voltak, éspedig voltak a magyar mesterségek közt az elsők és a legszámosabbak a csizmadiák — vagyis amint ott mondták, a „csizmaziák".

8 Suszter vagy cipész már német mesterség volt, melynek munkaeszközei és szerszámai is mások voltak, mint a csizmadiáké. Még a bőrök is másképp voltak a csizmadiák és a cipészek számára készítve. Magyar csizmákhoz voltak a kordován és szattyán bőrök, azután a feketére festett marha- és lóbőrök. A német munkához pedig a festetlen tehén- és lóbőrök, fénymázta, vagyis a „nixléder" melynek a belső oldalát fordították kifelé. Sajátságos volt a csizmadiák csizma készítése, amit most a házigazdámnál alkalmam volt tapasztalni. A csizmát kifordítva várták, és a talpát is úgy reája, azután vízbe áztatták, és kifordították a fordítófával, vagyis a természetes oldalára fordították át, ez a műtét nagy erőfeszítéssel ment végbe, azután a csizma sarkát szegezték reája.

9 Az uraknak számára ekkor már rámás csizmát csináltak, — vagyis a fejbőr körül egy úgynevezett bőrrámát varrtak, és azután kívülről arra varrták a talpat. Ekkor jöttek az úgynevezett dupla talpú csizmák forgalomba, mert a kifordított csizmára csak egyes talpat lehetett varrni, duplát nem. Csak a rámás csizmára lehetett dupla vagyis kettős talpat varrni. A rámás csizma készítés már német munka volt, azért azt a suszter vagy cipész csinálta. A szabó-iparnál is egészen külön volt a magyar és a német szabó, külön céhekkel bírtak ezek. A szűrszabók és szűcsök magyar ipar volt. A polgári őrség is tehát a magyar és a német iparosok szerint felállítva, azonban kötelezve arra nem volt, mert a magyar iparos beléphetett a német polgári őrségbe, és megfordítva: de minden iparos, ha mester lett a céhében — akkor minden mesterségnek külön-külön céhe volt — tartozott a polgári őrségbe is beállni, magának egyenruhát és fegyvert szerezni. A polgári őrség egyenruhája a következő volt Pápán. A magyaroknak fekete csákó kakastoll forgóval, búzavirág kék atilla és magyar nadrág, sárga zsinórral, fehér tölténytáska és szuronytartó szíjjal. A németeknek volt fehér csákó, forgó nélkül, zöld atilla rózsaszín zsinórzattal, és zöld posztó pantalon nadrág, szintén rózsaszín szegéllyel, azután fekete tölténytáska és szuronytartó szíjjal. Puskájuk volt a közönséges gyalogsági kohás lőfegyver, mint a hadseregnél.

10 Eredeti volt, midőn a polgári őrség kirukkolt akár parádéra, akár fegyvergyakorlatra. A mesteri auktoritás

1 x úgy hozta magával, hogy a puskáját maga után mindig a mesterinas gyermek vitte, és csak a glédába vette attul át a puskáját, és ha vége volt a parádénak, megint az inasgyerek kapta át a puskát haza vinni. Az lenézésben részesült a mesterek részéről, akinek mesterségében nem volt inasgyereke, és ő magának kellett a puskát vinni, azonban ezek közül meg többen, kik nősek vagy családosok voltak, vagy a feleségük, vagy a gyerekük által vitették maguk után a puskát, hogy tekintélyükben csorba ne essék. Ezen polgári őrségek Magyarországban 1848 évig álltak fenn, amidőn azután ezekből a többi néposztállyal együtt nemzetőrök lettek — ami azután a magyar szabadságharc legyőzése után az is, meg ez is végképp megszűnt! A polgári őrség maradványa volt a régi feudális jogviszonyoknak Európában és hazánkban, amidőn a polgári elem a közép statust képezte a nemesség és a parasztok között. [ .. . ] Tehát a városokban ezek alakítottak annak közbiztossága fenntartására, és régi időkben a városoknak az ellenséges megtámadása esetében szükséges védelmi szempontból a fegyveres polgári őrséget, amely akkor Pápán is, mint privilegizált városban meg volt még, és katonailag voltak felszerelve, beosztva és begyakorolva. [... y

2 Rossz helyem itt nem volt, a háziúr Hegedűs egy kedélyes, régi korból való ember volt, természetében hasonlított nagy atyámhoz, csupa kedély, minden hirtelen harag és indulat nélküli öregember volt, azért is a házi kormányt az asszony kezelte, ki egy meglehetős éles természetű, nagy rendet és tisztaságot tartó öregasszony volt, és amellett jó családból is való volt, akinek édes- és nagyanyja után többféle, drága selyem ruhái voltak színes virágokkaf kivarrva, amint a múlt századokban a nagyúri asszonyságok hagyatékaiban olvashatók, amelyek leányaik és unokáikra is hátra maradtak örökségben, amit azok azután ünnepélyes alkalommal hordottak is. Csudálatos, hogy ilyen drága selyem női ruhák, amelyek azelőtt nagy árt képviseltek, és egész vagyont képeztek, hogy most egy pápai csizmadiáné birtokában vannak, amilyenek még nagyanyámnak sem voltak! Hegedűseknek fiúk nem volt, hanem egy leányuk, ki szintén csizmadiához ment férjhez, és itt folytatták a mesterséget a szülők házánál, de az öreg Hegedűs az már nem dolgozott semmit, és a mesterség után sem nézett, a vásárokra az öregasszony járt egy legénnyel. Örömömre megtudtam, hogy Türjére is el szoktak a vásárra járni, fel is használtam az alkalmat 1836. évi tavaszkor mikor Türjén Sz[en]t György-napi vásár volt, én is velük mentem a kocsin, felültem a portékás ládák tetejére, úgy mentem haza szüleimet meglátogatni, ami kínos utazás volt visszafelé, egész éjjen át ülni a kemény ládán a szundikáló asszony és legény közt. [. . . ] Az őszi és a téli idő itt Pápán reám kellemetlen volt. A bal lábamon a térdem hajlása alatt egy nagy daganat támadt, mely sokáig visszatartott, hogy iskolába nem járhattam, míg az orvos azt felvágta, de akkor is még hetekig sántikáltam. így múlt el az 1835. évi tél. Tavaszkor már jobban bele szoktam helyzetembe. A pápai lakosságnak a város mellett folyó Tapolca hosszában voltak az úgynevezett Tókertek, ahol kitűnő zöldség és káposzta növények termettek. Itt voltak összegyűlve naponként vagy öt-hatszáz asszony és cseléd, veteményezni és öntözni, és velők én is, mint aféle kisdiák, ki még leginkább az asszonyok mellett szokott tartózkodni és őgyelegni. Azonban nyáron át eljártunk még a terjedelmes grófi parkba, hol vad Szentjánoskenyeret termő fák voltak, és itt kígyókat fogtunk. Ezelőtt a régi időkben a tókertek és ez a park is nagy tó volt, amelyről a vizet lecsapolták, és abból keletkezett a Tapolca folyó, egy fő ütere Pápa városának, amelyből vizet hordtak, az aszszonyok mostak, és a kerteket öntözték, úgy, hogy e nélkül a város lakossága élni sem tudna.

13 Itt Pápán láttam életemben először színjátékot, ami nagy benyomást gyakorolt reám. A város piaca szegletén volt az egyemeletes Griff vendégfogadó, itt ütötték fel a színpadot az emeleti táncteremben a színészek. Akkor kezdett Magyarországban a magyar színészet fellendülni, lelkesült a magyarság mindenfelé a magyar színészet irányában. Ez az idő volt a magyar nemzeti érzület lendülésének első korszaka, mely minden magyar ember keblét lelkesítette, mint egy bájos balzsamos érzés, a hosszú tél után követő tavasz virultával, fogta el az ember kebelét, és az ezt hirdető apostola volt a magyar színészet, melynek felkentjeit, vagyis színészeit, mint a prófétákat a pusztában, úgy tekintettük és becsültük. Azért is mi diákok, csak úgy csüngtünk a színház ajtajában, hogy pénztelenségünk dacára is valamit láthassunk.

14