Veszprémi Történelmi Tár 1989. II.

Hadikrónika - V. Molnár László: Thury György palotai és kanizsai kapitányságának története

52 HADIKRÓNIKA 6. ábra. Miksa császár 1568. január 14-i határozata a kanizsai vár kincstári tulajdonba vételéről (Országos Levéltár.) Kívülről, a várfalaktól nem messzire húzódott az állandóan vízzel teli árok, s ezen túl már csak a Bajcsáig terjedő, derékig érő, süppedős mocsár volt látható, amelyet a Kanizsa patak vize táplált és távolabbról egy nagy tónak látszott. A mocsáron át fából kirakott út vezetett a várba, amit veszély esetén könnyen és gyorsan fel lehetett szedni. A mocsarat olyan dúsan benőtte a nád és a sás, hogy a várat majdnem láthatatlanná tette.

15 Az állandó átépítések következtében a 16. század közepére a kanizsai vár kétségtelenül a magyar végvárrendszer egyik számottevő erősségévé fejlődött. A vár katonai jelentőségét és erejét impozáns adataival is illusztrálhatjuk. A hatalmas ötszög alakú építmény — amely a korabeli rajzokon és ábrázolásokon egy elnyúló teknősre emlékeztet — szemközti oldalai mintegy 350, bástyái pedig kb. 420 méterre voltak egymástól. A korabeli vár egyébként mintegy fél kilométerre feküdt a középkori várostól, amely ez idő tájt kb. 350x400 m kiterjedésű volt.

16 A Ferabosco itáliai hadmérnök által 1568-1578 között átépített erősség felettébb imponáló méreteket tükröz, hiszen az emeletes belső vár — amely bizonyíthatóan egy homokdombra, erős kőalapozással, faragatlan mészkőlapokból épült — 35,4x38,5 m nagyságúra tehető.

17 A középső vár 57x110, a külső pedig 191-198x62-85 m méretű volt, s a bástyaélek hosszúsága meghaladta a 20 métert. A külső vár védelmére — Méri István számítása szerint — megközelítően 4800-5000 darab, 18-20 cm vastagságú facölöpöket vertek le, s ezek átlagosan 2-2,5 öl hosszúságúak lehettek. Ezt bizonyítják a különböző átépítési tervek, valamint a Ferabosco-féle 1577-1578. évi jelentések is.

18 A vár átadásának időszakából, 1568-ból a források arról tanúskodnak, hogy Kanizsához 35 falu (possessio, vagy portio) tartozott 348 főnyi lakossággal, akik közül 290 jobbágy (colonus) és 58 zsellér (inquüinus) volt. A vártartomány lakossága azonban az állandó harcok következtében folyton csökkent, amit az is bizonyít, hogy az 1530-as urbárium adatai szerint Kanizsához még 36 falu tartozott, 1805 főnyi lakossággal. Az 1563-as összeírás azonban már csak 31 falut és 697 jobbágyot, illetve zsellért említ, akiknek a száma 1568-ban 348-ra csökkent.

19 A népesség gazdasági helyzetének részletes megoszlását az alábbi táblázat szemlélteti:

20 1530-ban 1563-ban egésztelkes 10 4 féltelkes 453 109 negyedtelkes 1330 258 nyolcadtelkes 12 3 jobbágy, ismeretlen teleknagysággal 50 zsellér 107 teljesen nincstelen 45 mentességet élvez 121 1805 697 A 16. század közepétől a vártartomány lakossága körében egyre nagyobb vagyoni differenciálódás figyelhető meg, amit főként a zselléresedés és a pauperizáció jelez. Mindez kétségtelenül összefügg a földesúr saját kezelésben levő majorsági (allodiális) birtokainak növekedésével és az ún. második jobbágyság intézményének magyarországi megjelenésével. Ettől az időszaktól egyre gyakrabban találkozunk a forrásokban olyan fogalmakkal, mint „déserta" (üres, elhagyott), „combusta", vagy „destrictus" (felgyújtott), amelyek arra utalnak, hogy az állandósuló harcok során számos falu, így a környéken: Gelse, Ujnép, Illő, Almaszeg - teljesen megsemmisült. Mindezek következtében a vártartomány jövedelmei meglehetősen szerények voltak, mint ahogyan azt az 1566. évi inventárium is mutatja. Eszerint: a kimutatás készítői a fenti időpontban Kanizsán 473 forint 48