S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)
Limbacher Gábor: Gyermekáldásért folyamodó vallásos gyakorlat a jelenben. A Laczkó Dezső Múzeum Születése c. konferenciáján 2013. június 6-án elhangzott előadás tanulmányváltozata
külön fejezet szól a születés és kisgyermekkor szokásairól.9 A Magyar Néprajzi Lexikon pedig legalább a család, família, nagycsalád szócikkeket tartalmazza. Gazda Klára az 1970-es évek végén már észrevételezte, hogy a magyar néprajzkutatókat eddig főként részletkérdések, így a csecsemőkor hiedelemköre és a gyermekjátékok foglalkoztatták. Általánosságban úgy látta, hogy a szakma jelentős eredményeket mutatott föl a témában mind az anyagi, mind a szellemi műveltségjavak tanulmányozása terén, azonban a kettőt egységbe foglaló társadalmi tényezőt és e műveltségelemek létrehozóit, hordozóit és őrzőit szinte figyelmen kívül hagyta.10 A később kibontakozó magyar társadalomnéprajzban is csak kevesen foglalkoztak érdemben a gyermek helyével, szerepével, értékével. Elsőként Gönczi Ferenc végezte az úttörés nehéz munkáját az 1920-as, 30-as években, aki vizsgálódását — témánkba vágóan — a gyermek- áldásra vonatkozó népfelfogással kezdte.11 Kutatástörténeti összefoglaló a Magyar Néprajz említett kötetében található,12 azóta témánk az évenkénti néprajzi bibliográfiában nyomon követhető. A hagyományos felfogás szerint a gyermekáldás az élet szükségszerű velejárója, és öröm, tisztesség jelképe volt a sok gyermek. A három-négy nemzedéket magába foglaló nagycsalád pedig a szülők és gyermekek erejét, egészségét jelentette. Felnevelésük nehéz gondot jelentett ugyan, de az alig felcseperedők máris a gazdaság hasznos, munkás tagjai, az öregedők támaszai lettek. A gyermektelen házastársak sorsát csapásnak tartották: „Fia gyermeked nincs, még a szél es jobban fúj, olyan, mintha semmid se vóna.” (Esztelnek, Háromszék m., Estelnic — Románia.) Elítélték a meddő házasságokat. Ezért már lakodalomkor igyekeztek mágikus úton biztosítani a termékenységet. Például a nyugati palóc vidéken, amikor nagy gonddal elkészült a menyasszony ágya, valaki felkapott egyet a bámészkodó gyermekek közül, s a cifra ágynemű közé dobta, hogy a fiatal pár ne legyen magtalan. Ha a lakodalmas menet kisgyermekes asszonnyal találkozott, ezt mindenütt jó előjelnek tartották. Ahogy telt az idő, s a menyecske 9 kapros 1990. 10 gazda 2008, 5-6. 11 Gönczi 1937. 12 kapros 1990,9-11. nem esett teherbe, a legkülönbözőbb eljárásokhoz folyamodtak, amelyek egyben tükrözik a meddőség okára vonatkozó elképzeléseket. A legelterjedtebb vélemény szerint a gyermektelenség Isten büntetése. Engesztelésül misét mondattak, búcsúkra jártak, fogadalmakat tettek (1-3. ábra13). A múlt század második felében a Szeged környéki asszonyok kilenc keddet böjtöltek pünkösd után Szent Anna tiszteletére, akit a gyermekáldás, könnyű szülés és a család védőszentjének tartottak.14 Ez a szemlélet az első világháború után fokozatosan megváltozott. Kezdték lenézni a sokgyermekeseket, akik „úgy költenek, mint a nyulak”. Létrejött a családtervezés a következő — székelyektől dokumentált - jelszóval: „Szegény ember annyit, ameny- nyit tud, okos amennyit akar.” Családonként régen nyolc-tíz vagy még ennél is több gyermeket vállaltak. Azután már csak négyet láttak helyesnek, mondván: „egy kell az apának, egy az anyának, egy a hazának s egy a halálnak”. A mához közeledve a gyermekek tervezett száma általában egy-kettőre csökkent, ami a demográfiai egyensúlyhoz elégtelen. Az öregek hiába mondogatták: „egy van s nincs, a Jó Isten elveheti, s akkor a szülők bánkódhatnak”. „Egy gyermek nem gyermek”, „egyke, kettőcske az semmi se”.15 A gyermek foganását a palócok is Isten áldásának tartották, és a hagyományos szemlélet körükben tovább fennmaradt, illetve a szocializmus végi rendszerváltozás során megújulásra is képes volt. A meddőség szégyennek számított, abban ők is Isten büntetését látták. Elkerüléséért már a házasságkötéskor többféle mágikus cselekményt végeztek. Ha a gyermekáldás késett, különféle fogadalmakat vállaltak, például a férj és a feleség együtt imádkozott Jézus Szívéhez (Terény, Nógrád m.). Amikor egy asz- szonynak első három gyermeke meghalt, a negyedik születéséért kilenc hónapon át végezte a rózsafüzért és „szent kilencedet a Szűzanyához”, minden este, könyvből. Születendő gyermekét a papnak ajánlotta fel (Szandaváralja, Nógrád m.). Gyermekáldás biztosítását szolgálták a kegyhelyhez fűződő fogadalmi szokások is. A gyermektelen asszony fogadalmi 13 Az ábrákon látható fényképfelvételeket Limbacher Gábor készítette. 14 gazda 2008, 15.; kapros 1990, 11.; limbacher 2005, 5. 15 gazda 2008, 15-16. 467
