S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)
Szvath Márton: Késő középkori és kora újkori fémleletek a nagyvázsonyi várból. 1.
utal. A nyél a pengefok felőli oldalon nem esik egybe a penge hátával, annál jobban kiszélesedik. Míg a habán kések esetében a penge élének indítása kissé felfelé törik, itt ez szinte merőleges a nyakra. A fenti jegyek, valamint a kés méretei alapján ez a példány a Gere László által leírt, az ozorai 2/b. csoportba sorolt késtípus párhuzama lehet, amelyet a szerző a hódoltságkor elejére keltezett.121 Feltételesen még ide sorolható a 3.42. számú kés (5. ábra 4), azonban az erősen korrodált penge meglehetősen vékony, ami a habán késekre nem jellemző. Eredhet természetesen ez a kés hosszabb ideig tartó használatából és az ebből adódó többszöri élezésből is, hiszen egy- egy kést akár két-három évtizeden keresztül is használhattak.122 A nagyvázsonyi leletanyagban meglehetősen nagy számban reprezentált habán kések elterjedését tehát a 17. századra tehetjük. Nyélborításuk a díszesebb példányoknál meglehetősen változatos volt, gyöngyház, réz, csont, vagy ezek kombinációja, míg az egyszerűbb példányok csont, esetleg faborítást kaptak. Kalmár János a fuleki várból előkerült, általa a 16. századra keltezett daraboknál szintén megfigyelte ezt a jellegzetességet.123 A nagyvázsonyi kések méretben némileg eltérnek az ozoraiaktól, ez utalhat másik műhelyre, ill. jelezheti, hogy az asztali evőeszközön kívül más funkcióra készült példányok is tartoznak ehhez a típushoz. A habán kések legjellemzőbb nyéldíszítésére, a hosszanti irányban fotó két vájattal díszített csontborításra a vázsonyi anyagban nem találtam példát. A 3.43. számú, töredékes pengéjű, a nyélkialakítás módjában habán mintát követő kés csontborításán pontkörös díszítést figyelhetünk meg (5. ábra 5). Mivel ez a motívum nem jellemző a habán nyelekre, erről a darabról feltételezhetjük, hogy a közkedvelt típust egy korábbról jól ismert díszítőmintával124 házasító mester termékéről van szó. Durvább kidolgozást mutat a 3.44. számú kés alig eldolgozott csontborítása, amely így szintén utánzatra utalhat (5. ábra 6). A habán hatás fedezhető fel a 3.45. számú csontborítású késen is, amely azonban már inkább csak emlékeztet a típus formai 121 gere 2003, 70. 122 holl 1994-95, 177. 123 KALMÁR 1959, 16. 124 gere 2003,77. jegyeire (5. ábra 7). Nyaka alig van, a nyélborítás így felfut csaknem a pengeindításig, a nyél végződésének kidolgozása viszont a habán megoldásra emlékeztet. Amennyiben feltételezzük a habán kések másolását és hamisítását, az általam ide sorolt kések között is előfordulhatnak ilyen példányok. Gere László a másolatok kiszűrésére a pengék technikai vizsgálatát javasolta, hiszen a habán késesek számára előírás volt a stájer pengék használata.125 Az ozorai 2/c. és 2/d. típusok, amelyekkel a nagyvázsonyi darabok párhuzamba állíthatóak, aló. század második felétől a 18. század elejéig keltezhetőek.126 Formájával és kialakításával egyedül áll a leletanyagban a 3.46. számú kés (5. ábra 8, 8/b). Nyéllapos, csontborítású példány, a négy hengeres rézszegeccsel felerősített borítás penge felőli végét mindkét oldalon egy-egy felhajtott szélű rézlemez zárja. A nyélvégződés lezárása díszesebb, a csontborítást záró rézlemez szögletes talpú U alakot formáz, amelynek egyik szára körben visszahajtott. A rézlemezből egy tölcséresen szélesedő, hengeres nyakú rézgomb indul ki, melynek feje négyszirmú virágot mintáz. A csontborítást rögzítő szegecsek közül az utolsó átmérője nagyobb, mint a többié, az így keletkezett lyuk segítségével a kést felakasztva tarthatták. A penge jellegzetessége, hogy az egyenes hátindítást néhány centiméter után finom ívelés töri meg, a pengét így elkeskenyítették. A pengeforma, valamint a borítást lezáró rézlemez megegyező kialakítása alapján ezt a példányt azzal a pomázi kastélyból előkerült késsel lehet párhuzamba állítani, amit Holl Imre az általa kidolgozott rendszer C csoportjába sorolt.127 Erről a csoportról megállapítja a szerző, hogy nehezen felismerhető típus, mivel példányai eddig meglehetősen töredékesen, rossz állapotban kerültek elő ásatási anyagból, nyélkialakításuk eddig nem is volt ismert. A mesterjegyek hiánya miatt felveti annak lehetőségét, hogy olyan darabok tartoznak ebbe a csoportba, amelyeknél a félkész pengéket a kereskedők közvetlenül a pengekovácsoktól vásárolták, ezt követően a nyélborítást, veretet már másutt székelő késes mesterek készítették el. A pengekovácsok tehát ebben az esetben nem a késes mesterek szállítóiként mű1251. m. 79. 126 I. m. 71. 127 holl 1994-95,15. kép 8. 361
