Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

kora középkorban elterjedt, vonóval is megszólaltatott kithara, a Cythara Teutonica jelenlétére utal, amely hangszertípus már a XI. századból ismert. A Bécs közelében található Klosterneuburg Kolostori Könyvtárban őrzik Szent Leopold imádságos könyvét, amelynek egyik miniaturáján Dávid király és négy követője közül kettő ilyen típusú hangszeren játszik. A magyar hagyományból azóta kiveszett hangszertípus Crwth néven Walesben egészen a XX. századig fennmaradt. A hangszernevek félreértelmezéseinek oka, hogy a középkori hangszerleírások sokszor egy korábbi, elterjedt hangszertípus nevével az összes rokon hangszertípust jelölik. Ugyanez a helyzet a Gyöngyösi szótártöredékből, 1550 előttről datálható szöveggel: „Barbitos est instrumentum musicum quod pulsaturplectro uelcalamo: kuntorna, lant, Cytra, Syp".

159 Ezzel kapcsolatban Király Péter a XV-XVII. századi hangszerelnevezéseket vizsgáló cikkében megjegyzi, hogy a szerzők inkább a latin kifejezésekhez ragaszkodva kerestek egy, olykor több magyar megfelelőt, ezért a latin hangszerneveket egymásnak ellentmondó tartalmú kifejezésekkel adták vissza, mint jelen esetben az egymás melletti lant és Cytra szó is lant-jelentésű.

160 Király Péter arra a következtetésre jut, hogy a cithara és citharedo szóalak XV-XVII. század közötti jelentéstartalma húros hangszerek jelölésére szolgál és nem azonosítható a később népi citerának megfelelő hangszertípussal. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára a citera szavunkat a „latin cithara négyhúrú zeneszerszám lant" jelentésű szóból származtatja, és nem tartja valószínűnek, hogy a német vagy az olasz nyelvből került átvételre.

161 A kithara nevű hangszer a görög líra tovább fejlesztett változata, amelynél eltérően a lírától a két járomkar és a kereszttartó már egyazon anyagból van kialakítva, amely erősebb húrfeszítést és ezáltal finomabb hangolást tesz lehetővé. A hangszer elnevezését a középkor folyamán húros hangszer jelentéstartalommal több hangszertípusra is alkalmazták. Ezért mind a gitár, mind a citera hangszerek elnevezései a kitharára vezethetőek vissza, formájukban viszont más típusú hangszerek közé sorolandók. A cithara vagy cithern alak a kora középkorban elterjedt rövidnyakú lanttípusú hangszer jelölésére is szolgált.

162 Ez utóbbi hangszertípus bizonyíthatóan ismert volt a XI. századi Magyarországon, amint azt a régi pécsi székesegyház egyik szobortöredéke bizonyítja, amely az apokalipszis egyik vénjét ábrázolja, aki egy rövidnyakú lantot tart a kezében. Ezért ha a magyar nyelvben a citera kifejezés az ókori kithara alakra vezethető is vissza, az évszázadok során különböző, húros hangszertípusokat értettek alatta. Viszont a citera szó a XX. században sem általános kifejezés, mert Moldvában sem a hangszertípus, sem az elnevezés nem terjedt el, illetve az Alföldön az 1950-es évekig még általános volt a citera helyett a tambura szó használata. A lant típusú hangszertől az „asztali tambura" jelzővel különböztették meg, viszont a prímtamburát „tökciterának" is nevezték. Azonos hangszerelnevezések különböző típusokra való alkalmazása más típusoknál is megfigyelhető. Ebben az esetben a használat módjából adódóan a később megjelenő hangszert a korábbi elnevezéssel illetik, vagyis a később megjelenő citera elnevezés csak fokozatosan szorítja ki a korábbi tambura elnevezést. Bakó Ferenc a Heves megyei Tiszaigaron 1949-ben megfigyelte, hogy az idősebb generációhoz tartozók tamburának nevezik a citerát, míg a fiatalabb generációhoz tartozóak már a citera elnevezést használják.

103 Bereczki Imre a Nagysárrét hangszereinek vizsgálata kapcsán úgy találta, hogy 1958ban már csak az idősebb generációhoz tartozók nevezték tamburának a citerát.

164 Bartók Béla 1911-ben az Ethnographiában vizsgált népi hangszerek között nem említi a citerát, ami azért furcsa mert Kodály Zoltán 1907-ben szintén az Ethnographiában