Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

már közzé teszi az első citera lejegyzést és játéktechnikai megfigyelését.

165 Sárosi Bálint kiemeli, hogy a székelyföldi Csík megyében az első világháborúban együtt szolgáló alföldi katonák citerai előtt ismeretlen volt a hangszertípus, viszont a második világháború utáni évtizedekben a moldvai csángókat kivéve már az egész magyar nyelvterületen ismerték a citera valamely típusát, de nem mindenhol egyenlő arányban és valószínűleg az Alföldről kezdett elterjedni észak és kelet felé.

166 Az alföldi központú terjedési irányt látszik alátámasztani, hogy a nyelvterület határvidékein nem mindenhol ismerik a hangszertípust. Manga János 1956-ban a Gömör megyei Rudnáról írja, hogy azon a vidéken citerát nem használtak.

167 A szerémségi Maradék helységben az 1970-es évek közepén jelent meg a kisfejes citeratípus, mert ekkor látott az egyik helyi tamburás egy szegedi népzenei fesztiválon citerákat és hazatérve készített egyet magának. Elmondása szerint azt megelőzően nem ismerték a citerákat a környéken. Pávai István a citerák erdélyi elterjedésével kapcsolatban megjegyzi, hogy bár a citera szó a XVI. századtól adatolható, de ez valószínűsíthetően más típusú hangszert takar.

168 Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárban található 1592-re datálható bejegyzés szerint „Zabo Istuan vyzi Az Feyedelem Cyttrasutt Postán, Louan Tordara". Tiberiu Alexandru szerint a citerát a románok Munténiában és Moldvában használják, de új, jövevény hangszertípusnak tartja. Ploesti környékén a salzburgi „hasas" citeratípus ismert, ami a Dunántúlon jellemző, de az Alföldről és Székelyföldről is kerültek elő példányai, ezért valószínűsíthetően magyar közvetítéssel került Romániába. Meglepő a játéktechnika is, mert a zenész a citera hasas részét és nem a fogólap felöli oldalát fordítja maga felé.

169 Bulgáriában és Törökországban nem terjedtek el a lapos citeratípusok. Macedóniában viszont a Közel-Keleten és Észak-Afrikában elterjedt, érintő nélküli citeratípus a qanun található meg. Az arabok által a XIII. század óta qanunnak nevezett fogólap és bundozat nélküli citeratípus szintén a görög monochordból származik és a görög kánon (mérték, szabály) szóból kapta az elnevezését. Ugyanez az érintő nélküli citeratípus megtalálható a görögöknél is kanonaki néven. A citeratípusú hangszer kialakulását illetően ismét nagyon eltérő elméletek születtek. Molnár Imre az európai citerát NyugatÁzsiából, az i. e. első évezredből származtatja.

170 Curt Sachs szerint az európai citerák az egyiptomi kánun és az ázsiai cimbalom, a szantur formájában jelentek meg a kontinensen.

171 Kínában a guqin (ősi qin vagy csin) elnevezésű 7 húros fogólap és érintők nélküli, de mozgatható húrlábakkal ellátott domború hangszertestű citeratípus a legendák szerint már 3000 éves múltra tekint vissza. Tény, hogy már a legkorábbi irodalmi és festészeti emlékekben, mint a Csou-li kánon gyűjtemény (Csou korszak szertartás szabályainak könyve) vagy a Ji-li (a kötelességek és szabályok könyve) megemlékeznek a csinről, és leírják a felépítését és játéktechnikáját.

172 Azonban eddig nincs rá bizonyíték, hogy a távol-keleti citeratípusok hatással lettek volna az európai citeratípus okra. John Henry van der Meer szerint a citera valószínűsíthetően az ókori monochordonból fejlődött ki, amely a püthagoreus kor találmánya volt.

173 A monochordon hangközjelekkel ellátott hosszúkás doboz, amely fölé egy húrt feszítettek és a húr alatt levő mozgatható húrlábbal a húr hossza tetszés szerint osztható volt. Az ókori monochordon nem a zenélés célját szolgálta, hanem a húr különböző hangközeinek a megfelelő bemutatása. A kora középkorban a keresztény monostorokban a monochordot szintén hasonló funkcióban használták, amint az egy Arezzoi Guidót és patrónusát Theodalt ábrázoló képről is kiderül, amely a Bécsi Királyi Könyvtárban látható.