Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

Az 5., legdélebbi kutatóárok után már vizenyős terület, nádas következett. A templom, különösen a szentély és a sírkamra falait alig fedte föld, a sírkamra mélyedése jól látható volt. (30. ábra) A kutatóárkokban mindenütt nagyarányú bolygatásnak, kőkitermelésnek jelentkeztek hátrahagyott nyomai. (4-8. ábra) A korábbi épületek falainak és járószintjeinek egy része nyilvánvalóan már az Árpád-és középkori építkezések, valamint betemetkezések áldozatául esett. A titok vonzása: hova is vezet az „alagút"

25 (valójában a sírkamra) és a felhasználható kövek megszerzése az újkorban is további rombolásokat, rongálásokat eredményezett. A 71-es közlekedési út mindkét oldalán megfigyelt, kiterjedt, bár a topográfiai kötetben külön kezelt, mégis összefüggő lelőhely területe az őskortól kezdve lakott volt.

26 A középkori templom Ny-i fala előtt is kerültek elő őskori edénytöredékek. A római kori település nyomai már korábban is jelentkeztek. (Vö.: II. rész) Az 1967-1969-es ásatások két római kori épületet eredményeztek, s ennek, s a 71-es közlekedési út É-i oldalán talált falak alapján egy több épületből álló villagazdaság valóban feltételezhető ezen a régészeti lelőhelyen. A középkori templom és a falu nagyobbik része a 71-es úttól D-re található. Valószínűleg további házakat kereshetnénk tovább K-i irányban

27 és Ny, a Balatonakaiit és Zánkát elválasztó Csorsza patak felé. A ságpusztai major, lehet, hogy éppen a Balaton vízszintjének emelkedése és az ezzel kapcsolatban növekvő talajvíz miatt északabbra költözött. Temetője az ún. ságpusztai régi temető a középkori cinteremfal és a 71-es közlekedési út közé esik. (1. ábra, 369-370, 363 parcellák) 2. A templom és az I. római kori épület A keletéit, egyhajós, előcsarnokkal és sírkamrával bővített templom feltárására 1967-1969-ben került sor az 1., 3. és a 4. kutatóárok, valamint kisebb szelvények ill. rábontások segítségével. A templom É-i falának építéséhez felhasználták a különböző mértékig visszabontott, valószínűleg kéthelyiséges, I. római kori épület É-i falát. K felé még 80 cm hosszan követhető az elbontott fal. (40. ábra) ÉNy-i, DNy-i falsarka és D-i fala a templomon kívül maradt. (25.: sárgászöld, 38-39., 42. ábra) DK-i falsarka nagy valószínűséggel a szentély és a sírkamra építésének esett áldozatul. Tájolása kissé tér csak el a templom tengelyétől. Az 1. és a 2. helyiség közötti osztófal a falazott sír alatt futott. (25., 37. ábra) Az I. római kori épület É-D-i irányban 7,00-7,20 (7,25) m, hiányos, leghosszabban megmaradt fala Ny-K-i irányban 10,70 m. A Ny-i helység 6,05-6,3 m x 5,9-6,15 m belső méretű, a K-i pedig 3,75 m (ameddig megmaradt) x 6,15 m. Falai tört kőből, az É-i fal opus spicatum technikával, sárga habarccsal készültek. A római kori falak szélessége 55-62 cm között (a legtöbb esetben az alapozás-szélességet jelölik az adatok) váltakozott. (25-26. ábra) A római kori előzmény miatt a templom falait (az É-i kivételével) nagyon erősen kellett alapozni. Az alapozás a templom Ny-i falánál 100-140 cm, a D-inél 100-135 cm, szentélynél pedig 94-130 cm. (33., 39. ábra) Valószínűleg ez indokolta, a hajó felmenő falával a DK-i saroknál alapozásában is egybekötött, meglehetősen széles diadalív-lépcső alapozását is, amelyet valamelyik bolygatás során helyenként olyan erősen visszabontottak, hogy 96 cm széles fala 38 cm-rel került mélyebbre a szentélyfal alapozás-indításánál. (Vö.: 1. kutatóárok — 4. ábra) A templom D-i oldalához épített csarnokhoz és a boltozott sírkamrához nem készült ilyen erős, markánsan jelentkező alapozás. A templom É-i falának teljes magassága az ÉK-i saroknál 210 cm volt, ebből 120 cm magasan meghagyták a római kori falat. Az alsó 18-30 cm képezte a sárga, laza murvás kötőanyagba rakott tört kövekből álló alapozást, a többi a felmenő falat. A fehér vakolatig, amelynek alja a templomhajó középkori padlószintjeként értelmezhető, tartó opus spicatum módjára falazott, 94-98 cm magas