Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

az 1924-es rendelet kiírása az ő hatáskörükbe tartozott. 1934. március elején Kenessey Pongrác főispán (1931-1935) elnökletével, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium kiküldött államtitkárának jelenlétében kompromisszumos megoldásra törekvő tanácsülést tartottak a szoborpárti és a hősök kapuját pártoló képviselők között. Az államtitkár azt javasolta, hogy a kapuívet tartó torony falában, egy erre kiképzett fülkében állítsanak szobrot. Az emlékműbizottság július 13-i ülésén azonban kiderült, hogy egyik fél sem tette magáévá a javaslatot: a szoborpártiaknak ez kevés volt, a kaput támogatóknak túl sok. A bizottság ezért újfent az eredeti tervet támogatta. A katonaság - látva a civil ellenállást - ekkor már nem ellenezte a Hősök kapujának felépítését, de kitartottak amellett, hogy a háziezred emlékére készítsen a város egy obeliszket. A szoborbizottság hajlott a kérés teljesítésére, de óvatosan fogalmaztak: „ha erre mód és alkalom kínálkozik".

3 A 31. honvéd gyalogezrednek végül a Vörösmarty téren állítottak fel egy obeliszket, függetlenül a Hősök kapuja emlékművétől, melyben egy névtelen katona maradványait is elhelyezték (5. kép). Ez az emlékmű azóta is szinte kizárólag a katonaság által gondozott és számon tartott emlékjelnek minősül, úgymond független „civil" megemlékezésre alig vagy ritkán kerül sor. 1935. május 24-i a polgári lakosságot képviselő városatyák a közgyűlésen újabb határozatban nyilvánították ki anyagi hozzájárulási szándékukat a Hősök kapuja mellett. Ekkor szűnt meg véglegesen a két felfogást képviselők közti ellentét is.

4 A középkori alapok és a „középkorias" forma ötlete A Hősök Kapuja helyszínére kijelölt várfeljáróban a városi lokális mondák szerint már a középkorban is volt várkapu. Ezt akkor régészeti feltárással nem igazolták. Csak az 1980-as években végzett ásatások adtak némi képet arról, hogy a vár kőfalai hol és milyen módon lettek megépítve. A kőfalak stabilitásának műemléki vizsgálatai, a műszaki feltárások, valamint Kralovánszky Alán és Rainer Pál néhány ásatása nyomán vált megállapíthatóvá, hogy a középkori kő várfalakat nem sziklára alapozták, hanem csaknem mindenütt a korábbi földsáncba (6. kép). A Tűztorony közelében, Éri István és Palágyi Sylvia által vezetett ásatás együttes értékelése világított rá arra a tényre, hogy a várkapu és a Tűztorony közötti, valamint az ennek folytatását képező, északnyugat felé húzódó falszakasz mögött és alatt többszörösen átépített, magasított, agyagos, feketére vagy vörösre égett rétegekkel épült földsánc húzódott.

5 A Nagykapu keleti fala, pillérei az idők folyamán leomlottak, de Rainer Pál részleges kutatása a pillérek alapjainak csekély maradványait, alattuk cölöpözéssel erősített sánc nyomait találta meg.

6 így, ha valódi várkapu nem is létezett, de egy földsánc itt húzódott a Hősök Kapuja építésére kijelölt helyszín közelében. (7. kép). A kijelölt helyszínhez közel 1908-ban viszont már állt egy ideiglenes díszletkapu, amit I. Ferenc József veszprémi látogatása alkalmával építettek meg.

7 A császár és király 1908. szeptember 15-én a hajmáskéri őszi hadgyakorlatok megtekintését követően Veszprémbe utazott és a püspöki palotában szállt meg. Az uralkodói látogatás emléke bizonyára mély nyomot hagyott a városi lakosság kollektív emlékezetében. így az ötlet, hogy egy „középkorias" jellegű várkaput emeljenek - mintegy határt képezve a várbeli és a váron túli terek között -, innen is eredhetett. A veszprémi látogatás alkalmával az uralkodót elektromos dísz-közvilágítás fogadta a várban, de ekkor készült el a Szent Mihály székesegyház frissen „középkoriasított" épülete is.

8 A koncepció, hogy a vár barokkos jellegét „megöregítsék" és újból „várszerűvé" alakítsák, a századforduló és az országos millenniumi építkezések utóhatásainak tekinthetjük. A városvezetés ebbéli elgondolásai szervesen illeszkedtek az ezer-