Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

csolatos minden problémával foglalkozni. A szervezésnek köszönhetően gyorsan gyarapodott az emlékalap, amit színelőadással, népünnepéllyel, a Veszprémi Dalegyesület jótékonysági hangversenyével, de mozielőadással is népszerűsítettek. A szponzorációs munkának köszönhetően adományokat kaptak belföldről és külföldről egyaránt. Amikor már jelentős összeg állt a szoborbizottság és a városi képviselőtestület rendelkezésére, 1925. december 28-án eldöntötték, hogy a szoborállítás munkálatait megkezdik. Ám a kezdéstől számított idő is öt évbe telt, mire az első kézzelfogható eredmények megszülettek. A bizottság felkérésére a veszprémi születésű Csiszár Gyula szobrászművész és a helyben építési vállalkozással foglalkozó Linczmájer György építész elkészítették a hősi emlékmű első gipszmodelljét. Ezt 1930 nyarán adták át a városnak. Helyszínnek ekkor a nagy kiterjedésű Szent Imre teret gondolták a legjobbnak, ugyanott ahol annak idején a katonaság kívánt emlékművet állítani. A tervezett szobor méretei a nagyszabású térhez alkalmazkodtak: a 4 méter magas szobor 9 méter magas talapzaton állt volna. Úgy tűnik azonban a tervek túllőttek a célon. Vagy mert a fedezet nem volt elég, vagy mert a robusztus emlékmű nem volt összhangban a kitűzött céllal és az áldozatok valódi emlékével, a bizottság új - a korábbinál kisebb - helyszínt választott. A módosítás után október 15-én az emlékmű helyét a Vörösmarty téren határozták meg, és megkérték Csiszár Gyulát a kisebb térhez igazodó újabb gipszmodell elkészítésére. A tervek azonban újra nagyobbnak bizonyultak a lehetőségekhez képest. A bizottság ismételten változtatott elképzelésén, és az új helyszínt a Vörösmarty térnél is kisebb Rákóczi téren (mai Óváros tér) jelölték ki. Az emlékmű ezzel egyre közelebb került a város központjához és a közigazgatási hatalmat megtestesítő várhoz. A helyszín megváltoztatása a közvélemény heves ellenállását váltotta ki, mivel ezzel a téren lévő hetipiac működése került veszélybe. (2. kép) De problémát okozott a felhasználható költségkeret is. Hiába gyűlt össze 1932-re a 35 ezer pengő kifejezetten a szobor megépítésére, a város mégis úgy döntött, hogy ebből 15 ezer pengőt az ínségalapba visznek át. Még a belügyminiszter is bekapcsolódott a vitába és a város képviselőtestületét biztosította arról, hogy jól döntöttek, amikor megállapították: „Az élőkről kell gondoskodni [..Ja 20.000 pengőből már méltó szobrot állíthat a város hősei emlékének." A piac- és a szoborpártolók közötti patthelyzet 1932 végén, 1933 elején oldódott meg, amikor felvetődött „egy egészen új eredeti terv": szobor helyett hősök kapuját építsék meg a várfeljárónál. Az ötletet Lengyel Imre, a Rákóczi téri háztulajdonosok és kereskedők nevében, mint érdekelt fél vetette fel. Az ugyancsak itt ház- és üzlettulajdonos Pósa Endre meggyőzte a bizottság elnökét, hogy a kőszegiek példáját kövessék, akik a török elleni várvédelem 400. éves jubileumára egy hősi kaput építtettek. Az új tervvel különösen egyetértettek a Rákóczi tériek, akik inkább a hetipiac működésének zavartalanságában, sem mint a katonai parádék elviselésében voltak érdekeltek. De a Hősök kapuja mellett foglalt állást a Veszprém Megyei Történelmi Társulat is. Ellenzője - érthető okokból - elsősorban a veszprémi 31. honvéd gyalogezred Bajtársi Szövetsége és a helyőrség tisztikara volt, akik nem látták biztosítva az eredeti célkitűzést, a bajtársi összetartozást erősítő ünnepélyes helyszínt. Kitartottak a nagy térségen felállítandó szobor koncepciója mellett, ahol a katonai ünnepségeket meg lehet tartani. Végül is a város képviselőtestülete döntötte el a kérdést: az 1933. február 8-i közgyűlésen megszavazták a Hősök kapujának a várfeljárón és a Pápay-ház mellett való felépítését, a jelenlegi helyén (3-4. Kép). A szoborpárti városatyák közül néhányan fellebbezést nyújtottak be a határozat ellen a vármegyéhez, de azt elutasították. De a végzésbe sem nyugodtak bele és a Belügyminisztériumhoz fordultak orvoslásért, lévén