Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

RAINER PÁL „OROSZORSZÁG FÖLDJÉN IROM E SOROKAT..:' DÖMÖS IMRE HONVÉD HÁBORÚS NOTESZE (1942-1943) Bevezetés Az írástudó ember örök igénye, hogy feljegyezze, megírja az átélt eseményeket, esetleg rendszeresen naplót vezessen. Ez az igény különösen erős lehet rendkívüli élethelyzetekben, a mindennapi lakóhelytől, környezettől messzire kerülve, így esetleg háborús viszonyok közepette. A történészeket mindig is érdekelték a történelmi események főszereplőinek, alakítóinak - pl. uralkodók, államférfiak, politikusok, diplomaták, hadvezérek, magasrangú egyházi személyek, a gazdasági élet irányítói, stb. - naplói, emlékiratai. Ugyanis ezekből - az esetenként nem a nyilvánosságnak szánt, hanem magán használatra készült írásokból - némi szerencsével olyan dolgok is kiderülhetnek, amelyeket semmiféle hivatalos irat nem őrzött meg. Természetesen mindez érvényes a II. világháború hazai vagy külföldi szereplőinek vonatkozásában is. A háborút követő évtizedekben eleinte a főszereplők naplói álltak az érdeklődés homlokterében.

1 Azonban a háborútól időben egyre jobban távolodva, a történészeket - de az igényesebb közönséget is - mindjobban érdekelte az is, hogy a rendkívüli helyzeteket hogyan élték meg olyan emberek, akik azoknak nem mozgatói, előidézői, irányítói, hanem - többnyire akaratlan - kényszerű elszenvedői, részesei voltak. A látókörömbe került II. világháborús magyar katona (csendőr, levente) naplókat, visszaemlékezéseket táblázatba foglaltam. (1. táblázat) Bár ezen összeállítás korántsem teljes, annyi mindenesetre kiderül belőle, hogy a korabeli m. kir. Honvédség (magyar királyi Csendőrség) legkülönfélébb társadalmi hátterű és rangú tagjai közül kerültek ki olyanok, akik tollat, vagy ceruzát ragadtak, hogy papírra vessék életüknek ezt a nehéz szakaszát. A naplók, visszaemlékezések írói között egyaránt találunk hivatásos, tartalékos, sorállományú katonákat vagy akár fiatal leventét. Magasrangú tiszteket, tábornokokat, vezérkariakat, alacsonyabb rangú hivatásos csapattiszteket vagy más szolgálati ágak tisztjeit, az értelmiség soraiból (tanárok, tanítók, tisztviselők, orvosok, stb.) kikerült tartalékos tiszteket, tisztjelölteket, de nem egyszer olyan értelmesebb legénységi személyeket is (parasztemberek, iparosok, gyári munkások, diákok, stb.), akik erre valamilyen belső lelki késztetést éreztek. Az egyes írások színvonala és terjedelme természetesen igen változó. A napló készülhetett az eseményekkel egyidőben, visszaemlékezés évekkel vagy akár évtizedekkel később is, jobb esetben korabeli jegyzetek felhasználásával. Sajátos helyet foglal el az emlékezések között Bornemisza István írása, aki mint felvidéki születésű magyar a Tiso-féle Szlovákia hadseregében (is) szolgált karpaszományosként.

2 A m. kir Honvédség II. világháborús szovjetunióbeli szerepléséből legjobban ismertek a 2. hadsereg Don-menti harcai, aránylag ismert az 1941-es német támadásban való részvételünk és az 1942/44-es az európai Oroszország és Ukrajna, Belorusszia egyes részeire kiterjedő megszálló tevékenységünk. Az a tény azonban, hogy a háború során magyar honvédek - jóllehet kisebb számban és német magasabb parancsnokságok alá beosztva - eljutottak az Azovi-tenger, a Kubán-vidék, sőt a Kaukázus térségébe is, úgyszólván teljesen ismeretlen a magyar közönség előtt. A105. honvéd vasútépítő század ért el a magyar hazától legmesszebre, az Elbrusz hegység lábáig.

3 1942-re a német (és szövetséges) hadseregek már óriási területeket szálltak meg a