Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

A nyugat-európai dupla nádnyelves, kúpos sípszáras dudatípusokon a XIV. század elején jelenik meg a basszus sípszár.

130 A legkorábbi, 1306-os ábrázolása a Gorlestoni zsoltár 35. lapján látható csuklyás alak, aki szimpla sípszáras egy basszus sípszáras dudán játszik. Ugyanezt az ábrázolást Francis Collinson 1330-ra datálja. Anglia területéről több templomon látható, dudást ábrázoló kőszobron és zsoltárillusztráción a XIV. századtól adatolható a basszussíp elterjedése. Valószínűleg ebben az időben jelent meg a basszus sípszár, mert a XIV. századból fennmaradt ábrázolásokon még több basszus sípszár nélküli duda is jelen van.

131 A basszus sípszár jelenlétére a XIV. századtól Közép-Európából is vannak adatok. A XIV. század elejéről való zürichi kéziratgyűjteményben található Heinrich von Frauenlob Minnesänger és muzsikus kíséretének ábrázolása, amelyen az egyik muzsikus vállán egy kúpos, medvefejes sípszáras, kúpos basszus sípszáras duda lóg.

132 A XrV. századra datálják Severinus Boetius „De Arythmetica, de Musica" című festményét , ahol a kép bal sarkában egy Schalmeien játszó zenész és mellette egy dudás látható, aki szimpla sípszáras, egy baszszussípos dudatípuson játszik.

133 100 évvel később, a XV. század végén a magyar vonatkozású dudaábrázolásokon szintén megjelenik a basszus sípszár. Ezzel szemben a kelet-európai szimplanyelves, kettős sípszáras dudatípusokon csak a nyugattal érintkező területeken jelent meg a basszus sípszár alkalmazása. A sípszár szempontjából a magyar dudákkal rokonítható cseremisz dudákon, valamint a görög és az észak-afrikai dudatípusokon sem alakult ki a basszus sípszár alkalmazásának a szokása. Bartha Dénes tanulmányában Madarassy László közlésére hivatkozva kifejti, hogy az Alföldön még nagy számban találhatóak basszussíp nélküli dudatípusok.

134 Egy sárréti kondáskürt karcolt díszítésének részletén, amelyet Szűcs Sándor rajzolt le, kecskeduda zenéjére mulató legények láthatóak.

135 A kecskefejes duda sípszára tölcséres végű és a képen nem látható basszus sípszár. Ezért felmerül annak a lehetősége is, hogy a népi dudatípusokon a basszussíp alkalmazásának szokása csak a XX. század elejére vált volna általánossá. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum néprajzi gyűjteményébe tartozik és Zircen a Reguly Antal Néprajzi Múzeumban található, a P. 13l-es leltári számú, ismeretlen származású kecskefejes duda. A duda puhafából durván faragott sípszárának dallamsípján öt hangnyílás plusz bolhalyuk és a kontrasípján egy hangnyílás található. A sípszár alján, a dallamsíphoz tartozik még egy alsó állású ujj nyílás, amit a hüvelykujjal fognak le. A sípszár balkezes kialakítású, ezért játékhelyzetben tartva a dallamsíp a jobb oldalra, a kontrasíp a baloldalra esik. A sípszár végéről hiányzik a kontra sípszár toldaléka. A háromrészes, esztergált és festett bordószár középső része nincs festve. Kialakításában szintén eltér a másik két résztől, ezért valószínűsíthetően későbbi pótlás eredménye. A bőrtömlő két helyen kilukadt, amit hagyományos módon, fagombokkal tömítettek el. G. Szabó Zoltán dudákkal foglalkozó tanulmányában a dupla sípszáras, kontrasípos magyar dudatípus elterjedését a XIXXX. században döntően három területre határozza meg. A Dunántúlon Veszprém megye, a Csallóköz, a Szigetköz, a palócok lakta Hont, Nógrád, Bars, Heves és Pest megyék, valamint Szeged környéke. Ezenkívül szigetszerű elterjedéssel a Felvidéken Zoboralján és Erdélyben Hunyad és Maros megyékben voltak elterjedve a bolhalyukas kettős sípszárú dudatípusok. A Madarassy László elnevezése után palóc dudának nevezett dudatípus legszembeötlőbb jellegzetessége, hogy a sípszár egy fából faragott kecske- vagy kosfejbe illeszkedik.

136 Nagy Iván a csallóközi dudahagyományt vizsgáló könyvében arra a megállapításra jut, hogy a Csallóközben bár ismert volt a kecskefejes, bolhalyukas dudatípus is,