Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

pus keleti elterjedtségét, nem kizárt, hogy a honfoglaló magyarság ismerhette a hangszertípust, azonban sem a korai hangszerelnevezésekben, sem a művészeti vagy egyéb ábrázolásokban nincs nyoma. Az archaikus népszokásokban, mint a betlehemezés vagy a regölés, szintén nem ismert a használata. A fuvola magyarországi elnevezései, mint a flajta és a flóta német eredetre, apikula német közvetítésű olasz eredetre, illetve az oldalfúvós vagy félenfúvós furulya magyar kifejezések szintén idegen átvételre engednek következtetni. Ezt támasztja alá Malonyay Dezső leírása is 1911-ből: „[a] pásztoroknál otthonos a flóta is, vagy amint ők jobb magyar szóval mondják: az oldalsíp vagy oldalfuruglya"

67 Ez természetesen nem azt jeleni, hogy a középkori udvari zenében vagy a műzenében nem lehetett volna jelen a hangszertípus, de a főleg a pásztorok által űzött népzenében a jelenléte a XIX. századig nem megragadható. Az Alpok vidékén, német nyelvterületen viszont jellegzetes népi hangszer a fuvola. Olyannyira, hogy a XVIII. századi Franciaországban flûte allamande és Angliában German flute a fuvola elnevezése.

68 A merinó típusú juh magyarországi elterjedése szintén a XVIII. századra tehető, amikor az új juhfajta megjelenésével német nyelvű pásztorok, ún. birkások is megjelentek főleg a Dunántúl területén. Romániában csak Olténiában elterjedt a 6 vagy 7 ujjnyílású népi fuvolák használata. A Pite§ti régióból származó dobrudzsai háromtagú népi együttesben is használnak népi fuvolát, hegedűvel és keretes dobbal együtt.

69 Az olténiai román fuvolák jelenléte további kutatást igényel, mert Bulgáriában, Macedóniában és Albániában nincs nyoma a népi fuvolák használatának. A török népi hangszerek közül szintén hiányzanak a népi fuvolák. Horvátországban kizárólag a Medvednica, vagyis a zágrábi hegység északi és déli lejtőjén ismerik a hangszertípust. Az elnevezése a starncica vagy frula-starncica. Sirola Bozidar felveti, hogy a szlavóniai frula valószínűsíthetően szintén fuvola típusú ajaksíp.

70 A népi fuvolák szlovén és nyugat-horvátjelenléte ismételten alátámasztja a hangszertípus nyugati eredetét. A fuvolán a fúvólyuk az oldalán helyezkedik el. Általában a fúvólyukhoz közelebbi vége zárt. Amennyiben eredetileg nem zárt, akkor az ujjnyílások kifúrása után gyümölcs, vagy egyéb keményfából faragott dugóval zárják el a nyílást. Játék közben jobboldalt tartják, de van példa balkezes tartásra is (például a fent említett aquamanile figura fuvolása). A gyári fuvolákat jobbkezesre gyártják, de a 6 ujjnyílásos népi fuvolákon balkezes tartással is lehet játszani. A fuvola a leggyakrabban fából készül és furata általában hengeres. A hengeres furat 1847-től, a billentyűs Bőhm-fuvola megjelenésével válik általánossá, előtte a fuvolák kúpos furatúak voltak.

71 Ilyen kónikus furatú fuvolát ábrázol Hans Burgmeier metszete, amelyen egy hangszerkészítő mester műhelye látható a XVI. század elejéről Miksa császár Weisskunig című önéletrajzi képregényében.

72 Szintén kónikus fuvola látható Kupeczky János festményén, a művészettörténet által „Tárogatós"-nak elnevezett képen.

73 Martin Engelbrecht 1700 körüli metszetén a „Fuvolázó vitéz" szintén egy erősen kónikus furatú fuvolán játszik.

74 Az Alpok vidékén a népzenében, például Felső-Bajorországban, fennmaradtak kónikus fuvolák, sőt a kónikus furatú típust későbbi fejleménynek vélik.

75 Azonban ezeknek a fuvoláknak a kónikus furata korántsem annyira kifejezett, mint a fenn említett képeken látható. Ezért például a Martin Engelbrecht-féle ábrázolással kapcsolatban feltételezhető, hogy a művész emlékezetből elkészítve a képet, tévesen ábrázolta a hangszert. A fuvolák alaphangja / vagy g\ A fuvolák hangsora és ujjrendje, illetve a játéktechnikája, eltekintve a tartásbeli és a megszólaltatás módjából adódó különbségeket, lényegében azonosnak tekinthető a sima hatlyukú furulyáéval. A fuvolán a megfúj ás mód-