Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

nál és a szlovéneknél. Magyar nyelvterületen a Zala megyei Garabonc regöseit ábrázoló 1899-es fényképről ismert. A múzeumi anyagban nem maradt fenn, ezért kérdéses, hogy milyen mértékben lehetett elterjedt. A regölést bemutató leírásokban nincs nyoma, hogy a regölés általánosan használt hangszertípusa lett volna. A hat ujjnyílásos kettősfurulyák másik, alsó szélcsatornás altípusa a gyimesi csángóknál elterjedt. Ennek egyetlen példánya a veszprémi néprajzi gyűjtemény somogyi származású, P. 136-os leltári számú kettősfurulyája. A „P" alkod arra utal, hogy a hangszertípus a gyűjtemény korai, XIX. század végi, XX. század eleji időszak pásztor tárgyai közé tartozik, ezért nem hozhatták magukkal a 1945-ös időszakban a bukovinai, gyimesi, moldvai területekről áttelepült magyar nyelvű csoportok. Ez a típus a bolgároknál és a románoknál is elterjedt. A hangszertípus dunántúli jelenlétére az eddigi adatok alapján az egyedüli magyarázat Juhász Zoltán hipotézise lehet, aki a kettősfurulya-adatokat tévesen értelmezi, viszont a konszonáns kíséretű furulyajátékmód miatt feltételezi a hangszertípus korábbi dunántúli elterjedtségét.

57 A veszprémi néprajzi gyűjteményben két fuvola található. Egy leltározatlan, ismeretlen származású 6 billentyűs gyári fuvola, amelyik raktárrendezéskor került elő és a 72.3.44-es leltári számú, 6 ujjnyílásos népi fuvola, amely Zirc-Akiipusztáról való. Az angol nyelvben a flute kifejezés több hangszertípust jelölhet és jelzős szerkezettel utal az adott hangszertípusra. Például transverse flute

58 vagy vertical flute

59

. A magyar nyelvben a horizontálisan tartott hangszert nevezzük fuvolának, a vertikálisan tartott hangszertípust pedig furulyának. Ezért a több szerző által is használt, angol vagy a német nyelvből átvett harántfuvola vagy harántfurulya (transverse flute, Querflöte) elnevezés felesleges szóösszetétel. A fuvola népi elnevezései az oldalfúvós vagy félenfúvós furulya. A Dunántúlon a fuvolát megkülönböztetve az egyéb típusoktól flótának nevezik.

60 A fuvola szavunk nyelvújítási szó. Legkorábbi írott alakját 1832-ből, Benczúr Józseftől származtatják.

61 A szaktudomány szerint a fuvola keletről de nem az arab kultúrkörből, hanem Közép-Ázsiából származik. A II. században már Szíriában is felbukkan, de a legkorábbi és egyetlen ókori emléke Európában a Perugia melletti Kr. e. II. századból fennmaradt etruszk domborművön látható ábrázolása.

62 A fuvola később a bizánci birodalomban, a XI. század elején készült műalkotáson, Szent Gergely szentbeszédjeinek képi ábrázolásán bukkan fel ismét, ahol egy juhait őrző pásztor játszik fuvolán jobbkezes tartásmóddal.

63 Majd a XII. században Herrad von Landsberg apátnő tesz róla említést a Hortus Deliciárumban, ahol Swegel-nék nevezi.

64 A fuvola típusú ajaksíp legkorábbi magyarországi ábrázolása Kassáról a XIII. századból ismert. Ez egy vízöntő (aquamanile) figura: egy keretes dobon játszó kentaur hátán áll egy kisebb, fuvolán játszó alak, aki fuvolán játszik.

65 A kassai vízöntő, doboló kentaur hátán álló fuvolás alakja Zolnay László népszerű magyarázatában, a gyermekdalban megőrzött, „síppal, dobbal, nádihegedűvel" gyógyító sámánt ábrázolja.

66 A Diószegi Vilmos által vizsgált sámánhitű népek gyógyításnál használt hangszere az egyéb funkciókkal is rendelkező, keretes dobtípus. Fuvola típusú hangszer gyógyító jellegű alkalmazásáról nincs adat, ezért a XIII. századi keresztény liturgiában használatos vízöntő edény keretes dobon játszó kentaur figurája, és a hátán álló fuvolajátékos nem valószínű, hogy kapcsolatba hozható a „síppal, dobbal, nádihegedűvel" gyógyító „sámán" alakjával. A fuvolatípusú ajaksípok magyar nyelvterületen való korai elterjedésére nincs megbízható, rendelkezésre álló adat. A paleolitikum idejéből származó erős jóindulattal fuvola típusú ajaksípoknak minősített hangkeltő eszközöknek nincs köze a magyarsághoz. Figyelembe véve a hangszertí-