Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

formájától függően megkülönböztethetünk kéregkürtöket és kéreg trombitákat. Békefi Antal a bakonyi háncskürtök vagy háncsdudák elkészítése kapcsán hasonló technikát ismertet. Tavasszal, amikor erős a fanedv keringése, a kőris, mogyoró, hárs, vagy cseresznyefa kérgét spirálisan körbevágták, és a lehántott kéregszalag szélét szorosan egymásra tekerve tölcséresen szélesedő, egyméteres kúp alakú csövet képeztek. A tölcsér végét galagonya vagy kökény tüskéjével rögzítették, esetleg valamilyen madzaggal szorosan körbetekerték. Lényeg hogy szét ne essen. A másik végébe vagy trombitaszerű fúvókát vagy dupla nádnyelvet helyeztek.

43 Ez utóbbiak tipológiai szempontból nem a kéregtrombiták, hanem az ujj nyílás nélküli népi schalmeiek közé sorolhatóak. Semmilyen fúvókát nem helyeztek a „háncskürt" befúvó nyílásába, amikor a bakonyi vadászok vadcsalogató funkcióban használták a szarvasbika bőgés imitálására. Ilyen esetben tulajdonképpen megafonként használták a „háncskürtöt". Sárosi Bálint leírásából tudjuk, hogy a székely fakürtök külsejét borító „háncstekerést" szintén hasonló módon fejtették le a nyírfákról és a nem eléggé hajlékony kérget még vízben ázva puhították.

44 A budapesti néprajzi gyűjteményben található a Veszprém megyei Bakonygyepesről származó 510 mm hosszúságú kéregtrombita (ltsz: 70.125.1) a már ismertetett háncslefejtés technikájával készült. Szintén ilyen csigavonalban lehántott, hajlékony fakérget tekertek össze, egyenes, enyhén kúpos csövű, 875 mm hosszú cseresznyefakéreg trombitává, amely a veszprémi néprajzi gyűjteményben található (ltsz: 72.3.110) és Zirc-Akiipusztáról került a gyűjteménybe. Békefi Antal leírása alapján valószínűsíthető, hogy a veszprémi néprajzi gyűjteményben található cseresznyefa trombitát az 1888-ban született zirci Lénárt János tősgyökeres pásztorcsaládból származó kanász készítette.

45 3.4. Kettősfurulya Az aerofon hangszercsalád ajaksípjai közé tartozik a P.136-os leltári számú, Somogyból származó kettősfurulya, kialakítását tekintve egy darab fából faragott hangszer, amely két azonos nagyságú és hangmagasságú furulyából áll. Egyik oldalán hat hangképző nyílás van, a másikon viszont egy sem, ezért a kettősfurulyán a dallam mellett második szólamként a furulya alaphangja vagy 1. 2. esetleg 3. felhangja szólaltatható meg. A Hangszerek enciklopédiája a többrészes furulyák csoportjába sorolja, mert az amerikai és az ázsiai kontinensen három vagy négy egymás mellé illesztett furulya is megtalálható.

46 Gyimesben kétaknájú furulyának nevezik. Az egyik típusánál a hangszertestben egymással párhuzamos furattal alakítanak ki egy 6 ujjnyílású és egy ujj nyílás nélküli magrés furulyát. Mivel a két furulya hossza azonos, közös alaphangjuk van. A zenész mindkét furulyát egyszerre fújja és a 6 ujjnyílású részen játssza a dallamot, míg az ujjnyílás nélküli részen a dallam felhangjait szólaltatja meg. A szélcsatornanyílások az ujj nyílásokkal ellentétes oldalon vannak kialakítva. Gyimesben jellemző játékmód, amikor a furulya hangsorának a negyedik vagy ötödik hangján zárják a dallamokat, ezáltal harmonikus összhangzatot érnek el. A konszonáns kétszólamú játékmód elsősorban Gyimesben elterjedt, de Juhász Zoltán feltételezi, hogy a Dunántúl hagyományos furulyajátékmódja feltételezné a hangszertípus korábbi dunántúli elterjedtségét is.

47 Ez a feltételezés megmagyarázná a veszprémi néprajzi gyűjteményben található P.136-os leltári számú, Somogyból származó kettősfurulyát, ami felépítésében a gyimesi kettősfurulyákkal rokonítható. Lengyelországban a Kárpátok területén, Zakopanéban szintén használnak ezzel a típussal megegyező felépítésű, hátsó szélcsatornájú kettősfurulyát, amelynek az elnevezése piszczalki dwoiste. A képen látható len-