Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

farészt - ritkábban gyékényleveles tömítést is alkalmazva - összeillesztik és fűzfagyökérből vagy vesszőből hasított gúzskötéssel, esetleg vasabronccsal összefogatják. A típust a viszonylag egyenes furata miatt nevezzük a továbbiakban abroncsokkal összefogott fatrombitáknak. A veszprémi néprajzi gyűjtemény ismeretlen származású, leltározatlan 2060 mm hosszú fatrombitája szintén hoszszában hasítással készített és 12 fagúzzsal van összefogatva. Ez a fatrombitatípus, amelyet az Alföldön vízidudának neveznek, hosszában hasított, belülről tölcséresen kivájt fatörzsből készül, de kívülről csak néhány fűzfagyökérből vagy vesszőből hasított gúzzsal van összekötve. A hézagosabb illesztés miatt megszólaltatás előtt vízbe áztatták, hogy a fa megszívja magát vízzel és így a hézagok eltömődjnek. Viski Károly feltételezi, hogy a „fakürt" emiatt az időszakos vízben való áztatása miatt kapta a víziduda elnevezést.

37 Sárosi Bálint felveti, hogy a víziduda elnevezés utalhat arra is, hogy a fatrombita a vízimolnárok által használt hangszer volt, amelyet a tiszai vízimolnárok egyfolytában a vízben tartottak, hogy ki ne száradjon és a molnárlegény időnként megfújva tudatta a parton lakó gazdával, hogy a helyén van és végzi a dolgát.

38 Herman Ottó szerint akkor kürtöltek a vízimolnárok, amikor kifogyott az őrölni való gabona.

39 Bálint Sándor leírásában a víziduda másfél méter hosszú, 5-15 cm-ig szélesedő átmérőjű, fűzfahánccsal vagy dróttal összefogott, hasítással készített fűz- vagy nyárfatrombita, amelyet kukoricalisztért a tutajos románoktól is cseréltek.

40 Sárosi Bálint kiemeli, hogy nemcsak az alföldi, de a sokkal gondosabban tömített havasi kürtöket is vízbe szokták áztatni, hogy a fájuk megdagadjon, és ezáltal eltömődjenek a mikrorepedések.

41 Megjegyzendő, hogy a szintén fából készült furulyatípusokba is öntöttek időnként bort vagy vizet ugyanilyen okból. Ezért valószínűsíthető, hogy a víziduda elnevezés egyfelől a vízben való áztatásra, másfelől a vízimolnárok és mások általi víz melletti használatra is utalhat, mert a víz fölé tartott és megszólaltatott fakürt hangja a víz közvetítő közegének köszönhetően messzebbre elhallatszott. Szintén hosszanti hasítással készültek a fakürtök székelyföldi változatai. Az átlag 1500-2000 mm hosszú, enyhén kúpos, egyenes fakürtök kiöblösödő tölcsére felfelé néz. A székely fakürtöt olyan fiatal juharfából készítik, amelynek a föld feletti részén a kürt tölcsérének megfelelő hajlat található. Ilyen fa a hegyoldalban nő, a meredek lejtőn a fa növekedése a hegyoldalhoz képest a függőleges irányba elhajol és úgy növekszik tovább. A svájci havasi kürtök fenyőfa tölcsére szintén ilyen hegyoldalban nőtt fenyőfa alsó részéből készül. A fakéregtől lehántott, kiszárított fát fejszével hosszában kettéhasítják, és a belsejét kivájják. A két kivájt darabot összeillesztik és összedrótozzák. Az öszszeerősített két farészt az illesztés mentén előmelegített gyantával bekenik, majd az egész hangszertestet a fiatal nyárfáról lehántott nyírfakéreggel körbetekerik.

42 Ilyen típusú, visszahajló tölcséres végű székely fakürt található a veszprémi néprajzi gyűjteményben. A leltározatlan hangszert a belsejében levő felirat tanúsága szerint a Szent Anna-tónál készítette 1906. szeptember l-jén a kézényi főszolgabíró. Egy másik, szintén a veszprémi néprajzi gyűjteményben található leltározatlan 1170 mm hosszú fakürt hasonló technikával készült hosszában hasított fából, amit kívülről spirálisan lehántott fakéreggel körbetekertek. Azonban a másik székely fakürthöz képest vékonyabb és erősebben ívelt kialakítású, viszont kevésbé öblös a vége. Azonban az elkészítés technikája és a másik azonosítható fakürt származási helye miatt, valószínűsíthetően ez is Erdélyben készülhetett. A népi kürtök és trombiták másik típusa, amikor a már említett módon a fakérget spirálisan lehasítják, és utána lehúzzák a fáról. A fakéreg íves és egyenes kialakítású furat