Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

esetében a Szűzanya közbenjárására Jézus Krisztus kegyelmekben részesítette a hozzá fordulókat.

14 Ez a folyamat játszódott le Gidlében is. Döntő fontosságú felhívni a figyelmet arra, hogy a Tridenti Zsinat külön rendelkezett Mária és a szentek ábrázolásainak tiszteletéről, hangsúlyozva, hogy nem a képeknek vagy szobroknak van önmagukban csodatévő erejük.

15 A XVII-XVIII. századtól - a barokk korba - javarészt megváltoztak a búcsújárási szokások. A középkortól eltérően már a helyi jelentőségű búcsújáró helyeket részesítették előnyben, döntően ezekre a Mária-kegyhelyekre vezetett zarándoklatok váltak a leggyakoribbakká. Ebben nagy szerepet játszottak a kultusz terjesztői, ápolói, döntőn a szerzetesrendek, közülük különösen a remete és a kolduló rendek, így a pálosok, a domonkosok, a ferencesek, kapucinusok, a karmeliták és a jezsuiták, de a laikus vallásos társulatok is.

16 Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül a kor emberének vallásossága, hitéletének jellemzői sem, így a nyilvánosság előtt feltárulkozó lelki élete, az erős érzelmi megnyilvánulások, a felfokozott bűnbánat és ennek kifejezése, a nyilvános vezeklések, de ide tartozik az erős Szentháromság tisztelet, a Jézus Szíve és a Mária kultuszok, a jámbor társulatok szerepe, a közösségek vallásos életében végzett szervező tevékenységük.

17 Minden bizonnyal mindezek és a térség történelmének megpróbáltatásai tették a lengyelek számára egyik legfontosabb kegyhellyé Gidlét, ahol a Szűzanya tiszteletén túl nemzeti szentjeik tiszteletére ugyancsak lehetőséget találtak. Ezek a tényezők nemcsak ott, helyben, hanem a környék közösségeire szintén hatással lehettek, ami Gidle népszerűségét növelte, kultuszát terjesztette. Elsődleges szerepet ebben természetesen a gyógyulás vágya játszott és a gyógyulás hírének mind szélesebb körben való terjesztése. A kegyszobor történetében - ahogy azt az eddigi adatok igazolják -, kiemelkedő szerep jutott a Gidelski családnak. A továbbiakban viszont a kegyhellyé válás érdekében történt munkálkodás, a csodatévő szobor körül kialakult kultusz ápolása döntően a domonkos rendi szerzeteseknek köszönhető. A Gidelski család kihalását követően, 1615-ben a település tulajdonosa a wieluni várnagy özvegye, Anna Dabrowska lett, aki nemcsak kő kápolnát építtetett, hanem a domonkos rendet is letelepítette, hogy a kegyhely gondozását ellássák. Jelentős összeggel támogatta a szerzeteseket, akiknek így lehetősége nyílott a három hajós, kéttornyú, hatalmas barokk templom felépítésére.

18 A kegyúri adományozó váratlan halála átmenetileg megállította az építkezést, azonban az örökösök, Jan Oleski és felesége Zuzanna Oleska adományaiból ismét folytathatták azt. Viszont ismeretlen okokból az új kegyúr 1641-ben megvonta bizalmát a domonkos szerzetesektől, adományait viszszavonta, majd karthauziakat telepített le a faluban, akik a jelenlegi plébánia templom építői voltak. A domonkosok csak Oleska halála után térhettek vissza, ápolni, gondozni a kegyhelyet, feljegyezni és kivizsgálni a csodákat. A Szűzanya szobrocskáját az új templomban a fő hajótól jobbra található oldalkápolnában helyezték el, a kápolna oltárán (5. kép). Figyelemre méltó az oltár alsó részében a Kegyelem Trónjaként ábrázolt Szentháromság ezüst plakett (7. kép). A kápolna két oldalán azok a votív képek láthatók, amelyek a kegyszoborral kapcsolatos csodás gyógyulásokat jelenítik meg a XVII. század óta. A templom a kolostorral együtt Lengyelország felosztását követően orosz fennhatóság alá került és csodával határos módon megmaradt, döntően az állhatatos, kitartó, töretlen jellemű, rendíthetetlen hitű Gabriel Switalski perjelnek köszönhetően. Sajnos azonban, a szobor megkoronázását ő már nem érhette meg. Erre 1769-től, többszöri próbálkozás után csak az I. világháborút követően, a független Lengyelországban került sor. 1922. november 12-én adták ki a Vatikánban a Gidlei Szűzanyára vonatkozó ko-