Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

ilyen esetekben a plébánia átcsatolásához folyamodtak a főpásztorok. Az esperesi kerületek kapcsán végezetül arról kell néhány szót ejtenem, hogy vajon mennyiben befolyásolta a kerületek kialakítását, változásait egy-egy esperes személye. Erre nézve csupán sejtéseket fogalmazhatok meg. Padányi Bíró Márton személye meghatározónak látszik a veszprémi kerület kialakítása kapcsán. Bíró, mint székesegyházi főesperes munkálkodhatott a főesperesség valódi tartalommal való megtöltésén. Úgyszintén személyi indokokat vélek felfedezni a somogyi kerület 1735 és 1747 közötti változásaiban. Miután 1735-ben, sikertelen kerületalakítási kísérletét követően megbízta Padányi Bíró Márton általános helynök Kiss István igali plébánost Somogy megye egészében az esperesi teendők ideiglenes ellátásával, egészen Kiss kanonoki kinevezéséig, 1742-ig ez az ideiglenes állapot maradt érvényben. 1735-ben az alkalmas személy hiánya indokolta Padányi döntését, Kiss István személye azonban, úgy tűnik, nem tette szükségessé a változtatást, még ha időközben a személyi adottságok meg is változhattak. 1742-ben vagy 1743-ban egy, a korábbitői gyökeresen eltérő felosztást hajtottak végre. Az új felosztásban minden bizonnyal a két kinevezett esperes személye, illetve állomáshelye játszott szerepet. Domaniczki János szili, Solymosi László pedig karádi plébános volt, a térképre tekintve nyilvánvaló, hogy az 1734-35-ös felosztást az ő vezetésükkel nem lehetett végrehajtani. Erősíti a gyanúmat, hogy Solymosi László karádi plébános halálát követően szinte azonnal a korábbi felosztást állították helyre. Ugyancsak tanulságos ilyen szempontból a ráckevei kerület létrehozására — Mildorfer szerepére —, vagy területének változására — Tomisics János érdi plébános budai esperessé történt kinevezésére — visszagondolni. A fentiek alapján az a benyomásom alakult ki, hogy, bár az esperesi kerületek kialakításának logikájára elsősorban a plébániahálózat változása, azaz a célszerűség volt döntő hatással, a részletek tekintetében a személyi kérdések is gyakran fontos szerepet játszottak. Nem lenne teljes az egyházmegye középszintű igazgatásáról írott dolgozat, ha nem térnék ki röviden a kerületek irányítóinak, az espereseknek a feladatkörére. Mivel ez a téma már átvezet az igazgatástörténet területéről a társadalomtörténetére, csupán vázlatos bemutatásra, felvillantásra szorítkozom. Az esperesi kerületek irányítását egy személyben az esperesek végezték, állandó segítőtársuk — mint a XIX. században megjelenő, majd a XX. század első évtizedeiben állandósuló helyettes esperes

140 — még nem volt. A vizsgált korszakban csupán néhány esetben bukkantam helyettes esperesre, mint például Závodszki Mihály salomvári plébános személyében, aki az egerszegi kerületben működött. Kiss Pál zalaegerszegi plébános kanonoki kinevezése után, de még a következő esperes-plébános, Grubánovics Zsigmond kinevezését megelőzően került elő Závodszki ebben a szerepben.

141 Véleményem szerint — esetleg mint rangidős plébános — hivatalból helyettesíthette az esperest a széküresedés idején. Hasonló eseti helyettesítésekre utal a helyettes esperes többi előfordulása is. A kerületi esperesek feladatkörét részletesen szabályozták a kinevező okmányban. Ezek formája a korszakban állandó volt.

142 Az esperesek mint a püspök helyettesei, az iratok szóhasználata szerint mint a püspök „szemei" jártak el. Egy találó XX. század eleji megfogalmazás szerint „a püspöki hatóság intézkedéseinek végrehajtó közege, az egyházi közigazgatás közvetlen ellenőre és irányítója" volt a kerületi esperes.

143 Feladataik között mindenekelőtt a kerület plébániáinak rendszeres látogatására vonatkozó kötelezettséget említették. Ezt követte a kerületi papság tevékenységének és magaviseletének figyelemmel kísérése, szükség esetén feddése, illetve arról felsőbb hatóságnak való jelentéstétel. Három dolgot emeltek ki, mégpedig a szentmisék, szentbeszédek megtartásának ellenőrzését, illetve, hogy a híveket