A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 24. (Veszprém, 2006)

Rainer Pál–S. Lackovits Emőke: Egy címerekkel díszített XVII. századi faládika

dzsának, amelyet Szent Lándzsaként ismernek, tisztelnek.

195 Ez a középkori tisztelet tovább élt, virágzott a barokkban is. A XVII-XVIII. században Szilárdfy Zoltán szerint Longinus tiszteletét és ikonográfiáját nagyban befolyásolhatta Gianlorenzo Bernini márványszobra, amely a Szent Péter bazilikában való elhelyezésével vált közismertté.

196 Ez a kultusz a mai napig élő, fellelhető, rendkívül változatos, gazdag jelképrendszerű ábrázolásai találhatók meg a népi vallásosság tárgyai között.

197 A bal oldali sisakon díszként egymáson keresztbe téve a korbács vagy ostor és a vesszőnyaláb látható, amellyel megfeszítése előtt az Urat megvesszőzték, megostorozták. A korbácsolás, a vesszővel való megveretés ábrázolások sokaságát ihlette meg, képeken, szobrokon kívül textíliára és vallásos ponyvanyomtatványra egyaránt rákerült szerte Európában. Különösen gazdagok a német nyelvterületről származó ábrázolások.

198 A középen lévő sisak koronájából emelkedik ki a három húsvéti zászló, amelyek a feltámadt, diadalmas, a halálon győzelmet arató Krisztusra emlékeztetnek, jelezve, hogy a feltámadás az üdvtörténet csúcspontja. A fiktív címer ábráinak döntő többsége a kínzatási jelvényeket tartalmazza, bár hiányos formában. A passió eszközei, az Arma Christi nem más, mint Krisztus fegyverzete, amelynek kultusza a középkorra nyúlik vissza. Győzelmi jelképekként, a bűn és a halál elleni küzdelem fegyvereiként jelenítették meg őket. Mint a passió-misztika tárgyi jelei, a XII. századtól önálló ábrázolásként váltak ismertté. Mind a művészetben, mind a népi vallásosságban rendkívül gazdag változatait örökítették meg, sőt Bizánctól Nyugat-Európáig az Utolsó ítélet megfogalmazásoknak is részét képezték. Bár a Regensburgi kézirat 1180-ból már tartalmazza a kínzatás eszközeit a kereszttel és az angyalok által körülvett Megváltóval,

199 azonban az Arma Christi kultuszának kibontakozása mégis Rómához, a Santa Croce di Gerusalemme templomhoz köthető. Ebben döntő szerepet játszott a Nagy Szent Gergely pápa (540604) miséje néven ismert látomás, amely ihletője lett a középkori ábrázolásoknak és ezt követően a további megfogalmazásoknak is előképévé vált. A legenda szerint a pápának mise közben, amikor átváltoztatáskor az oltár előtt térdelt, megjelent a fájdalmas Krisztus, körülvéve a kínszenvedés eszközeivel. A középkorban ez a történet úgy bővült ki, hogy a pápa nagycsütörtökön a fent megnevezett római templomban mutatta be a misét, amikor a fájdalmas Krisztus az Arma Christivel megjelent neki. A látomást a XV. században foglalták írásba, de már korábban is búcsúban részesültek a szenvedő Megváltó képe előtt imádkozok. Ennek a látomásnak egyik korai ábrázolása Ottmarsheimből, a bencés apátság templomának gótikus-reneszánsz kápolnájából, egy 1460-ból való freskóról ismert, ahol Nagy Szent Gergely pápa püspökök, egy bíboros, továbbá a hitetlen asszony társaságában látható, amint feltartja az átváltoztatott ostyát és az oltáron ekkor megjelenik a sebeit mutató Krisztus.

200 További korai megfogalmazások valók még Lübeckből 1504-ből (Bernt Notke oltárképe), továbbá 1511-ből A. Dürer egyik rézmetszetéről.

201 A Legenda Aurea szerint egy asszony áldozáskor kételkedett az átváltoztatásban, Krisztus testének és vérének valóságos jelenlétében, amikor a pápa imádságának hatására a kenyér emberi újjá változott, mire a hitetlenkedő megrendült és az ujjból ismét kenyér lett.

202 Egy másik változat szerint a kételkedés hatására a pápa jelért könyörgött és ekkor tűnt fel az oltár fölött a feszület a kínzatás eszközeivel.

203 (50. ábra) 1518-ban készült az a német fametszet, amelyen a kereszt tövében ülő Szűzanya látható, ölében a halott Krisztussal, mögöttük és körülöttük a kínzatás jelvényeivel. Ez a kép azután később a német üvegkép (Hinterglasbild) festőknek előképül is szolgált.

204 (51. ábra) A Szent Keresztet megtaláló Szent Ilona (255-330) mellett ugyancsak előfordul többször is a kereszttel együtt az Arma Christi (helyenként angyalok tartják), mivel a hagyomány szerint ezeket a szent ereklyéket ő kerestette meg.

205 A kínzatás jelvényeinek magyar ábrázolásai a XV. századtól ismertek, ezek kőfaragványokon, templomi falfreskókon maradtak fenn (Buda, Segesvár, Mezőtelegd, Siklós). Az ábrázolások létszáma a barokkban erőteljesen megnövekedett, a XVII. és ezt követően a XVIII. században templomi mennyezetképként (Vörösberény, Almágy, Nádújfalu), keresztkompozícióként, képeken, szobrokon, kazulákon, klenódiumok ötvöstárgyain, kolostori munkákon egyaránt előfordultak.

206 A szenvedés önállóvá vált mozzanatainak tisztelete és ábrázolásai nagyban összefüggenek már a középkortól kezdve a korábban említett flagelláns mozgalmakkal, amelyeknek újjászületése éppen a XVII. századra tehető, Paolo Segneri olasz jezsuita (16241694) kezdeményezésére.

207 A kultusz újjáélesztése feltehetőleg nem lehetett nehéz, mivel erőteljesen beleivódott a vallásgyakorlatba. A kései középkornak külön miséi voltak, amelyek ráirányították a hívek figyelmét a kínzatás eszközeire. Több ünnep kötődött Jézus szenvedéseihez, amelyeknek nyomai imádságos könyvekben és vallásos ponyvanyomtatványokban maradtak fenn. Természetesen mindezekben figye167