A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)

Tóth G. Péter: Parázna lelkek – lelki paráznák: katolikus és protestáns nézetek a lelkek fertőzöttségéről a kora újkorban

figyelmét a szövegek megfelelő írott tételeihez irányította. A bírói ítéletmondás, mint istenítéleti tanúságtétel mindig valaminek az igazságát támogatta, ily módon a bizonyítás és a meggyőzés hálója tartotta fenn. A Szentírásból vett idézetek pedig az igazság, a bizonyítás és a meggyőzés fontos eszközeivé váltak, természetesen az érvényben lévő világi törvények mellett, így az ítélethirdetés, az igehirdetéshez hasonlóan - mivel a protestáns hallgatóság olvasó is volt egyben - a bibliai szövegek „kódjai" révén hatékonyabbá tudott válni. Egy másik ok a katolicizmus álláspontjával magyarázható, ahol a látható vagy a hallottakból vizualizálható bibliai példák - Simon mágus, Sámuel és az endori boszorkány vagy Mózes és az egyiptomi varázslók történetei az isteni igazság exemplumaivá váltak a perek vád- és ítéletszövegeiben. A bibliai szavak vagy a bibliai versek címeinek pontos kimondása helyett, itt inkább az írásból eredeztetett hagyománynak volt nagy szerepe. Általánosságban az isteni törvényre hivatkoztak vagy az isteni törvényre utaló világi törvények paragrafusait idézték. Ha konkrét példákat, exemplumokat citáltak, akkor viszont a Biblia konkrét használata helyett a biblikus szövegek elbeszélő hagyományára támaszkodtak. Az először 1486-ban megjelenő Malleus malejicarum első könyvének bevezető részében - ahol a szerzők a boszorkányokban való hit szükségességéről értekeztek - már megtaláljuk, ráadásul mindig együtt említve azokat a locus classicusokat, amelyek később a boszorkányüldözés tekintélyelvű bibliai szöveghelyei lesznek. Vagyis a Kivonulás könyvének 22,18., a Leviták könyvének 19,31., 20,6. és 27. versét, valamint a Számok könyvének 18,10-11. versét.

4 Benedikt Carpzov jogkönyvének I. rész 49. kérdéséből kiderül, hogy e locus classicusok nem más célt szolgáltak, mint annak kihirdetését, hogy „Isten már hajdan ítéletet hozott a gonosztevőkről, az ördöngösökről, a boszorkányokról és a bűbájosokról."

5 A bibliai szövegek harmadik típusú előfordulásának tekinthetjük azokat a forrásokat, ahol a vershelyek citálása legfőképp azért történik, hogy a varázslás, a bűbájosság vagy a boszorkányság vádját eliminálják. Ezek, a főleg a XVIII. század végéről származó, a felvilágosodás programjába illő védőbeszédek sorra veszik azokat a biblikus eseteket is, ahol a vád - mintegy patikamérlegre helyezve a finoman kiporciózott szövegeket - eldöntheti, hogy egy adott betegség rontásnak vagy természetes állapotnak, gyógyítása ördögi vagy éppen istenes praktikának, a hozzávaló szerek gyűjtése pedig babonás vagy racionális cselekedetnek számít.

6 Tanulmányomban azokat a bibliai verseket vizsgálom, amelyek egyrészt, mint az elbeszélő hagyományt befolyásoló tényezők hatottak a boszorkányságról, varázslásról szóló démontani és perbeli szövegekre másrészt, mint konkrét, a bibliai szöveghez szigorúan ragaszkodó textusok működtek az ítélet- és igehirdetés nyilvános porondján. Vagyis nem a szövegek héber vagy latin értelmét kívánom feltárni, és nem elsősorban a tudós elit vélekedését kívánom megragadni, hanem arra vagyok kíváncsi, hogy a per szereplői az adott bibliai versnek, akár latin nyelvű alapszövegeinek is, milyen jelentést tulajdonítottak, egyszerűbben fogalmazva mire és hogyan használták azokat. Mire és hogyan használták például egy olyan diskurzusban, ahol inkább a laikus (de mondhatjuk naivnak is) olvasat számított főiránynak, semmint a tudós értelmiség által megfogalmazott és kikristályosított elvek. Mindezeken túl érdemes még egy lényeges okot említeni, miért kell a bibliai szövegek perbeli és démontani előfordulásait a vizsgálat középpontjába állítanunk. Egy hasonlattal élve, ezek a versek lényegében úgy működtek, mint a boszorkányság különböző szövegszöveteinek kapcsai, szűkebb témánknál maradva, mint afféle gombok egy kabáton, amely kabát a demonológiai irodalom, a perbeszédek és a keresztény vallás által is ihletett hiedelemtörténetek többrétegű irhájából lett kiszabva. Egy ilyen „gombot" választva a Leviták könyve 20. fejezet 6. versének motívum-előfordulásait és annak kapcsolatait vizsgálom, hogy bemutassam, miként lett egy bibliai szöveghely egy kikristályosodó demonológiai elv sarokpontja, és az elvhez kapcsolódó eljárások, gyakorlatok egyik lehetséges értelmezése is. 1. A katolikus nézőpont a nagy boszorkányüldözés előtt Az ószövetségi részleteket tartalmazó Jordánszkykódexben (1519) a Leviták könyvének 20. fejezet 6. versét így találjuk: „Valamely lélek az erdengesek avagy eretnekek után eredend, reá vetőm az én színemet az oly emberre, és kiölöm űtet az nép közül." Káldi György 1626-os bibliafordításában ez így hangzik: „Amelly lélek a nézőkhöz és a jövendőmondókhoz mégyen, és paráználkodik azokkal, ellene fordítom orcámat, és kiölöm őtet az ő népe közzül."

7 Káldi híven követve a Vulgata fordítását - „anima quae declinaverit ad magos et ariolos et fornicata fuerit cum eis ponam faciem meam contra earn et interficiam illám de medio populi sui." - ehhez még Münsterre hivatkozva hozzátetette, a héber szerint: halottidéző nőkhöz" járást kell ez alatt értenünk.

8 A Jordánszky-kódex és 156