A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)

S. Lackovits Emőke: Krisztus-ábrázolások a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében. I. A szenvedő Krisztus megjelenítése

tátották a népi vallásosságban ebben a térségben használatos képtípusokat képviselik, döntően osztrák és német műhelyekben készültek, a hívők megrendítésére törekvő ábrázolások, azonos céllal, azonos gondolatkörben fogantak. Előképeik a XII. századot követő időből származóak, mert Krisztus lábát még egyetlen szeggel szegezték a kereszthez. Egyébként a keresztre feszítés legkorábbi ábrázolása Rómából a Santa Sabina-templom ajtajának domborműveként ismert az V. századból. A kereszt tövében lévő koponya és lábszárcsontok, mint Ádám jelképe, a IX. században tűnt fel. A hagyomány szerint a keresztet Ádám sírja fölé állították és Jézus kiömlő vére váltotta meg őt is. Ugyancsak a IX. században jelent meg Krisztus kiömlő vérének kehelybe való felfogása, amely kelyhet először az Egyházat jelképező Ecclesia fogta, majd a helyét angyal vette át. Utóbbi látható a veronai San Zeno-bazilikában Attichiari XIV. századi freskóján, az arezzói Szent Ferenc-templomban vagy az orvietói dóm ugyancsak XIV. századi falképén, apadovai Szent Antal-bazilikában Jacopo Avanzo és Altichiero da Verona XIV századi alkotásán, de Niccolo di Liberatore 1480-ban készült triptichonján a Vatikáni Múzeumban is, vagy a szlovéniai Ljutomer templomában.

61 Az ábrázolás ihletője a Grál-legenda volt. A feszület tövében álló Istenanya és János a XI. századtól ismert megfogalmazás. A XIV században már arra törekedtek, hogy a Megváltó szenvedését domborítsák ki az ábrázolásokon. A kereszt alatt álló személyek is döntően a fájdalmat jelenítették meg, így az Istenanya és a többi asszony, vagy János evangélista, különösen pedig a kereszt alatt térdelő Mária Magdolna, amint az a római Santa Maria in Vallicella-templomban Scipione Pulzone da Gaeta XVI. századi képén, vagy Padovában a Szent Zsófia-templom Szent Sír kápolnájának XVI. századi képén látható.

61 Ezek csupán kiragadott példák, számuk gyarapítható, hisz a keresztre feszítés képi megjelenítése a középkortól az egész keresztény művészetben jelen lévő, egyszerű megfogalmazásokban vagy mozgalmas jelenetektől kísérve, sőt, jellemző volt kelettől nyugatig egyaránt. A magyar nyelvterületen középkori templomok freskóciklusairól 19 helyről, templomok szárnyas oltárairól pedig mintegy 50 megfogalmazásban ismert, közöttük találhatók Kolozsvári Tamás garamszentbenedeki oltára 1427-ből és MS mester alkotása is 1506-ból.

63 A szenvedés és a fájdalom legmegrázóbb megfogalmazását Mathias Grünewald 1515-ből való isenheimi oltára jelenti,

64 de hasonlóan megrázó erejű Hans Stocker 1410-1420 között készült Golgota képe is, amit szintén Colmarban őriz a múzeum. Az élőképes jelenetek, továbbá a flagelláns körmenetek hatására nyilvánvalóan már a középkorban mozgalmassá váltak a képi ábrázolások. A XV. századtól azután Jeruzsálem is feltűnt a képeken.

65 A népi vallásosság XIX. és XX. századi alkotásain pedig mindezek a részletek már csekély eltéréssel együtt jelentek meg. Végignézve az ábrázolásokat, megjelenik a nyírbátori Krucsay-oltár képe, ami egyike a legművészibb magyar megfogalmazásoknak azok között, amelyen Krisztus kínszenvedéseit, a passió állomásait jelenítették meg. „Itt tested dárdával szúrva, Kezed, lábad szeggel fúrva, Végig a magas kereszt Oldalain vért ereszt, Míglen lehajtván fejedet Atyádnak ajánlt lelkedet kiadod, leírhatatlan kínok között, ó ártatlan. " (RÉ 333/5. 1800 körül) A keresztre feszítés előtti perceket jeleníti meg, a keresztvitelt követi és témájában apokrif kategória a pihenő, gondolkodó vagy szomorkodó Krisztus ábrázolása, amely a szenvedéstörténet apokrif mozzanatai közül az egyik legismertebbnek mondható.

66 A németek Rastchristusnak mondják vagy Christus in der Rast megjelöléssel nevezik meg. Általában kövön vagy padon ül a töviskoronát viselő megkínzott Üdvözítő, fejét kezébe hajtva. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum műtárgyállományában egyedül az Iparművészeti Gyűjtemény őriz egy XVIII. századi, kisméretű, puhafából készült szobrot.

67 Aranyozott, eredetileg festett szobor volt. Tégla formájú talapzaton, feltehetőleg padon ül a töviskoronás Krisztus. Jobb karjával térdére támaszkodik, fejét tenyerébe hajtja, szemeit lecsukja. Kissé behajtott bal karja, bal térdén nyugszik, vállát palást fedi (Ltsz.: K.66.67., 32 cm). (24. ábra.) A fentihez hasonló szobrok szerepeltek 1970-ben Székesfehérvárott, a népművészet egy sajátos területét bemutató kiállításon. Az egyik Selmecbányáról, a másik Máramarosból (ez fülkében lévő) származott, mindkettő a XIX. században készült és méretükben is a bemutatottal csaknem megegyezőek.

68 Szépen megmunkált, fából faragott XVII. századi példányát őrzi a Csíki Székely Múzeum Néprajzi Gyűjteménye Csíkszeredában.

69 (25. ábra) A töviskoronás szomorkodó Krisztus egyik korai (XV század) ábrázolása a marosszentimrei református templom falképtöredékén látható (25/a ábra), továbbá Kolozsvárott a Szent Mihálytemplom oldalkápolnájában. A szomorkodó Krisztus ábrázolásai gyakoriak a szabadtéri szakrális emlékek között, de templomokban is előfordulnak, sőt metszetként ponyvanyomtatványok133