A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Praznovszky Mihály: Kisfaludy Sándor szobrának felavatása Balatonfüreden 1860. június 11-én

\ t ..* ? Sk t | | 11 г « й :i ч < И / « г I «X . • 7. ábra A balatonfüredi új nyári színház, 1862. Abb. 7. Das neue Sommertheater im Balatonfüred im Jahre 1862 mellszobrát 1859 májusában a Nemzeti Múzeum kertjében felállították. Kubinyi Ágoston szerint „e szobor Züllich Rudolfnak egyik legsikerültebb műve" - amely kijelentés azt igazolja, hogy egy múzeumigazgató sem érthet mindenhez. Mert két esztendő múltán ezt is leemelték és bevitték a Múzeum épületébe, helyére Vay Miklós Berzsenyije került.

36 Milyen volt hát a balatonfüredi Kisfaludy-szobor? A kortársi vélemények felidézése előtt egy érdekes tény, amely magát a művet s a művész lelkiállapotát is minősíti. Az ünnepségre a szobrász nem utazott le, maga helyett egy nyomtatott röplapot küldött, amelyet ő írt, s adott ki, s amely nem más, mint mentegetőzés, magyarázkodás munkája tökéletlensége miatt.

37 Züllich történeti fejtegetésekkel igazolja állítását, hogy Magyarországon nincs és nem is lehet jó szobrászművészet, egyáltalán szobrászművészet. Nincs a művészetnek társadalmi háttere, intézményrendszere, nincs művészeti akadémia, azaz művészképzés, állami megrendelés, nincsenek műtermek, nincs szakképzett segédszemélyzet, nincs öntöde és nincs szakkritika. A kritikát ostorozza leginkább, amely a minden nehézség ellenére szobrászi pályát választó művészt e jelenségek figyelembevétele nélkül ledorongolja. „A művész azonban, részint nemesebb vágytól - hazájának szolgálhatni -, részint helyzete nyomorától ösztönöztetve vállalkozik. A mű elkészül, a maecénás meg van vele elégedve: de íme előáll ekkor az avatott és avatatlan bírálók hada, s minden kímélet, helyzet méltánylása, előzmények, körülmények egybevetése nélkül irgalmatlanul agyonveri a művet s ezt oly mértékben s oly fáradhatatlanul folytatja, míg végre magának a maecénásnak is megrendítik véleményi önállóságát. De mit tehet ő - hiszen magáról szól e keserű röpirat - ha nincs műterme, ha nem tudja a perspektívát ellenőrizni, ha nincsenek meg az előbb felsorolt feltételek sem. „Köz pártolás nélkül nincs művészi fejlődés, nincs művészeti élet, nincs jövőre kilátás!" - kiált fel igaza teljes tudatában. És mégis kortársának, Pasteiner Gyulának kell igazat adnunk vele szemben, aki negyedszázad múltán mintegy válaszol a szobrásznak, másoknak is szóló intéssel: „A hazafias lelkesedés maga egyedül még nem teremt művészeket, ahhoz kell művészi hivatottság, képesség és azonkívül sok és alapos tanulmány."

38 Maga a füredi Kisfaludy-szobor egyetlen ábrázolása maradt ránk nem is tökéletes nyomdai levonatban. Ehhez kell igazítanunk a kortársak véleményét, akik közül legrövidebben a Magyar Sajtó kritikusa intézte el Züllich művét. „Kisfaludy Sándor szobra a magyar nemzetnek szégyenére válik." 527